Indiában 1,3 milliárd embernek rendeltek el háromhetes házikarantént
Háromhetes országos házikarantént rendelt el kedden az 1,3 milliárd lakosú Indiában Narendra Modi kormányfő a koronavírus-járvány miatt. A rendelkezés helyi idő szerint éjféltől, néhány óra múlva lép életbe.
A miniszterelnök azt mondta televíziós beszédében az indiaiknak, hogy felejtsék el azt, hogy 21 napig elhagyják az otthonukat. Modi szerint a járvány ellen csak egyetlen módon harcolhatnak, ha távolságot tartanak egymástól az emberek.
Megemlítette, az elmúlt napokban is voltak erre előírások, de sokan félreértették a koncepciót, és felelőtlenül viselkedtek. Indiában elég keményen próbálják meg betartatni az otthon maradást, például a rendőrök botokkal ütlegelik az utcán a szabályokat megszegőket.
A 1,3 milliárd lakosú országban már eddig is érvényben voltak utazási korlátozások, de most még szigorúbbá vált a szabályozás. Indiában eddig 519 fertőzöttet és 10 halálesetet tartottak nyilván, de attól tartanak, hogy a társadalom szegényebb rétegeiben gyorsan terjed majd a vírus.
Morandi szerint az új intézkedések sok indiai életét megmenthetik, azt mondta, ha valaki csak fél lábbal is kilép az otthonából, már azzal is veszélyeztethet másokat.
Indiában szinte teljesen leáll majd az élet, az élelmiszerüzleteket kivéve minden boltnak, áruháznak, műhelynek, irodának be kell majd zárnia, leállítják az építkezéseket, felfüggesztik a tömegközlekedést, bezárják az imahelyeket.
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy egy 2 milliárd dolláros alapot hoz létre a járvány elleni küzdelemhez, a pénzből elsősorban az egészségügyi ellátórendszert fogják fejleszteni.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!