További Magyar cikkek
Többször is hangos morajlás kísérte a közönség soraiból Matolcsy Györgynek, az Orbán-kormány volt gazdasági miniszterének, a Növekedéskutató Intézet vezetőjének az előadását a Pénzügykutató Zrt. és az Unicredit Bank konferenciáján, amelynek apropóját a húsz évvel ezelőtt született Fordulat és reform című tanulmánykötet adta.
Matolcsy úgy vélte, a mostani a harmadik sokkszerű kiigazítás a rendszerváltás óta. Az elsőt, hibásan, az Antall-kormány alatt hajtották végre, mert az amerikai és az egész világot érintő recesszió idején sokkolták a gazdaságot. A volt miniszter szerint nem csak elkésett, de elhibázott volt a Bokros-csomag is: a második kiigazításnak szerinte már az alapja sem volt igaz, mert bár tény, hogy az előző évi 7 százalékos reálbér-növekedésnek nem volt meg a fedezete, de az nem igaz, hogy ennek következtében növekedett volna a fogyasztás és felborult volna a külkereskedelmi mérleg. Éppen ellenkezőleg: a jólét növekedése ellenére ha minimális mértékben is, de csökkent a fogyasztás.
Ahelyett, hogy a fékre léptek volna
Matolcsy a konferencia többi előadójával, többek között éppen Bokros Lajossal, illetve Kupa Mihállyal szemben úgy vélte: nem igaz, hogy a mai, illetve a 2006-os helyzetig elvezető gazdaságpolitikai fordulat már 2000-ben vagy 2001-ben bekövetkezett volna. Miközben elismerte, hogy 2002-re a Fidesz-kabinet választási költségvetést készített elő, ami hiba volt, de a fő felelősséget mégis a következő kormány viseli. Ahelyett ugyanis, hogy hivatalba lépve a fékre léptek volna, tovább nyomták a gázt, növelték a kiadásokat, folytatták az osztogatást.
Mennyire tréfás Kupa Mihály?
Az ugyancsak előadást tartó Kupa Mihály a foglalkozatási helyzet kapcsán tért ki rá: ma a Rózsadombon folyó építkezéseken dolgozó munkásokkal csak románul lehet beszélni. Ezek a románok ráadásul tényleg fekete románok – mondta Kupa, majd a kijelentés nyomán a teremben kialakult morajlást fékezendő azt mondta: miért, vannak szőke meg fekete románok, nem kell kijelentéséből többet kihallani.
Matolcsy szerint 1997-2001-ben, utóbbi év végéig számolva, a magyar gazdaság aranykort élt meg, de nem a Bokros-csomagnak köszönhetően, hanem annak ellenére. Bokros Lajos kérdésére, hogy akkor mégis minek volt köszönhető az aranykor, úgy vélte: miközben a 90-es elején kezdett zöld mezős beruházások beértek, megkezdődött az áruk kivitele, ami természetes időszak volt. A külkereskedelmi mérleget leginkább a közszféra beszerzései a MIG vadászgépek vétele borította fel. Ezért volt hibás válasz a sokkterápia, amelynek végével, 1997-ben beindulhatott a növekedés. Ezt aztán már a Széchenyi-terv is segített fenntartani. Csillag István, a Medgyessy-kormány gazdasági minisztere közbevetésére, hogy Széchenyi-terv tényleges kifizetéseinek döntő része már a következő ciklusra húzódott át, hiszen a program 2001-ben indult, Matolcsy úgy válaszolt: az építőipart élénkítő lakástámogatási rendszer már 2000-ben elindult. Kitért arra is: van bizonyíték, hogy az egyszeri jelentős mértékű munkaadói tb-járulékcsökkentés segíti a foglalkoztatást. Az Orbán-kabinet hatszázalékos csökkentése, amelyet a munkanélküli segélyezés szigorítása is kísért, azonnali, jelentős emelkedést hozott.
Az elmúlt éveket már Bokrossal egyetértésben szidták. Míg a volt pénzügyminiszter, a CEU vezérigazgatója 2000 óta az egész évtizedet elvesztegetettnek tekinti, és reformokat sürgetett, Matolcsy az előző kormány három, a 2006-ra kialakult helyzetért nagy mértékben felelős döntését, az 50 százalékos közalkalmazotti béremelést (ennek Bokros szerint párja a Fidesz alatt a köztisztviselői béremelés), az áfacsökkentést és a sáveltolást emelte ki.
Nem faragnak, hanem visszavonják
A mostani kabinet sem kapott jó szavakat. Antal László közgazdász szerint megdőlt a politikai játszmák hitelessége. Miközben a szakember racionális alkudozást várt volna a szárnyvonalak bezárásáról vagy éppen a korengedményes nyugdíj kérdésében, ehelyett azt látjuk, hogy a nagy lendülettel bejelentett radikális elképzelésekből nem faragnak, hanem egészében visszavonják őket. Miközben Antal László biztos benne, hogy 2009-ben sem lesz nagy fordulat, úgy vélte, a reformok később elkerülhetetlenné válnak. De úgy tűnik, nagyobb nyomás, szükséghelyzet kell azok végrehajtásához.
Matolcsy György szerint a felemelkedésre a kiegyezés nyújtana lehetőséget. Szerinte ma szakmainak álcázott érvekkel folytatott polgárháború zajlik Magyarországon. Ehelyett nemzeti, ha úgy tetszik társadalmi-gazdasági megállapodásra, 2025-ig szóló nemzeti stratégiára és jövőképre lenne szükség.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
9 perce
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
1 órája
- Címlapon
Donald Trump lépése új üzemanyagárakat hozhat
Az orosz–ukrán háború eseményei alaposan megrángathatják az üzemanyagárakat.
54 perce
- Címlapon
Távozik Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke
Több mint egy évtizede volt a miniszterelnök közvetlen munkatársa.
2 órája
- Címlapon
Ezt a táblázatot nem akarta látni: mutatjuk, milyen elképesztően drágultak az élelmiszerek az elmúlt években
Visszatért a drágaság, így kapott erőre ismét a kormány szerint földbe döngölt infláció.
5 órája
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
12 perce
- Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
február 10., 14:42
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
5 órája
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Címlapon
A közmédia szerint Ruszin-Szendi Romulusz csatlakozik a Tisza Párthoz
Igazi nagyágyút jelenthet be szombaton a Tisza Párt.
4 órája
- Mindeközben
Élete legszebb napjára készült, aztán kapott egy értesítést a telefonjára, és kis híján dobott egy hátast
7 órája
- Címlapon
Orbán Viktor temetésen járt: Isten veled, Professzor úr!
A közösségi médiában posztolt a kormányfő.
2 órája
- Címlapon
Egyre nyíltabban fordul szembe a hatalommal a szerb állami média
A tüntetőket korábban külföldi árulóknak és ellenzéki báboknak nevezték.
1 órája
- Mindeközben
Czutor-Kilián Zsanett kiakadt a császármetszés ellen tiltakozó Vasvári Vivienre: „Csak az az anya, aki verejtékkel szüli meg a gyerekét?”
tegnap, 21:28
- Címlapon
Magyar Péter: Semmi közük a magyar embereknek ahhoz, hogy öt vagy tíz éve mit csináltam
Az M1 riportere arról próbálta kérdezni, hogy vett-e Mészáros Lőrinc-féle részvényeket.
3 órája
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma
A készségalapú szemlélet terjed.
február 7., 15:02
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01