Egy olasz habzóboros bringaverseny belülről

2011.10.07. 14:03

Napsütéses őszi hangulat, borvidéken kanyargó útvonal. Akiknek eddig nem volt szerencséjük részt venni egy hagyományos olasz bringaversenyen, kedvet kaphatnak moon beszámolójától.

Október első vasárnapján rendezik meg Olaszország Treviso tartományában a Prosecco Classic nevű versenyt. Idén napsütéses, nyári melegben kanyargott végig a mezőny a Conegliano és Valdobbiadene környéki borvidék dombjain, nagyhírű pincészetek és apró hegyi falvak mellett, szőlőskertek között.

Az olaszok nem hiába rendeznek több mint száz éve ilyen versenyeket, a Prosecco Classicot is profin megszervezték. Egyszerre volt turisztikai esemény, gasztrofesztivál és népünnepély. A beiratkozást a Villa Sandi nevű pincészetben tartották, ahol helybéli sonka- és sajtkóstolóval fogadták a bringásokat és kísérőiket, no meg a ház proseccójával. A nálunk is egyre divatosabb prosecco olasz habzóbor, mely a francia champagne-hoz hasonlóan eredetvédettséget élvez, és főleg ezen a környéken készítik.

A 45 eurós nevezési díj ellenében ugyancsak elhalmozták minden jóval a versenyzőket: beiratkozásnál egy üveg proseccót kaptak, célba érkezés után pedig, a chip leadásánál – ha nem kérték vissza a 10 eurós letétet – egy díszes pezsgő-visszazáró fémdugót. Ezenfelül ingyen belépő is járt a Palagusto nevű gasztroeseményre, ahol a fáradt kerékpárosok komposztálható papírtálcákról ehették a több fogásos ebédet, melyet a környék legjobb éttermei készítettek. Aztán kávé, süti, no és persze a prosecco, amiből be kell valljuk, fél euró felár ellenében repetáztunk is.

A verseny felvezetőautója a McLaren új sportautója, a MP4-12C volt, amelyet szeptemberben mutattak be, és amelynek 330 km/h a csúcssebessége. Hasonló rongyrázás járt a hosszabb távon indulóknak, akiket az egyik frissítőpontnál Sacha Modolo olasz kerékpáros várt proseccóval és rákocskákkal.

Eközben a célnál várakozó gyerekeket zsonglőrök, arcfestők és lufihajtogató bohócok szórakoztatták. A felnőttek az időközben beérkező McLarent és a díjakat átadó szépségkirálynőt méregették, de volt élő koncert is, a távot teljesítő nők pedig az érem mellé egy szál piros rózsát kaptak.

Az olasz versenyeknél szokásos módon két távot hirdettek ki: a rövidebb, hetven kilométeres távot bringás turisták és amatőr versenyzők is könnyűszerrel teljesítették, de ha valaki komolyabb kihívásra vágyott, indulhatott a hosszabb, 122 kilométeres verzión is. Az előző évi versenyhez képest idén a rövidebb távon volt egy másfél kilométeres szakasz kavicsos földúton, úgyhogy nem ártott az óvatosság.

A rövidebb távon 850 méter szint volt, 150-200 méteres, nem túl meredek emelkedőkkel, melyek arra pont jók voltak, hogy megrostálják a mezőnyt. Sok volt a visszafordító is, úgyhogy figyelni kellett lefele menet, ha az ember nem akart a szőlőtőkék között kikötni. A frissítőknél vizet, banánt, és szendvicset (!) adtak. Összesen nagyjából 1800-an neveztek be, többségében olaszok, de érkeztek angolok, amerikaiak, kanadaiak és svédek is, sőt találkoztunk egy másik magyar versenyzővel is.

A győztesek

Hosszútáv (122 km). Férfiak: 1. Roberto Cunico (Uc Lugo Cicli) 3h23'53" (átlagsebesség 36.25 km/h), 2. Federico Simioni (Team Flyng Bike) 3h28'32", 3. Simone Boscaini (Turnover Studio Rehab) 3h28'32". Nők: 1. Marina Ilmer (Rsv Vinschgau) 3h47'42" (átlagsebesség 32.46 km/h), 2. Sabrina Zogli (Gs Alpilatte) 3h56'05", 3. Patrizia Romanello (Asd Team Salvador Rd) 3h58'32".

Rövid táv (70 km). Férfiak: 1. Davide Bedon (Asd Blu Bike) 1h50'04" (átlagsebesség 38.65 km/h), 2. Gregory Bianchi (Asd Team Fausto Coppi) 1h50'04", 3. Stefano Tura (Asd Blu Bike) 1h50'40". Nők: 1. Astrid Schartmuller (Gs Athletic Club Merano) 1h54'32" (átlagsebesség 37.14 km/h), 2. Michela Gorini (Asd Team Fausto Coppi) 1h57'45", 3. Martina Arsie (Gs Alpilatte) 2h02'10".

A rövid távon indult Valdobbiadene polgármester-helyettese, Pietro Giorgio Davì is, (3h07'54") aki 779. lett.

Ha jövőre indulna valaki, akkor majd online tud nevezni februártól szeptemberig, és a szállást is érdemes jó előre lefoglalni, mert a verseny hétvégéjén megtelnek a környékbeli panziók. A nevezéshez vagy amatőr licenc kell, vagy egy háziorvosi igazolás, hogy versenyezhet – ez utóbbi esetben az 5 eurós egynapos helyi licenc megváltásával bringás turistaként indulhat az ember a rövidebb távon.