Szabad a tesztelés!

Eddig azért nem jártam Bringaexpóra, mert a kiállításon nyálcsorgatással töltött időt, március elején általában kerékpározással is elüthettem, és bár jó dolog néha az álmodozás az vadonatúj gépek közt, azért a szabadban tekerni a legjobb. Mivel jelenleg nincs saját bringám, pénteken kilátogattam a budapesti Hungexpón most zajló kiállításra. És tudják mit csináltam? Bringáztam.

   

Az egész esemény legérdekesebb, és egyben legjobb része a szabad tesztelési lehetőség. Az arra fogékonyak jót ábrándozhatnak a pillekönnyű és méregdrága országúti gépeken, de egy átlagos vagy épp csak kicsit jobban érdeklődő látogató agya bizony attól fogja ledobni a láncot, hogy ki is próbálhat ezt-azt. A tesztpálya ráadásul csarnokba került, itt 30-40 métert lehet megtenni egy négyzetalapú, kibójázott területen, ráadásul a terepbringák próbáját sem korlátozták kizárólag a sima betonra. A szervezők létrehoztak egy kanyargós hegyi ösvényt buckákkal, fadarabokkal és mandinerekkel, jól ledöngölték, majd ráengedték a bringásokat.

A teszteléshez természetesen ki kellett tölteni egy-egy nyilatkozatot, ám cserébe a kiállítók legnagyobb részének gépeit meg lehetett hajtani egy kicsit. Persze, messze nem olyan, mintha tekernénk egy combosat a Mátrában, netán körbetúráznánk a megyét, de sokkal jobb képet ad, mintha csak a standon tapiznánk, esetleg ráülnénk az adott gépre. Egyedül a sisakot tették kötelezővé – érhető okokból – de ezen felül szabad volt a vásár.

Mivel nemrég kipróbáltunk egy fatbike-ot, ezért kíváncsi lettem, hogy milyen a vastagkerekű, ha egy Bosch motor is besegít a hajtásba. Röviden: frenetikus! Az általam kipróbált kerékpárhoz képest a Cube elektromos rásegítéssel szerelt típusán a motoron kívül került még előre egy teleszkópvilla is, de legmagasabb fokozatra kapcsolva rásegítést egészen valószerűtlenül mozgott. Elméletileg ez is csak 250 wattos, hiszen a hasonló rendszereknek ez a legmagasabb megengedett teljesítménye, közúton, de a Cube még így is meggyőzően hajt. Lehet, hogy a szabályzóját hangolták trükkösen, de tény, hogy nagyon lehetett vele rombolni a homokos tesztpályán. Azon pedig, hogy mennyire jól fognak laza talajon a 4,5 colos gumik, már meg sem lepődtem.

Nem akarom ajnározni a fatbike-ot, de ez csak egy élmény volt a számtalanból, amelyet máskor nem tudnánk megtapasztalni. Ezek a bringák amúgy külön flottát képeztek, és a Bringaexpó többi standjától elkerítve kaptak helyet, nem messze a bejárattól. Épp ezért, aki inkább csak nézelődött volna, az is megtehette, hiszen ugyanazok a bringák ott álltak fényesre takarítva. És ha már az elektromos rásegítésnél tartunk: azt hiszem, idén folytatódik a trend általános térnyerése. Kategóriától, szakágtól és felhasználástól függetlenül mindenen ott lógott egy közép, esetleg kerékagymotor. Az egyszerű túrabringáktól kezdve a már rásegítő nélkül is inkább ékszerszerű enduro bicókig, akármit vehetünk manapság agymotorral.

Hogy ez jó-e, azt nem tudom, de az biztos, hogy ugyanúgy megmozgatja az embert, és ugyanúgy rommá hajthatjuk magunkat egy ilyen gép nyergében is, mintha minden az izomerőnkre lenne bízva. Villanymotorral messzebbre jutunk és gyorsabban, hiszen itt is csak akkor jön a plusz erő, ha mi is bedolgozunk, önállóan soha nem hajt a gép. De ha igazán messzire kerékpároznánk, akkor "Annyira Másék" standján kell szétnézni, hiszen kihoztak pár rekumbenst.

Hogy az mi? Amikor nem tudják egy kerekes tárgyról, hogy ez most valami, vagy megy valahová, az jó eséllyel egy reku, vagyis fekvőbringa. A fekvő testhelyzet miatt sokkal kisebb légellenállás tartja vissza a bringást, így megnő az átlagsebesség, és az egységnyi erőbefektetéssel megtehető táv is, de erről inkább olvassák egy profi véleményét.

A hatékonyság másik véglete az Elliptigo, amely egy futópad és egy bringa borvirágos éjszakáján jött össze: nyerget ne keressünk, két taposónk van csak, melyeket ellipszis pályán mozgatva hajtjuk a hátsó kereket. . Az Elliptigo egy edző eszköz, amely kíméli az ízületeket, ugyanakkor a hagyományos kerékpárhoz viszonyítva 30%-kal hatékonyabb edzésmunkát biztosít – elvileg -, és ideális például a térdsérülésből felépülő sportolók számára. Kipróbáltam, érdekes érzés, viszont utólag visszagondolva is kiszalad az arcomból a vér, amikor eszembe jut, hogy 2000 eurónyi géppel rohangáltam. És az az alapmodell volt.

Az árakon felhördülni persze lehet, de sokkal fontosabb a technikát értékelni. A Bringaland standján például kint állt egy Specialized Epic, és még szerintem mindig ki lehet venni a szőnyegből a lábnyomaimat, annyit ácsorogtam mellette. Bizonyos szempontból most ez a Specialized tudásának csúcsa, ennél fogva mindenből a legjobbat kapta. Csak a futóműről oldalalkat lehetne írni, hiszen a Brain Fade rendszer csak akkor mozog, amikor kell: a rugóstag túlfolyótartálya a láncvillára került, és van benne egy hangolható szelep. Amikor csak tekerünk, ez a szelep zárva van, viszont, ha a kerék kap egy ütést a talaj felől, akkor a szelep kinyílik, és elkezd mozogni a futómű. A váz természetesen karbon, a váltók elektronikusak, az árcédulán pedig 3,5 millió forint ránt vissza a szomorú valóságba. Pedig csak el kell vonatkoztatni, és bámulni ezt csodás valamit. Amúgy ott állt mellette a narancs-kék Fatboy is, amely januárban járt nálunk. Tippeljenek, melyiket nézték meg többen.

A standon beszélgettem egy szakemberrel, szerinte lecsengőben van a fatbike mánia, hiszen hacsak nincs fél évig egybefüggő hótakaró a környékünkön, nem éri meg a nagyon széles kerék. Épp ezért elkezdett hódítani viszont a 650b plus elnevezésű kerékformátum, ilyen volt a legendás amerikai Canondale gépén is. A Bad Habit egy elöl-hátul teleszkóppal szerelt hegyikerékpár, ami már önmagában is annyi érdekes műszaki megoldást hoz, mint máshol egy komplett stand. Először is itt van a Lefty villa, amely féloldalas. Menet közben a legszürreálisabb a látvány, hogy csak az egyik oldalon rögzítették az első kereket. Mozgása és merevsége ennek ellenére elképesztő, az előbbi a tűgörgős becsúszószárnak tudható be, amely nem egy perselyben, mozog, hanem apró görgőkön mozdul el.

A hátsó támvillát úgy alakítottákki, hogy nincs forgáspont a láncvilla-támvilla csatlakozásánál, de úgy alakították ki a felső bekötési pontot, hogy felesleges is. Merevebb a szerkezet, ráadásul a súlya is kisebb, már csak a csapágyak és csavarok megspórolása miatt is. 

A lényeg, hogy a 3 col vastagságú gumikkal nagyon jól fordul a Cannondale gépe, eléggé meg kellett döntenem, hogy megcsússzon, és a futómű, valamint a vázgeometria is partner volt a vandálkodásban. Azt hiszem, ha egy bringáz hozhatnék haza a kiállításról, az a Bad Habit lenne.

A tudomány persze már rég beférkőzött a sportba, de nemcsak az eszköz, hanem az ember oldaláról is. A Velence Bike csapata kihozott egy bikefitting gépet, amely elsőre egy túldimenzionált szobabiciklinek tűnik, ám ennél sokkal többről van szó. A gép egy halom szenzor és érzékelő segítségével vizsgálja a kerékpáros testhelyzetét, mozgását, majd az adatok alapján kiértékeli a teljesítményt, és megmondja, hogy min változtassunk – kormány magasság, nyeregpozíció, hasonlók –, hogy még jobbak lehessünk. Állításuk szerint ez a hobbi bringások életét is megkönnyíti, amit nem kétlek, de szerintem az élsportolók valóban élvezhetik a tudományos gép előnyeit.

Elgondolkodtató, hogy a mérnöki alaposság milyen egyszerű, vagy annak vélt dolgokba kúszik be, és erről a Rudy Project standján is megbizonyosodtam. A sportszemüvegjeiről híres olasz gyártó idén harminc éves, és ennek örömére kihozták az aktuális kollekciójukat. A standra betérőket egy kalapács és két szemüveglencse fogadja, amit nem nagyon kell magyarázni: bíznak a termékben. A lencsék alapanyaga hasonló, mint amit a harci helikopterek szélvédőjénél is használnak.

Rendkívül strapabíró műanyag ez, a cég egyik munkatársa egy öklömnyi darabot is a kezembe nyomott belőle, aminek a belsejében megállt egy 9mm-es lövedék. Bemeneti nyílás nincs, csak a felszínen tapintható egyenetlenség, hiszen az anyag összefolyt, azaz meggyógyult. A lencsék hasonlóan strapabíró keretekbe kerülnek, amelyek nem műanyagból, hanem egy speciális fémötvözetből készülnek, így azt is kibírják, ha a jobb szárat leszorítjuk az asztalra, a balt pedig átellenesen koppanásig tekerjük. A szemüvegek természetesen minden paraméterében testre szabhatók, és akár egyes elemek színét is változtathatjuk. A polarizált lencsék és hiperkönnyű keretek között inkább vezesse önöket Winkler Róbert napszemüveg blogjának vonatkozó bejegyzése. Ja, és mindez elérhető összehajtható kerettel is.

Akit ennél is jobban érdekel a divat, az is megtalálja a számítását, hiszen kint van a Brompton, akinek csak akkor lehetne angolosabb a standja, ha maga a királynő teázgatna az egyik székben. A cég szerint az összehajtható városi bringa legalább akkora kultusztárggyá vált Angliában, mint a standot díszítő Mini autó. Ennek köszönhető, hogy a gyártást véletlen sem engedik ki a szigetországból. Avatatlan szem nem szúrja ki különbséget a tajvani hegesztő robot és az angol kézimunka közt. Épp ezért szemléltetnek a standon egy egy olyan géppel, amelyen fényezetlenül hagyták a csőcsatlakozásokat. A hajtogathatóság elmés, az egész bringa okos ötletek halmaza, épp ezért a közeljövőben ki is fogjuk próbálni, hogy miért kérnek több mint 300 ezer forintot.

Sorolhatnám még egy darabig, hogy mibe lehet belefutni a budapesti Bringaexpón, de közel sem biztos, hogy önöknek is az jön be, ami nekem. Épp ezért, ha tehetik, és maradt kapacitásuk a szombati munkanap után, adjanak egy esélyt a dolognak és menjenek ki a holnap délutáni zárás előtt. Ha elég fogékonyak a kerékpározásra, vagy csak a technikai érdekességekre, esetleg kimozgatnák a gyerekből a felesleges energiát, érdemes kimenniük erre a kiállításra.