A tökéletes példa, hogyan nem szabad kerékpárutat építeni
Sikerrel pályázott 80 millió forintos uniós támogatásra Kincsesbánya önkormányzata, hogy az összegből körülbelül 4 km hosszú kerékpárutat építsen.
![Olvasónk fotója](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2807/28074/280740/28074021_bb51770a26dfe1188c4be119bfff73b2_wm.jpg)
Az építés azonban már messze nem volt ilyen sikeres. Már rég be kellett volna fejeződnie, a meghosszabbított határidő is most jár le, mondta lapunknak Szatzker Csaba független önkormányzati képviselő, akit felháborítanak a tapasztalt állapotok.
Az út csak félig készült el, de már a lucerna nő rajta, a széle görbe, mint az ökörhugyozás, lyukas, a padkáról befolyó zúzott kő miatt életveszélyes, az aszfalt vastagsága helyenként meg sem közelíti az előírtakat, ami amúgy hullámos.
– sorolta a hiányosságokat a képviselő.
A kivitelező miatt vette a kalapját a műszaki ellenőr is, tette hozzá. (Lapunk megkereste az ellenőrt is, aki nem akart nyilatkozni az ügyben.) Ráadásul Szatzker szerint kerékpárút-építés címszó alatt valójában a község három méter széles közutainak felújítása, aszfaltozása történik, amin a terv szerint csak festékkel jelzik majd a kerékpársávot (és nem kerékpárutat).
![Olvasói fotó](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2807/28074/280740/28074067_fba69a28782bc04d33464646d1034922_wm.jpg)
Az útra ráengedik a teherautókat is, Szatzker elmondása szerint hiába kérte, hogy legalább a kamionokat tiltsák le róla.
A tervezett kerékpárút Fejér megyében a Székesfehérvár–Iszkaszentgyörgy között már megépült kerékpárút folytatásaként fog tovább haladni Kincsesbánya, Fehérvárcsurgó, Bodajk, Csókakő, majd Mór felé.
![Olvasói fotó](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2807/28074/280740/28074071_376272716b6c6f874f467a94eab244bc_wm.jpg)
Keressük az ügyben a kincsesbányai polgármestert is.
Rovataink a Facebookon