Bíróság elé kerülhet az egykori izlandi miniszterelnök

2010. szeptember 12., vasárnap 00:39

Az előző kormányfőt és három miniszterét is vétkes gondatlansággal vádolhatják a 2008-as gazdasági összeomlás miatt. A parlament különbizottsága legalábbis ezt javasolja a törvényhozásnak.

Bíróság elé kerülhet az izlandi bankrendszer 2008-as összeomlása miatt az akkori kormányfő, Geir Haarde, és kabinetjének három tagja: Ingibjorg Solrun Gisladóttir és Árni Mathiesen volt külügy-, illetve pénzügyminiszter, továbbá Bjorgvin Sigurdsson kereskedelmi miniszter.

Az izlandi egykamarás parlament (althingi) különbizottsága döntött úgy szombaton, hogy ajánlani fogja a törvényhozásnak a 2009-es választásokon menesztett kormány több tagjának felelősségre vonását, a pénzügyi válsággal kapcsolatos "vétkes gondatlanság" miatt, amit a testület által nyilvánosságra hozott 274 oldalas jelentéssel támasztottak alá.

Az izlandi parlamenti bizottság kilenc tagja közül öt támogatta a volt kormánytagok felelősségre vonását, két képviselő szerint a kereskedelmi minisztert nem terheli felelősség, még a maradék két tag tartózkodott mindenféle ajánlástól.

Amennyiben a törvényhozás a jogi eljárás mellett dönt, akkor a szigetországban először ül majd össze a Landsdomur, az a különleges bíróság, amelyet még 1905-ben hoztak létre Izlandon a bűncselekményekkel vádolt miniszterek fölötti ítélkezésre. 
Johanna Sigurdardóttir izlandi kormányfő egyelőre elzárkózott annak kommentálásától, hogy valóban összeül-e a Landsdomur, s azt hangsúlyozta, hogy még tanulmányoznia kell a különbizottság jelentését.

Áprilisban már nyilvánosságra került egy hivatalos jelentés, amely a volt kormányfőt, továbbá David Oddssont, a központi bank elnökét és több más volt vezető hivatalnokot vádolt meg gondatlansággal amiatt, hogy két évvel ezelőtt az évtizedek alatt felhalmozott adóssághegyek miatt összeomlott a három legnagyobb izlandi bank,  a mélybe rántva a szigetország gazdaságát.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Még mindig súlyos recesszióban Izland  - 2010.09.03.
A tavalyi 6,5 százalékos GDP-csökkenést eddig idén 8,6 százalékos visszaesés fejeli meg.
Izland tárgyalhat a csatlakozásról az EU-val - 2010.06.14.
Rendbe kell tennie pénzügyi szolgáltatói szektorát. 2012-ben tag lehet.
Kilenc ország csődjével riogat az IMF - 2010.09.02.
Magyarország nincs a listán, amúgy meg nem is kell túlzottan tartani az adósságok átütemezésétől, mondja a Valutaalap.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés