Árpád
3 °C
12 °C

Csúcsra kúsznak a nyersanyagok árai

2009.08.04. 07:02
A réz ára tíz hónapja nem látott magasságba emelkedett, az olajé és a szójababé pedig havi rekordot döntött tegnap több olyan jelzés hatására, amelyek a világgazdasági recesszió enyhülésére utalnak.

A réz ára 4 százalékkal ugrott meg a londoni fémtőzsdén, és megközelítette a 6000 dollár/tonnás szintet, amire tavaly október eleje óta nem volt példa. A színesfém idén eddig már 92 százalékkal drágult. A szójababért novemberi szállításra 10,3 dollárt kellett fizetni bushelenként a chicagói árutőzsde zárás utáni kereskedésében, az észak-amerikai könnyűolaj ára pedig előbb 70, majd a 71 dollár/hordós szintet is átlépte, pedig júliusban úgy látszott, hogy elfogyott a korábbi drágulás lendülete.

A 19 nyersanyag tőzsdei jegyzését követő Reuters/Jefferies CRB index 12 százalékkal nőtt idén, mivel a befektetők úgy vélik, hogy a gazdasági visszaesés eléri a mélypontját és az árupiaci termékek kereskedésének elszámolási valutája, a dollár gyenge marad, mivel a Fed nem emeli negyed százalékon álló alapkamatát.

A tegnapi drágulás mögött részben a gazdasági kilábalásról szóló nyilatkozatok álltak, legfőképpen Ben Bernanke Fed-elnök viszonylag pozitív várakozásai, részben néhány gazdasági mutató alakulása. A befektetők pozitívan értékelték, hogy a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex további egytized ponttal, 53,3 pontra emelkedett júliusban az egy hónappal korábbihoz képest és arra számítottak, hogy az USA feldolgozóiparának teljesítményét mutató ISM-index alakulása a visszaesés jelentős enyhüléséről ad majd számot.

Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem professzora, aki megjósolta a pénzügyi rendszer összeomlását, a fekete arany drágulását várja, szerinte jövőre 70-75 dollárt kell majd fizetni az olaj hordójáért. Roubini július végén azt jósolta, hogy a világgazdaság 2009 végén elkezd kilábalni a válságból, majd 2010-11-ben visszazuhan a dráguló olaj, a világ országainak magasra növekvő adóssága és a munkahelyteremtés lassúsága miatt.