Judit
-2 °C
8 °C

Végrehajtották a világtörténelem legnagyobb részvénykibocsátását

2006.10.27. 14:13
A világ tőzsdetörténetének legnagyobb részvénykibocsátására került sor Kínában: a legnagyobb kínai bank papírjait 21 milliárd dollár értékben dobták piacra. A nagyságnak átkai is vannak, a 18 ezres fiókhálózatnak nincs egységes informatikai rendszere.

A világ valaha volt legnagyobb részvénykibocsátása nyomán ma reggel indult a kínai Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) részvényeinek kereskedése Hongkongban, illetve Sanghajban. A legnagyobb kínai bank papírjait 3,07 hongkongi dolláros áron lehetett jegyezni, ehhez képest a nyitáskor 3,6-os árfolyammal kezdték a kereskedést, majd a 3,7-es árat is megjárva a 3,53-as szinten zártak - mondta el az Indexnek Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Rt. elemzője.

A szakértő szerint a világ eddigi legnagyobb - összesen 21 milliárd amerikai dollár értékű - részvénykibocsátása egyfelől figyelemfelkető volt, másfelől bár a túljegyzés így is ötvenszeres volt, elég jelentős kínálatot is biztosított. Összességében a papírok a kínai bankokat jellemző mutatókra látszanak beállni a tőzsdén: a pénzintézetek esetében vizsgált árfolyam/könyv szerinti érték (P/BV) mutató a Kínában szokásos 2,5-ös, míg az árfolyam/nyereség (P/E) mutató a 20-as értéken áll.

A Concorde-nál is jegyezhető részvényekre a hazai viszonyok között jelentősnek mutatkozott az érdeklődés, és a jelenlegi szinten a cég még vételre is ajánlja a papírokat - mondta Móró Tamás. Szerinte ennél magasabb áron már nem érdemes vásárolni. A szakértő felhívta a figyelmet: a kínai bankokkal kapcsolatban a mai napig sok a bizonytalansági tényező, a teljes transzparencia még nem jellemzi a szektort. Egyes felmérések szerint a bankok rosszhitel-állománya akár 4-5-szöröse is lehet annak, amit nyilvánosságra hoznak. Az ICBC-nél ugyanakkor elvileg a tőzsdei bevezetés előtt, tavasszal "kitakarították" a rossz hiteleket. A bank nagysága is okozhat azonban nehézségeket: a 18 ezres fiókhálózatban még nincs egységes informatikai háttér, ennek kiépítése komoly erőfeszítéseket igényel majd.