Magyar bankárok is utcára kerülhetnek

2008.11.04. 14:49
Jelenlegi mintegy kétezer dolgozójának 13 százalékát bocsátaná el a GYSEV – erősítette meg az osztrák-magyar vasúttársaság az Index információját, amelyet, több mint ezer más állás megszűnésével együtt, az Elbocsátásszámlálóra jelentettek be olvasóink. Főként elektronikai és autóipari cégek, és nagyrészt kölcsönzött dolgozók szerepelnek a listán, de egy tatabányai cég saját dolgozóinak számát csökkentené 400 fővel. Az első bankáráldozatai is megvannak a válságnak: a Merkantil Bank leépítést tervez.

Elkezdték a dolgozók kirúgását a Merkantil Banktól – érkezett olvasói bejelentés az Elbocsátásszámlálóba. Az Index banki forrásokból úgy tudja, hogy az OTP tulajdonában lévő, autó- és ingatlanfinanszírozással, ezen belül hitelezéssel és lízingeléssel foglalkozó pénzintézetnél csak vizsgálják a létszámleépítés lehetőségét. Egyes belső hírek szerint 150 dolgozót fognak elbocsátani. A dolgozóktól származó információink szerint nem egyszeri elbocsátás történne a banknál, hanem kisebb csoportokban küldik el a munkavállalókat, így ugyanis nem kell a csoportos létszámleépítést jelenteni a munkaügyi központnak.

Az OTP sajtóosztálya a létszámleépítés tervének tényét nem, annak mértékét viszont cáfolta. Mint írták, a "reálgazdasági kilátások kapcsán, a Merkantil Bank olyan társaságként, amelynek működésében meghatározó elem a költséghatékonyság, mérlegeli a létszámleépítés lehetőségét is. Végleges döntés ugyanakkor még nincs, de annak mértéke csak töredéke lehet a levélben jelzett számnak."

Ötventől négyszázig

120 dolgozójának csaknem felét, 49 embert kellett elbocsátania az elektronikai, vezérléstechnikai termékeket gyártó, dévaványai székhelyű Ekuna Kft.-nek. Nagy Ferenc ügyvezető az Index kérdésére elmondta: a 98 százalékban európai piacra, elsősorban német nyelvterületen lévő országokba szállító cégük bő másfél évtizedes történetében most először fordult elő, hogy elmaradt a szokásos év végi hajrá: korábban nemhogy leépítés nem jött szóba, hanem azzal küzdöttek, hogy teljesíteni tudjanak minden megrendelést. Az ügyvezető várakozásai szerint a leépítés átmeneti, arra számít, hogy februártól visszatérnek a megrendelőik.

Az Ekuna helyzete nem egyedülálló, az Index Elbocsátásszámlálójának első napján csaknem száz bejelentés érkezett több mint harminc olyan cégről, ahol olvasóink szerint csökkentették vagy a közeljövőben csökkenteni tervezik a létszámot. A listán több olyan társaság is szerepelt, amely olvasóink szerint legalább száz dolgozót fog elküldeni.

A legnagyobb létszámcsökkentés a tatabányai Sanmina-SCI Magyarország Kft.-nél várható: több forrásból is megerősített információnk szerint a 2000 embert foglalkoztató cég – melynek egyetlen illetékesét sem tudtuk kedden elérni, holott egész nap próbálkoztunk – 400 dolgozójának elbocsátását jelentette be a munkaügyi központnak. A munkaügyi központnál nem kommentálták értesüléseinket, mondván, arról sem adhatnak ki adatot, hogy bármilyen csoportos létszámleépítési bejelentést kaptak-e.

13 százalékos GYSEV-leépítés lehet

Egyelőre még nincs konkrét döntés, de akár kétszáznál is több álláshely szűnhet meg a GYSEV-nél – erősítette meg a szintén egy olvasónktól származó információt az osztrák-magyar vasúttársaság kommunikációs főmunkatársa. Stöckert Dávid elmondta: a cég vezetői 2009 első negyedévére 13 százalékos létszámleépítést terveznek, mivel a gazdasági válság hatására már most látható a fuvarozói megrendelések visszaesése. Pontos létszámot azonban még nem tudnak mondani arról, hányan veszítik el az állásukat, miután erről még egyeztetnek a szakszervezetekkel.

Már megszűnt viszont száznál több munkahely a sárvári székhelyű, elsősorban szórakoztatói elektronikai termékekhez fémalkatrészeket gyártó Amtek Zrt.-nél. Itt azt közölték kérdésünkre: az elmúlt hetekben valóban el kellett bocsátani 150 dolgozót a megrendelések nagymértékű visszaesése miatt. Ez azonban nem a nagyjából 700 fős saját létszám csökkentését jelenti, a bérelt munkaerővel nem hosszabbították meg a lejáró szerződéseket.

Textilesek, húsosok sincsenek biztonságban

Több száz, szintén kölcsönzött munkaerőtől vált meg a nyáron a Denso Gyártó Magyarország Kft., ennek a lépésnek azonban nem volt köze a válsághoz, és a cég nem tervezi saját dolgozók elbocsátását – tudtuk meg Látos István hr-menedzsertől. A bérelt munkaerőre egy feszített tempójú időszakban volt szükség, miután ez véget ért, a kölcsönzött munkásokkal nem hosszabbítottak szerződést. Szintén a válságtól függetlenül, és szintén még a nyáron nem hosszabbítottak szerződést az Alcoa Köfém 50 bérelt munkásával, közölte Sulyokné Rádli Erzsébet személyzeti vezető, miután az Elbocsátásszámlálóra érkezett bejelentések nyomán megkerestük.

A felszámolás alatt álló Kanizsa Ruhaipari Szövetkezetnél viszont november első munkanapján jelentették be, hogy mind a 73 dolgozót elküldik. Szintén november elsején kezdődött meg a Debreceni Hús Zrt.-nél az elbocsátási hullám: a cég összesen 120 dolgozójától válik meg. Nem nyilatkozott lapunknak, így nem is kommentálta értesülésünket a cégnél tervezett, százas nagyságrendű leépítésről a veszprémi Continental Teves Kft. ügyvezetője. Az ugyancsak autóipari beszállítóként dolgozó Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. információink szerint nagyjából ötven embert bocsátott el – részben saját, részben kölcsönzött munkaerőt –, ám a cégnél azt közölte: francia tulajdonosuk utasítása értelmében senki nem jogosult nyilatkozni.