Legyűrte az új influenza Ausztriát

2009. november 10., kedd 20:42

Hivatalosan is járványhelyzetet hirdettek ki Ausztriában kedden, miután ugrásszerűen megnőtt az új influenzás betegek száma.

A legújabb számítások szerint egyedül az 1,7 millió lakosú Bécsben és térségében tízezer-nyolcszázan kapták el a H1N1-vírust, közölte a Bécsi Orvostudományi Egyetem. Az egészségügyi hatóságok hivatalosan is járványhelyzetet hirdettek ki kedden. Miután az utóbbi napokban a tesztelésre beküldött minták száz százalékánál kimutatták az új influenzát, már nem végeznek minden gyanús esetben laboratóriumi vizsgálatot, ehelyett egy nemzetközileg elterjedt számítási módszert alkalmaznak.

A nyáron még a vizsgálatok harminc százalékánál mutatták ki a vírust, a többi eset szezonális influenzának bizonyult. A többi tartományra vonatkozó adatot később teszik közzé.

A még a laboratóriumi tesztek alapján közölt, legutóbbi hivatalos adat szerint 760 körül volt az újinfluenzás fertőzések száma az országban.

Kedden Schwarzauban meghalt egy 39 éves férfi, akit igen legyengült állapotban vittek kórházba, és halálát az új vírus okozta szövődmények okozták. Szakértők szerint az eset nem ok pánikra, mert az közismert, hogy az influenza végzetes lehet, ha a beteg szervezete nagyon legyengült állapotban van.

A járványhelyzet kihirdetése többek között azt jelenti, hogy a Tamiflut és az ahhoz hasonló, influenza elleni gyógyszereket főorvosi engedély nélkül felírhatják a kezelőorvosok. A szezonális influenzajárványhoz hasonlóan ezután csak akkor végeznek laboratóriumi teszteket, ha a beteg kórházban van vagy ha gyermekközösségben - iskolában, óvodában - merül fel a H1N1-fertőzés gyanúja.

Ausztriában hétfőn kezdődött a széles körű oltási akció a lakosság körében. A részvétel önkéntes. Az oltásnál elsőbbséget élveznek a hat hónap és 49 év közötti krónikus betegek és a terhesek, de más is megkaphatja, aki igényli. Az első oltási napokon hosszú sorok alakultak ki az oltásra kijelölt mintegy 130 helyszínen. A kormány 1,6 millió adag vakcinát rendelt. Ez a mennyiség nyolcszázezer embernek elegendő, mert a teljes védettséghez két oltás ajánlott.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szaúd-Arábiában elkezdték a H1N1 elleni oltást - 2009.11.09.
A mekkai zarándoklat szervezői előnyt élveznek a vakcina beadásakor.
H1N1: országos járvány Bulgáriában - 2009.11.09.
Tízezer lakosból legalább kétszázat betegített meg az új influenzavírus. Eddig hatan haltak meg.
Négy hétig bírta a román egészségügyi államtitkár - 2009.11.03.
Adrian Streinu Cercel hangolta össze az új influenza elleni intézkedéseket. Eddig.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel