Árpád
-1 °C
9 °C

Csehország a legesélyesebb a Hyundai-gyárra

2003.11.25. 15:47
Dél-koreai lapértesülések szerint a Hyundai valószínűleg Csehországban építi fel európai üzemét. A gyár hivatalosan jövő héten nevezi meg a két legesélyesebb pályázó országot.
A Chosun Ilbo dél-koreai lap az autógyártó egyik magas rangú tisztviselőjére hivatkozva közölte, hogy bár hivatalosan csak februárban jelölik ki a helyszínt, egy előzetes belső döntés szerint Csehországban (azon belül is Ostraván) épül fel az új telephely.

A cég várhatóan másfélmilliárd dollárt fektet be Kelet-Európában, az új üzem évente háromszázezer autót állít majd elő. A Hyundai Motor tervei szerint a gyártás 2007-ben indulna.

Szlovákia és Lengyelország a rövidített listán?

A szlovák gazdasági minisztérium és lengyel Befektetési ügynökség (PAIIZ) az MTI tudósítása szerint ugyanakkor kedden bejelentette, hogy a két ország rajta van a Hyundai üzemére eséllyel pályázó államok rövidített listáján. A cseh CzechInvest állami ügynökség vezetője közölte, hogy a Hyundaitól hivatalos levelet kaptak arról: a csehországi Zatec nem került a kiválasztandók közé.

A cég szóvivője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a jövő héten szűkítik le az esélyesek listáját négyről kettőre. A dél-koreai cég Szlovákia mellett még Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot vette fontolóra lehetséges telephelyként. Az Index kérdésére a Hyundai Autó Hungary Kft.-nél nem tudták megmondani, született-e döntés az európai üzemmel kapcsolatban, vagy sem.

A Hyundai európai eladásai az első félévben 34,5 százalékkal nőttek a tavalyi első félévhez képest. A Hyundai tavaly 1 milliárd dolláros beruházással az Egyesült Államokban, Alabama államban épített gyártóüzemet.