Példát statuál velünk a világ
További Magyar cikkek
Több oka is van annak, hogy Magyarországot erősebben is érintette a pénzügyi válság a kelet-európai országok között. Alapvetően a piacok rövid emlékezettel bírnak, ezúttal azonban a vártnál hosszabb távú emlékezőképességet mutattak fel – mondta Simor a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírójának. Magyarország 2001 és 2006 között jelentős makrogazdasági egyensúlytalanságot hozott létre: emelkedő állami eladósodottság és növekvő fizetési mérleg hiány mutatkozott.
Annak ellenére, hogy 2006-ban bekövetkeztek költségvetési konszolidációs intézkedések, továbbra is fennálltak azok az aggodalmak, hogy a 2010-es választások közeledtével a kormányzat ismét visszatér a túlzott költekezéshez. Emellett a háztartások devizahitelfelvétele is komoly szerepet játszott abban, hogy a válság erőteljesen érintette Magyarországot - fejtette ki Simor András.
Simor András a háztartások devizahitelezésével kapcsolatban megjegyezte, hogy a piac túlbecsülte az ebből származó kockázatokat. A hitelfelvétel ugyanis nem párosult lakáspiaci buborékkal, mint az Egyesült Államokban, emellett az adósok jobb minősítéssel rendelkeztek, és a hitelt a legtöbb esetben a saját lakás vásárlásához használták fel, nem pedig befektetési céllal. A jegybank elnöke megjegyezte, hogy mindehhez még a kereskedelmi bankok konzervatív politikája is párosult.
Mi leszünk a példa
Magyarország jövő évi mutatóival kapcsolatban Simor elmondta, hogy a tervezett 2,6 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal és a 66 százalékos bruttó államadósság mutatóval jobban áll, mint Franciaország vagy akár Olaszország.
Magyarország Izlanddal történő összevetése hibás. Gyakorlatilag semmi hasonlóság nincs a két ország között – mondta az MNB elnöke. Simor hangsúlyozta, hogy Magyarország a legtöbb makrogazdasági mutatószám tekintetében világosan jobb helyzetben van Izlandnál és hozzátette, hogy hazánk reálgazdasága is erősebb.
Magyarország az IMF/EU/Világbank csomagért cserébe szigorúbb fiskális politikát valósít meg jövőre. Az eredetileg tervezett 2,9 százalékos hiány helyett 2,6 százalékot vállalt, de a növekedési kilátást is módosította a korábbi 2 százalékos bővülésről -1 százalékra. A csomag méretével a nemzetközi intézmények példát akartak statuálni, és egyben azt megmutatni, hogy támogatnak egy olyan országot, ahol a konszolidáció megvalósításán fáradoznak. Emellett a mentőcsomag jelzést küldött a spekulánsoknak is - mondta Simor.
Simor kitért arra is, hogy októberben jelentős összeg áramlott ki az országból a külföldiek állampapíreladásainak köszönhetően. A külföldiek kezében lévő 12 milliárd euróra tehető állampapírállomány egyötödétől váltak meg októberben. Az újságíró devizapiaci intervencióval kapcsolatos kérdését a jegybank elnöke nem kommentálta.
Nem akar szomorkodni
A mostani válság megmutatta az euró értékét. Alátámasztotta, hogy megéri teljesíteni a bevezetéséhez szükséges kritériumokat. Mindig is azt mondtam, hogy minél korábban, annál jobb az euro bevezetése. Az euroövezeti csatlakozással kapcsolatos menetrendről 2009 első felében fogunk dönteni - fejtette ki Simor.
Arra a kérdésre, hogy hogyan élte meg személyesen ezt a válságot és hogy veszített-e pénzt, a jegybank első embere úgy válaszolt, hogy "hosszú távú befektető vagyok ". Az alapkezelőkre bízom ezt a feladatot és a számlakivonatot inkább nem nézem meg, mert akkor elszomorodom. De ebben az időben mindenki így van ezzel - mondta Simor András.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)