Autópályázzon velünk átadás előtt!

Srp, srp, srp - talán így lehetne leírni leginkább azt a hangot, amit a kocsink kiad, miköben suhanunk az új M0-áson, az átadás előtt tíz nappal. Sebaj, biztos kerül erre még egy sima aszfaltréteg, mondom reménykedve, de fotós kollégám már elvégezte a Sherlock Holmes-tanfolyamot, "akkor nem festették volna fel az útburkolati jeleket", ábrándít ki.

Hullámok hátán

Az egész amiatt van, hogy a kopóréteg nem aszfalt, hanem beton, amelybe mélyedéseket vájtak a fagy káros hatásainak megelőzésére. Ahogy átfutunk egy-egy mélyedésen, az adja a srp-srp hangot. Biztosan jó ez a technológia, és állítólag időtállóbb, strapabíróbb a beton, mint az aszfalt, de akkor is valahogy olyan délkelet-balkáninak tűnik ez a megoldás. Ha jól emlékszem, Ausztriában is vezettem betonból készült gyorsforgalmi utakon, de nem rémlik az, hogy bárhol srpegett volna.

Később azonban már mi sem a srpekre figyelünk, hanem a surrogásra, amikor - számunkra érthetetlennek tűnő - úthibákra futunk; sötétebb, durvább, eldolgozatlan szigetek ezek az amúgy sem túl sima futófelületen. Majd enyhe hullámzásba csap át az út, Pom-pom jut eszünkbe, ahogy föl és le himbálózik egy szép hosszú ágon. Nem is csoda, hogy nem autópálya, hanem autóút lesz, kipróbáljuk 110-zel, de még ez is soknak tűnik.

Szerencsére nem túl hosszú az út, mindössze 12,7 kilométeres, így nem leszünk tengeribetegek, míg a 4-es főútig, annak is új, Vecsést és Üllőt elkerülő szakaszáig érünk. Ott már minden rendben: aszfaltos sima út vezet a reptér felé, és Üllői keleti határáig, ahol egy körforgalommal csatlakozik rá az új 4-es a régire.

Tizenegy év szünet

De egyébként sem akarunk kekeckedni, inkább örülünk, hogy végre továbbépült az M0-ás, kellett rá várni, nem is keveset. A fővárost elkerülő gyorsforgalmi út eddig meglévő szakasza (nem számolva a még egy ideig szigetszerű, apró északi részt, amelyet egyelőre 2/B álnéven illetnek), az M1-es és M5-ös közötti 11 évvel ezelőtt, 1994-ig készült el, azóta egy centit sem építettek hozzá.

Hogy tizenegy év milyen nagy idő, az jól látható a költségek alakulásán is. Az akkor átadott 29 kilométer ugyanis 15 milliárd forintba, vagyis kilométerenként 500 millióba került - úgy, hogy volt benne egy, vagyis két Duna-híd is. A mostani 12,7 kilométer ára viszont áfa nélkül 33,8 milliárd, míg áfával 42,2 milliárd forint. Egy kilométer tehát nettó 2,66 milliárdért épült meg, és még Duna-híd sincs benne.

Igaz, mind a két irányba megépültek azok a betoncsíkok, amelyek arra utalnak, hogy egyszer talán még tovább is épül az elkerülő: észak felé a majdani csúzli-alakú, M3-asig vezető keleti szektor, délnyugat felé az 51-es főút és az M0-ás jelenlegi csomópontja felé. A térképünk szerint egyszer majd itt is megépül egy átkötés, talán M00-ának hívják majd. Most mindenesetre, ahogy a betoncsonkok lógnak a bizonytalanságban, alkalmas öncsalásra a dolog: úgy tűnhet, mintha építkeznénk.

Út a semmibe

De nemcsak az M0-ás és a 4-es főút új szakaszának átadását ütemezték az útépítők az év utolsó napjaira. Sőt, az M5-ös Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 49 kilométeres szakaszát már egy héttel az elkerülők előtt, most szombaton forgalomba helyezik. Ezzel az M5-ös lesz a második autópálya, amelyik lényegében a határig vezet a fővárostól, bár az utolsó 14 kilométeres szakaszt - Szeged és az országhatár között - csak jövőre fejezik be.

Az M5-ös az egyik legtöbb szakaszban megépült autópálya: az első 25 kilométeres szakasza, Újhartyánig már 1985-ben elkészült, a következő, Kecskemétig vezető sztrádaszakaszt 1996-ban adták át a forgalomnak, majd két évvel később kész lett a Kiskunfélegyházáig vezető szakasz. Aztán újabb nagy kihagyás, és most, hét év után lényegében befejeződik az M5-ös építése, amelynek utolsó 49 kilométere 88 milliárd forintba - tehát kilométerenként 1,8 milliárdba - került.

Sajnos az alföldi sztrádát üzemeltető AKA Rt.-től nem kaptunk engedélyt, hogy az új útszakaszt az átadás előtt leteszteljük. A felüljárókat már megnyitották, onnan tudunk fotózni, tanácsolták a cégnél. Petőfiszállás közelében kipróbáltunk két hidat is, az egyiket a szentkúti zarándokhely közelében; mégis, jó tudni, mire számíthatnak a búcsújárók, ha jönnek.

Az olvastuk, hogy a föld nyolc kilométerenként öt métert görbül, de mi ezeken az alföldi felüljárókon úgy éreztük: valójában sokkal többet. Mintha alattunk az aszfaltcsík a semmiből jönne és a semmibe menne, és mi ott állnánk a nagy semmi tetején. Emberek is csak elvétve járnak itt, egy lovaskocsissal és két biciklissel találkozunk, egyikük valószínűleg spontán privatizációval a tulajdonába került fát szállította a csomagtartóján.

De nem is bánjuk, hogy nincs forgalom, így nem kell az útszéli kátyúkban tesztelni az autó tengelyterhelését, miközben a kétszer félsávos bekötőúton zötykölődünk vissza Kiskunfélegyháza felé. És hogy mennyire relatív minden: már nem is tűnik olyan nagy problémának az a kis srpegés, amit másfél órával korábban az M0-áson hallottunk.