Szakmai körökben évek óta két kérdés merült a magyar bankjegyekkel és érmékkel kapcsolatban: az egyik az egy- és kétforintosok szükségessége, a másik pedig a kétszázforintos bankjegyként vagy érmeként való megjelenése.
A jegybank döntése szerint az egy- és kétforintos érméket ez év március 1-jei hatállyal vonták be, az intézkedés jelentős költségmegtakarítással jár nemcsak a közpénzből gazdálkodó jegybank, hanem az egész kereskedelmi szektor számára is, hiszen már nem kell gyűjteni, szállítani ezeket az aprópénzeket, a nemzetgazdaságban éves szinten a megtakarítás elérheti a 3-4 milliárd forintot.
A Magyar Nemzeti Bankba (MNB) 45 millió darab egy- és 57 millió darab kétforintos érkezett vissza márciusig a múlt év szeptember óta, amikor a jegybank bejelentette, hogy bevonja az egy- és kétforintos pénzérméket - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke korábban. A legfrissebb adatok szerint viszont április 20-ig már 130 millió egyforintoas és 160 millió kétforintos került vissza a jegybankhoz, az összes ilyen érme 17 százaléka - mondták el az MNB-ben.
Simor András korábbi tájékoztatóján aláhúzta: az eddigi tapasztalatok alapján az átállás sem a lakosságnak, sem a kereskedelmi szektornak nem okozott különösebb problémát, zökkenőmentes volt az érmék bevonása. Kiemelte: a kis címletű érmék az esetleges bevonások után a nemzetközi tapasztalatok alapján maximum 10 százalékban áramlanak vissza a központi bankba, ebben nagy segítséget jelent a karitatív szervezetek, köztük a Magyar Vöröskereszt tevékenysége is.
A MNB elnöke kifejtette: a jegybank egyik alapfeladata, hogy folyamatosan megvizsgálja, megfelel-e a forgalomban lévő készpénz mennyisége illetve címletösszetétele a vállalkozások és a lakosság igényeinek. Simor András rámutatott: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, az emberek egyre kevésbé használták az aprópénzeket, az egy- és kétforintosok esetében gondot okozott a méretük, a kezelésük, ráadásul jelentős részük elkallódott.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)