További Magyar cikkek
A Budapest és az ukrán határ között 330 kilométeresre tervezett M3-as autópálya mától több mint 230 kilométer hosszú, átadták ugyanis Görbeháza és Nyíregyháza közötti, 39 kilométeres szakaszát, amelyet éjfélig ingyen használhatnak az autósok. Ezt eredetileg tavaly őszre kellett volna elkészíteni, de a régészeti feltárás elhúzódása, a közműkiváltások és a csapadékos időjárás miatt mostanra csúszott az átadás.
Idén csak olyan gyorsutat adtak át, amit tavaly készültek: áttervezés miatt csúszott a viaduktos M7-es, árvizek miatt az Duna-hidas M8-as, míg az M7-es Nagykanizsa-Becsehely szakaszából csak 6 kilométer készült el az elmúlt évre, a többi 12 kilométer mostanra. Így sem lett meg azonban minden olyan sztrádaszakasz, amelyet az eredeti tervek szerint 2006-tól használhatnának az autósok: az M6-os városi része a legjobb esetben 2008-ra lehet készen.
A nyolcadik autópályás megyeszékhely
Miskolc és Debrecen után most már az északkeleti régió harmadik nagyvárosát is sztráda köti össze a fővárossal; a 227 kilométeres távolság a szabályokat betartva közlekedőknek 1 óra 44 percre csökkentette a szabolcsi város és a főváros közötti út időtartamát. Nyíregyháza lett a nyolcadik megyeszékhely, amelynek autópályája van, ez a szám 2010-ben kettővel (az M6-ossal elért Szekszárddal és Péccsel) fog bővülni.
Az M3-asnak ezt a szakaszát a Betonút építette 80 milliárd, tehát kilométerenként nagyjából 2 milliárd forintért. Az idén forgalomba helyezett összesen 71 kilométernyi sztrádaszakaszból ez a leghosszabb, és ennek a kilométerenkénti ára a legalacsonyabb.
Kalandos előélet
Az M3-asnak ezt a szakaszát 2004-ben kezdték el építeni, miután a 2000-es évek elején a sztráda nyomvonalát többször is módosították. 2000-ben még úgy tűnt, hogy a pályát – amely akkor még a Tiszáig sem ért el – Záhonytól is építeni kezdik, 2001-ben már úgy nézett ki a helyzet, hogy Debrecent érintve csak 2005-re lesz Szabolcs megyének autópályája, végül 2003-ra vált véglegessé, hogy Debrecen M35-ös néven kap egy leágazást, és Nyíregyházára megy az M3-as.
A kivitelezői szerződést végül 2004 szeptemberében írták alá. A továbbépítéséről szóló, a módosított autópálya-törvénybe is beépített tervek szerint az M3-as Vásárosnamény irányába épül tovább, Vajáig autópályaként, onnan autóútként, majd Vásárosnaménytől M300-as néven Záhonyig.
Benzinkút jövőre
Az autósok a pénteki átadási ünnepség után, előreláthatólag a késő délutáni óráktól használhatják az új sztrádaszakaszt – közölte az Állami Autópálya Kezelő. Az új szakasz az M3-M35 autópályák elválásától indul és a 2006-ban átadott nyíregyházi elkerülő szakaszhoz kapcsolódik.
A kezdő és a végcsomóponton kívül Hajdúnánásnál épült csomópont. Mint megírtuk, benzinkút egyelőre nem lesz az új szakaszon – az a kálmánházi komplex pihenőhellyel együtt 2008-ra készül el –, egyszerű pihenők viszont Rétaljánál és Hajdúnánásánál lesznek.
Megvan a bűvös ezres
Az M3-as mostani átadásával a gyorsforgalmi úthálózat hossza, ha csak egy kicsivel is, meghaladja az 1000 kilométert. A már teljesen kész 173 kilométeres M1-es és 174 kilométeres M5-ös mellett elkészült 230 kilométer az M3-asból, 54 kilométer az M6-osból, 206 kilométer az M7-esből, 25 kilométer az M30-asból, 48 kilométer az M35-ösből, 12 kilométer az M4-esből, 19 kilométer az M70-esből. Van emellett a soha el nem készülő gyorsutak közül az M8-asból 10 kilométerünk, az M9-esből 21 kilométerünk, az M0-sból 42 kilométerünk, ez így összesen 1014 kilométer.
Ebben az évben ez a szám már nem nő tovább. Jövőre öt autópálya-átadás várható: elkészülhet az M7-es két szakasza a horvát Hidroelektra Niskogradnija kivitelezésében épülő Mura-híddal, valamint a Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti 35 kilométer, amelyet 44 milliárdért készít el a bedőlt Viadom után magára maradt osztrák Porr és leányvállalata, a Terra-Asdag. Ezekkel teljes hosszában kiépül a 245 kilométeres M7-es, vagyis végig autópályán juthatunk el az Adriára; ha a horvátok is tartják a saját tempójukat – ezzel nem szokott gond lenni –, akár Dubrovnikig.
Emellett szintén jövőre készülhet el a már említett M6-os az M0-stól az érdi tetőig, ahol jelenleg van a sztráda egyik végpontja. Szintén 2008-ban fogják átadni az M0-s keleti szektorát, amely megteremti az összeköttetést az M2-es, az M3-as és a körgyűrűre már csatlakozó gyorsforgalmi utak között, valamint a fővárosi elkerülő északi Duna-hídját. Azok az átadások 85 kilométernyi új gyorsforgalmi utat jelentenek majd.