Zelma, Rajmund
-7 °C
-3 °C

Gyurcsány terelgeti a forintot

2006.06.14. 20:35
Bár Veres János pénzügyminiszter és Gál J. Zoltán államtitkár is azt mondta, a kormánynak nincs árfolyamcélja, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdai nyilatkozatában ismét beszélt a nemzeti valuta mozgásáról. Gyurcsány hétvégi kijelentései a forint mélyrepüléséhez vezettek. A kormányfő most azt prognosztizálta, minél közelebb kerülünk az euró bevezetéséhez, annál stabilabb lesz a pénzünk. Addig azonban még gyengülhet a magyar fizetőeszköz.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Dow Jones amerikai hírügynökségnek adott szerdai nyilatkozatában elmondta: a forint várhatóan erősödni fog az eurózónához történő magyar csatlakozás közeledtével, de rövid távon a pénzügyi megszorító intézkedések következtében gyengülhet.

Azok az országok, amelyek már csatlakoztak az euróövezethez, azt tapasztalhatták, hogy csatlakozásuk előtt egy-két évvel valutájuk árfolyama erősödött - mondta. "Nem kérdés, hogy ez történik majd a forinttal is, mikor a maastrichti feltételeket teljesítettük" - tette hozzá.

Nem tíz politikus dolga

Ha teljesítjük az euróövezeti feltételeket, nyilvános vitát kell tartani arról, mikor vezessük be az eurót - magyarázta a kormányfő. "Nem tíz politikus dolga eldönteni ezt, (de) én a gyors euróbevezetés mellett leszek" - tette hozzá. "Ha 2008-ban teljesítjük a célokat, akkor készen kell állunk az euró bevezetésére másfél éven belül a 2010-es választások után" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "Egészen más kérdés, hogy az euróklub maga mit gondol erről." A Dow Jones értelmezésében ez azt jelentené, hogy az euró bevezetésének dátuma 2011 novembere lenne, feltéve, ha 2010 májusában lesznek az általános választások.

A nemzeti valuta hétfőn, a megszorító intézkedések bejelentése utáni első munkanapon kezdett mélyrepülésbe, igaz, elemzők ezt nem a csomag bejelentésének, hanem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök félreérthető nyilatkozatának tudták be. "Olyan költségvetési politikát fogunk folytatni, amely javítja a hitelességet és a költségvetési egyensúlyt, és ezért a kamatprémium, amit fizetünk, szintén csökken majd. Ezek eredményeként a kamatszint mérséklődhet, és a forint elkezdhet a középárfolyam felé mozdulni." Ez volt az a Reutersnek adott miniszterelnöki nyilatkozat, amelyet a piaci szakértők sem tudtak értelmezni - de elindította a forint gyengülését. (A középárfolyam 282 forint eurónként.) Szakértők "életveszélyesnek" nevezték Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, és úgy ítélték meg, a kormánynak minél előbb korrigálnia kéne.

Kommunikáció

Ez még aznap megtörtént, igaz, nem a miniszterelnök részéről. "A kormánynak nincs árfolyamcélja, és nem akar beavatkozni a monetáris politikába" - igyekezett megnyugtatni a piacokat Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. A kormánynak nincs árfolyamcélja, a célja a fiskális szigor, amelynek eredményeképpen a forint a piac mérlegelése alapján is kiszámítható és stabil árfolyammal bír majd - így pedig Veres János pénzügyminiszter fogalmazott kedden. "Mi úgy értékeljük, hogy a bejelentett intézkedések az elmúlt napokban még nem kellő mértékben voltak általunk jól kommunikálva" - mondta Veres annak kapcsán, mivel magyarázható a forint és a részvénypiac esése.

Szerinte a kommunikáció miatt fordulhatott elő, hogy többen nem pontosan értették a kormány javaslatainak hatásaként várható egyensúlyjavulás mértékét. Mint mondta, az idei 350 milliárd forintos javulás 640 millió eurónyi kiadáscsökkentésből és 690 millió eurónyi bevételnövelésből tevődik majd össze.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!