Számmisztikával tehermentesítenék a 2009-es költségvetést
További Magyar cikkek
Miért kell bűvészkedni?
A 2009-es államháztartási egyenleg tehermentesítése azért kerülhet előtérbe, mivel - ahogyan arról elsőként beszámoltunk az Indexen - egy 200 milliárdos lyuk tátong a büdzsében. Ezt pedig csak részben foltozná be a kormány, másfelől növelné a 2,6 százalékos idei hiánycélt – értesülésünk szerint 2,9 százalék körülire. Ugyanakkor annak érdekében, hogy csökkenjen a kockázat a további deficitterv-emelésre, illetve hogy minél kevésbé kelljen felsrófolni a hivatalos célt, fontos minél inkább a tavalyi, amúgy a terveknél jobban alakult szaldót rontani.
Növekszik a nyomás az államháztartási egyenleget kiszámító Központi Statisztikai Hivatalon, hogy az ide is, oda is sorolható ügyleteket úgy számítsa be, hogy azok minél inkább a 2008-as költségvetési szaldót terheljék, így tehermentesítsék a 2009-es esztendőt, értesült az Index több forrásból. Ezt azért forszírozza a pénzügyi kormányzat, mert – bár még közel sincsenek végleges adatok – most úgy látszik az előzetes számok alapján, hogy a múlt évi deficit alatta maradhatott a célnak, a GDP 3,2 százalékát tehette ki 3,4 százalék helyett. Így pedig van némi - forintosítva durván 40-50 milliárdos - mozgástér arra, hogy a tranzakciók elszámolásával való játszással kicsit feljebb srófolják a deficitszámot úgy, hogy az még így se haladja meg a 3,4 százalékot.
Vannak olyan tranzakciók, amelyekre nem csak egy szabályt lehet ráhúzni az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által elfogadott módszertan szerint, hanem a vonatkozó előírást lehet így is, úgy is értelmezni. Sok esetben a kérdések csak az Eurostat és az adott ország statisztikai hatósága között lefolytatott egyeztetéseken dőlnek el. Úgy tudjuk, ennek a kihasználása is felmerült ötletként a pénzügyi kormányzaton belül a 2008-as hiányadat kiszámításakor.
A KSH-val történő megbeszélések a hiányadat Eurostatnak való lejelentése, kiszámítása kapcsán még nem kezdődtek el - mondta lapunk megkeresésére Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke. Hozzátette: bizonyos kérdésekről a PM megkérdezte a statisztikai hivatalt, hogy ők mit gondolnak adott ügyletek elszámolásáról, de ez a múltban is így volt.
Információink szerint az egyik, a két év egyenlegét is befolyásolni alkalmas tranzakció a MÁV Cargo privatizációjához köthető. A teherfuvarozási üzletágért decemberben befolyt a MÁV-hoz 102,5 milliárd forint. (Ez a szabályok szerint hiánynövelő tétel, bármilyen furcsán is hangzik, mivel lényegében arról van szó, hogy egy költségvetési támogatást vált ki egy állami vállalat egy részének értékesítéséből befolyó bevétel adott cégnél való hagyása.) Ennek egy részét, körülbelül 30 milliárd forintot a tervek szerint arra költené a MÁV, hogy a Volánnal és a HÉV-vel közös társaságot alapít a HÉV működtetésére. Lényegében arról van szó, hogy az állam beszállna 30 milliárd forinttal a HÉV-be.
Az egyik értelmezés szerint 30 milliárdot a 2009-es esztendőhöz kellene számolni a 102,5 milliárdból, így a 2008-as hiány körülbelül 72,5 milliárd forinttal, a 2009-es hiány pedig 30 milliárddal emelkedne. A másik értelmezés szerint viszont a teljes 102,5 milliárd forint a 2008-as kiadásokat és így a hiány növelné, mivel a két ügylet egy 2008-as tranzakció két lába, így 2008-hoz lehet sorolni. Ebben a verzióban tehát a teljes 102,5 milliárd forint a 2008-as esztendő egyenlegét csúfítaná, és a 2009-es szaldót nem befolyásolná. Úgy tudjuk, a pénzügyi kormányzat a második változatot preferálná.
Közel sem vagyunk még abban a helyzetben, hogy lássuk, a HÉV-vel kapcsolatban mi lesz, mi fog történni a tranzakcióval, milyen formában fog megvalósulni - reagált értesülésünkre a PM sajtófőnöke.
Úgy tudjuk, szóba került lehetőségként a pénzügyi kormányzaton belül, hogy az EU-társfinanszírozással megvalósuló beruházásoknál az uniós pénzek költségvetési bevételként való elkönyvelésekor minél kisebb rész kerüljön 2008-ra és minél nagyobb 2009-re. Ugyancsak futhat az az elképzelés, hogy az áfabevételek módszertanának módosításával kicsit jobban kedveznének az idei évnek a tavalyi kárára.