Ambrus
-7 °C
3 °C

Eladásra kész a MÁV Cargo

2006.10.10. 08:42
A külföldiek mellett hazai befektetők is érdeklődnek az eladásra szánt MÁV Cargo iránt. A társaságot várhatóan 2007-ben privatizálják, a cég idén még nagyszabású fejlesztésekbe kezd.

Németországi, ausztriai és romániai szakmai befektetők mellett hazai üzleti csoportok is érdeklődének a MÁV Cargo Zrt. privatizációja iránt - mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgató-helyettese, Kovács Imre. A kormány a nyáron döntött a MÁV Zrt. önálló cégbe szervezett áruszállítási üzletágának eladásáról, a magánosítás 2007-re várható.

Bár a MÁV Cargót már felkészítették a privatizációra, Kovács Imre szerint két dolog megnehezíti az érdeklődők számára a tisztánlátást. Egyrészt még mindig nem helyezték üzleti alapokra a MÁV Cargo és anyacége szerződéses kapcsolatait, másrészt a MÁV adós azzal a vasúti pályahasználati díjpolitikával is, amelyre a vasúttársaságok a terveiket alapozhatják. A Cargo jövő évi költségterve is hiányos amiatt, hogy még nem ismertek a 2007-es pályadíjak.

A társaság a közelmúltban eszközparkjának és informatikai rendszerének 17 milliárd forintos fejlesztéséről döntött. A hétéves program részeként a jövő év közepére létrehozandó saját vontatóbázisra a tendert rövidesen kiírja. A mozdonyokkal rendelésállománya legsebezhetőbb részének szállítását biztosítja, a teljes évi 45 millió tonna áru továbbítása mintegy 200 mozdonyt igényelne.

Teherkocsit viszont nem vesz a következő két évben, a javítások sürgősebbek. Tizenháromezer vagonjából mintegy háromezret kell felújítani. "Nem véletlen, hogy az előadásomban úgy fogalmaztam, hogy a MÁV az árufuvarozást az utolsó pillanatban mentette ki önálló cégbe" - mondta Kovács Imre.

Kétharmados árbevétel külföldről

A MÁV Cargo évi 86 milliárd forintos árbevételének kétharmada a külpiacokon keletkezik, főként Ausztriában, Szlovákiában és Romániában. Külföldön (üzemeltetési, kereskedelmi és gyártási) partnervállalatokon keresztül terjeszkedik a cég, miközben növekedését nagyobb leányvállalatai erősítésével segíti. Nemrég hozott létre új társaságot Szabadkán és Ukrajnában, de feléleszti az osztrák partnerrel közös vállalkozását is.

Elsősorban azonban a belpiacra összpontosít. A hazai és az európai gazdaság növekedése új vevőket, új piacokat hoz és új szolgáltatásokat igényel, de az ország fekvése kedvez a tranzitnak is. Ugyanakkor "kimondhatatlanok" a közút előnyei a vasúttal szemben. Magyarországon, de Szlovéniában és Horvátországban is autópálya-építések folynak. Ráadásul a vasút hazai fejlesztése - a BILK és a hódosi átkelő kivételével - a személyszállítás feltételeinek javítására korlátozódik.

A MÁV Cargót - mint állami céget - közbeszerzési, szociális és szállítási kötelezettség is terheli. Utóbbi olyan esetekben, amikor nemzetgazdaságilag fontos, de üzletileg nem vonzó árut (cukorrépát, kavicsot, gabonát) kell továbbítania.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.