Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Még nyomoznak a beszlani tragédia után egy évvel

2005.08.28. 22:27
Egy terroristát állították csak bíróság elé, de öt rendőrt is perbe fogtak vétkes hanyagságért. A vizsgálóbiztosok megállapították, hogy a biztonsági erők lángszórókat és tankokat is bevetettek az iskola ostromakor.

Észak-Oszétiában fokozták a biztonsági intézkedéseket a túszdráma szeptember eleji első évfordulójának gyászszertartásaira, míg a Beszlani Anyák, akik a véres kimenetelű tavalyi iskolafoglalás következtében vesztették el gyermekeiket, bejelentették: Moszkvába utaznak, élve Vlagyimir Putyin elnök meghívásával, de csak azért, hogy kérdőre vonják őt, miért nem tett többet kormányzata szeretteik megmentéséért.

Beszlanban 1500 rendőr és katona ügyel majd a közbiztonságra a csütörtöktől szombatig tartó gyászünnepségek alatt, különösen a vérfürdőbe torkollt túszejtés helyszíne, az 1-es számú iskola romos épülete, valamint a temető környékén. Az észak-kaukázusi tagköztársaság belügyminisztériuma szigorítja az ellenőrzést a csecsen-észak-oszét határ menti falvakban is.

Putyin neheztelni látszott, amiért a szövetségi parlament vizsgálóbizottsága még nem készült el jelentésével, és nem fogadta vezetőjét, Alekszandr Torsin szenátort az évforduló küszöbén. Az észak-oszétiai parlament jelentése ugyancsak várat magára, és akadozik az ügyészi vizsgálat is.

Eddig csupán a 32 terrorista közül egyedül életben maradt csecsen születésű, 24 éves Nurpasi Kulajevet állították bíróság elé terrorizmus és emberölés vádjával (pere szeptember 10-ig szünetel az észak-oszétiai legfelsőbb bíróságon). Rajta kívül öt rendőr ellen emeltek vádat vétkes hanyagságért.

Sok hozzátartozó szerint a vérfürdőhöz hozzájárult, hogy vezető tisztségviselők nem merték vállalni a válság kezelését. Egyesek gyanakodtak, hogy a vizsgálatok eltussolják a felelősségüket. Mások Putyin elnök-főparancsnokot is kárhoztatják, amiért nem tudta elejét venni a terrorakciónak, utána pedig nem állt elébük, hogy bocsánatot kérjen a hatóságok tehetetlenségéért.

Tavaly szeptember elsején egy jórészt csecsen gerillákból álló kommandó több mint 1100 gyereket, szülőt és tanárt ejtett túszul a beszlani 1-es számú iskolában. Két nappal később több robbanás, amelyeket a hatóságok szerint a túszejtők idéztek elő az iskolában (szándékosan vagy véletlenül) rohamra késztette a különleges erőket. A kaotikus szabadító akcióban 319 túsz, nagyobb részben gyerek vesztette életét, a különleges erők 12 tagjával együtt.

A különböző vizsgálóbiztosok nem tagadják, hogy a biztonsági erők lángszórókat és tankokat is alkalmaztak, de váltig állítják: a lángszórók nem okozhatták a tüzet az iskolában, a harckocsikat pedig csak akkor vetették be, amikor már egy túsz sem volt az épületben.

Tizenöt beszlani anya a múlt héten békésen megszállta a vlagyikavkazi bíróságot, ahol Kulajev pere folyik, hogy nyomatékot adjon követeléseinek, beleértve a túszdráma idején fennállt válságtörzs tagjainak felelősségre vonását.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!