Mi a baj a haveri kapitalizmussal?

GettyImages-494329327

Szinte már naponta jelennek meg cikkek arról, hogy kormányzati vezetők gyerekei, testvérei, unokatestvérei, iskola-, edzés-, és feltalálótársai milliárdos állami megrendelésekhez jutnak, szokatlanul kedvező hitelt kapnak, jól fizető pozíciókba kerülnek vagy jóval piaci ár alatt lakást vehetnek.

Ebben a különösebben nem is nagyon titkolt haveri kapitalizmusban irdatlan mennyiségű adóforint „veszíti el közpénz jellegét” és alakul át magánvagyonná. Bár pontos összeget lehetetlen mondani, egy nemrég megjelent tanulmány az összes 2009 és 2012 közötti állami szerződés 50-60 százalékra becsülte a “haverok” által kézben tartott piacot.

Az elmúlt évek korrupciós központosításának eredményeként ez az arány szinte biztos, hogy tovább nőtt. A kormányzati kommunikáció szerint azonban ez így van rendjén, hiszen ami a szemünk előtt zajlik, Lánczi András szavaival élve, “a Fidesz legfőbb politikája”, az valójában nem korrupció, hanem az új nemzeti tőkés réteg megteremtése. 

A közpénzek haveri szétosztásának két jól elkülönülő mintázata van. Egyrészt a kormányhoz kapcsolt oligarchák monopol piaci helyzetének további erősítése figyelhető meg, másrészt országos szintű klientúraépítés zajlik, azaz a „politikai családhoz” hűséges kisemberek, vidéki polgármesterek, jegyzők, középhivatalnokok és egyéb fegyverhordozók, valamint családjuk megjutalmazása néhány trafikkal, némi szántóval vagy egyéb állami megrendeléssel.

Természetes emberi reakció, hogy családtagjainkat, barátainkat előnyben részesítjük idegenekkel szemben. Akkor mégis mi a probléma a haverok, rokonok helyzetbe hozásával?

A válasz egyszerű, ami előnyös egy szűk csoportnak, az legtöbbször előnytelen a társadalomnak.

Mivel a modern állami bürokráciák rendkívül bonyolult és szerteágazó közpolitikákon keresztül igyekeznek menedzselni korunk komplex társadalmait, legfontosabb feladatuk, hogy szűkös erőforrásaikat univerzális irányelvek alapján, az egész társadalom érdekeit szem előtt tartva osszák el. Ezt pedig úgy tudják a legjobban teljesíteni, ha a kormányzati működés nem informális alkukon, hanem átfogó elemzéseken, hatástanulmányokon, egyértelmű felelősségi viszonyokon és az érintett társadalmi csoportok bevonásán alapul.

Persze a valóságban egy ilyen rendszer soha nem lehet tökéletes, azonban egyes országok, mint például Kanada, Nagy Britannia, Ausztrália vagy például a skandináv államok meglepően hatékony és korrupciómentes kormányzati struktúrát alakítottak ki. A haveri kapitalizmusban ennek pont az ellenkezője történik, itt nem össztársadalmi szempontok, hanem egy szűk informális érdekcsoport igényei határozzák meg, hogy az állam mire költi el a nemzet vagyonát és ez bizony pontosan ugyanúgy korrupció, mint a borítékban átadott kenőpénz.

Az ilyen rendszer nagyon lerontja az alapvető szolgáltatások színvonalát és torz elosztást eredményez.

Az igazán nagy pénzek olyan a szektorokba áramlanak, ahol a haverok vannak és ahol könnyű a közpénzt magánvagyonra váltani (pl. infrastruktúra, ingatlanfejlesztés, IT), vagy amelyeket a korrupt elit az ellenőrzése alatt szeretne tartani (pl. média), közben oktatásra és egészségügyre lényegesen kevesebb forrás marad. Aki a közelmúltban járt kórházban, az pontosan tudja, hogy mit jelent mindez a valóságban.

A haveri kapitalizmus másik káros hatása, hogy jelentősen drágítja az állam által megvásárolt szolgáltatásokat, termékeket, hiszen a dolgok árát nem a verseny, hanem államon csüngő kivételezett kör határozza meg. Továbbá, ha kapcsolatok útján zsíros állami megrendelésekhez lehet jutni, a vállalkozót többé semmi sem fogja arra ösztönözni, hogy jobb legyen versenytársainál és innovatív fejlesztésekkel álljon elő.

Egy beszélgetés során egy államigazgatási dolgozó nemrég azt mondta nekem, hogy náluk a hivatalban „egész családok dolgoznak”. Az állammal üzletelő bennfentesek mellett a haveri rendszer másik jellegzetessége a jól fizető állami vagy alapítványi állások osztogatása a kivételezett körnek. Ez jelentősen rontja a kormányzás minőségét, mivel nem a legrátermettebb emberek kerülnek a megfelelő posztokra. A jelenség másik hátulütője, hogy a társadalom tehetséges és vállalkozó szellemű tagjai közül sokan külföldön próbálnak szerencsét, mivel úgy érzik, egy ilyen rendszerben számukra nem terem babér.

A korrupció mértéke és az agyelszívás között szignifikáns összefüggés figyelhető meg. Ebből a szempontból nem sok jót ígér, hogy a fiatalok 71 százaléka szerint korrupció nélkül ma nem lehet érvényesülni Magyarországon.

Nagymértékben szétzilálhatja a szervezeti morált egy állami intézményben, ha a felsővezető vasárnaponként, a családi ebéd keretében együtt kvaterkázik a három vezetői szinttel alatta dolgozó unokatestvérével. Az ilyen állami adminisztráción belüli nepotizmusnál azonban nagyobb korrupciós kockázatokat rejt a hatalmi ágakon és szektorokon átívelő rokonsági háló.

Talán nem kell nagyon részletezni, miért vet fel súlyos etikai kérdéseket, amikor Szájer József felesége a papíron független bírósági intézményrendszer elsőszámú vezetője, vagy amikor Polt Péter legfőbb ügyész felesége a korrupciógyanús MNB alapítványok felügyelőbizottságaiban tölt be pozíciókat, miközben lányát az évszázad brókercsalásával gyanúsított Tarsoly Csaba személyi titkárához fűzik gyengéd szálak. És akkor még nem is beszéltünk Matolcsy György MNB-elnök és az unokatestvér üzletember, Szemerey Tamás kapcsolatáról vagy Orbán Viktor vejéről, az állami megbízásokból fiatalon meggazdagodott Tiborcz Istvánról.

Ma Magyarországon a partikularizmus a meghatározó elosztási mód, ahol a politikai családhoz köthető rokonok, barátok és lojális támogatók kivételes bánásmódot élveznek a közpénzek elosztásánál. Ez azonban a történetnek csak az egyik dimenziója. A hazai korrupció egy másik jellegzetessége, hogy egészen a csúcsig ér.

Ez a foglyul ejtett állam vagy legális korrupció jelensége, ami azt jelenti, hogy egyes érdekcsoportok olyan befolyással rendelkeznek, hogy a szabályokat is képesek a korrupcióhoz igazítani. A haveri rendszer a foglyul ejtett állammal megfejelve pedig egy igazán veszélyes kombinációt alkot, hiszen a szereplőknek szinte egyáltalán nem kell aggódniuk a lebukás miatt.

Sok esetben teljesen törvényesen játszhatják át a közvagyont a haveroknak, mivel a szabályok eleve úgy vannak megalkotva, hogy azok az egész társadalom helyett egy szűk érdekcsoportnak kedvezzenek. Tovább csökkenti a lebukás esélyét, hogy kormány kézi vezérlésre állította a nagy kontrollszervezeteket és kikapcsolta a „független” hatalmi ágak ellenőrző mechanizmusait.

Ezzel gyakorlatilag egy olyan, szinte minden oldalról kontrollált kormányzati struktúra jött létre, amelyben a formális intézményeket rokoni és baráti kapcsolatokon alapuló vertikálisan kiépülő informális hálózatok tartják kézben, a szabályalkotástól az ellenőrzésen át egészen a közpolitikák megvalósításáig.

Nem hiszem, hogy lenne olyan társadalom a földön, amelyik azt szeretné, hogy közös erőforrásai ne igazságos és tisztességes módon, hanem egy szűk elit érdekei mentén legyenek elosztva. Bár a jelenlegi korrupt struktúra erősnek és ellenállónak tűnik, ne feledjük, hogy a személyes bizalmon alapuló hálózatok sebezhetők is, a szereplők ugyanis tudnak egymás piszkos ügyeiről és adott esetben hajlandók lehetnek a vádalkura.

A román példából kiindulva elég lenne az ügyészséget kiszabadítani a polip fogságából és máris megkezdődhetne egy megtisztulási folyamat. Addig is, a sajtó és civil szervezetek feladata a folyamatos nyomásgyakorlás és a hétköznapi emberek tájékoztatása a haverok ügyleteiről.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft