Magyarország az éghajlatvédelem jegyében megalkotott Kiotói Jegyzőkönyvben azt vállalta, hogy a globális felmelegedést előidéző gázok kibocsátását 27 éves távlatban 6 százalékkal csökkenti 2012-ig, mondta el az MTI-nek Kis-Kovács Gábor, az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) osztályvezetője. Az OMSZ kalkulációja szerint a bázisidőszaknak számító 1985-1987 közötti időszak éves kibocsátási átlaga 115,571 millió tonna, és ehhez képest 2005-ben Magyarországon csak 80,219 millió tonna üvegházhatást okozó gázt bocsátottak ki, ami 30,6 százalékkal kevesebb az összehasonlításban szereplő periódushoz képest.
Mindez azt jelenti, hogy Magyarország a kiotói vállalásánál 24,6 százalékkal alacsonyabb szinten állt. A kép még ennél is kedvezőbb a szén-dioxidot megkötő erdők, mezőgazdasági területek, füves puszták, azaz az úgynevezett nyelők figyelembevételével. Nyelőkkel számolva 29 százalékkal teljesítette túl éghajlatvédelmi vállalását az ország.
Az autók miatt nő a kibocsátás
A kibocsátási trendek arról tanúskodnak, hogy a nehézipar visszaesését követően 1992 óta lényegében stagnál az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátása. Az autós közlekedés terjedése és az energiafelhasználás növekedése miatt azonban enyhe emelkedésre számíthatunk a következő években, 2005-ben például 1,2 százalékkal nőtt a kibocsátás a megelőző évihez képest.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint az EU 27 tagországa együttvéve 2005-ben 7,9 százalékkal kevesebb üvegházhatást okozó gázt bocsátott ki a legtöbb ország számára bázisidőszakul szolgáló 1990-hez képest. A kiotói dokumentumban 8 százalékos csökkentést vállaló 15 régi uniós tagország azonban csak 2 százalékkal tudta csökkenteni emisszióját 2005-ig. A csökkentésben a régi tagországok közül élen jár Németország mínusz 18,7 százalékkal, az Egyesült Királyság mínusz 15,7 százalékkal, Finnország mínusz 14,6 százalékkal, és Svédország mínusz 7,4 százalékkal.
A legrosszabbul teljesítő országok között van a kibocsátását 52,3 százalékkal növelő Spanyolország, a plusz 40,4 százalékon álló Portugália, és a 25,4-25,4 százalékon álló Írország, illetve Görögország.
Jól állnak az Unió új tagjai
A Magyarországgal egy időben csatlakozó tagállamok közül Lettország áll a legjobban, hiszen 58 százalékkal tudta csökkenteni emisszióját a bázisévhez képest. Litvánia 53,1 százalékkal, Észtország 52 százalékkal bocsátott ki 2005-ben kevesebbet a 25 évvel korábbihoz képest. A régióban Szlovákia mínusz 33,6 százalékos, Lengyelország mínusz 32 százalékos, Csehország mínusz 25,8 százalékos mutatókkal rendelkezik. Szlovénia kibocsátása ugyanakkor 0,4 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)