Árpád
-2 °C
9 °C

A háborúért lobbizik Bush

2002.09.04. 10:56
Az irakiak tömegpusztító fegyverprogramjának bizonyítékairól is beszámolhat Bush amerikai elnök a kongresszusi képviselőkkel folytatandó szerdai tanácskozásain. Tony Blair is az iraki fegyverkezés bizonyítékainak feltárására készül. Legutóbbi hasonló bejelentése az al-Kaida tevékenységéről három nappal előzte meg az afganisztáni háborút.
Először tanácskozik szerdán az amerikai kongresszus törvényhozóival az iraki rezsim megdöntésének tervéről George W. Bush elnök. Feltételezések szerint az elnök kész nyilvánosságra hozni az irakiak fegyverkezéséről szóló információkat. Az elnök bejelentette, hogy a törvényhozók jóváhagyását fogja kérni egy esetleges katonai akcióhoz. Bush szerdán a kongresszus két házának vezetőivel tanácskozott az iraki kérdésről. Mint bejelentette, a hét végére ugyanezen ügy megvitatására meghívta Camp Davidbe Tony Blair brit miniszterelnököt, a jövő héten pedig az ENSZ közgyűlése előtt mondott beszédben hozza nyilvánosságra érveit.

Új, titkos bizonyítékok

"A kormányzat olyan titkos információk birtokába jutott, amelyek azt bizonyítják, hogy Husszein rezsimje hamarosan nukleáris fegyverek birtokába juthat" - nyilatkozta kedden Donald Rumsfeld védelmi miniszter. Véleménye szerint az már köztudott, hogy Irak szeretne atomfegyvereket fejleszteni, és az is, hogy ehhez beszerezte a szükséges technológiát, és kész beszerezni a szükséges alapanyagokat is. "Tudunk másról is, ezt azonban csak akkor hozzuk nyilvánosságra, ha az elnök elérkezetnek látja az időt a közlésre" - nyilatkozta Rumsfeld az AP-nek.

Hamarosan dönthetnek

Bush, külügyminisztere szerint is nemsokára meghozza döntését, ha nem is a Husszein elleni konkrét katonai akcióról, akkor az irakiak fegyverkezéséről szóló részletesebb információk nyilvánosságra hozataláról. Colin Powell korábban, szemben az erősen háborúpárti Cheney alelnökkel és Rumsfeld védelmi miniszterrel a fegyverellenőrök visszatérését nevezte meg célként.

Ugyancsak az irakiak tömegpusztítófegyver-programjáról tervez jelentést adni a brit kormány is, nyilatkozta Tony Blair brit miniszterelnök. Tavaly októberben három nappal az afganisztáni bombázások megkezdése előtt Blair hasonló beszámolót tartott az al-Kaida tevékenységéről, írja az AP.

A kormányzat nem elég meggyőző

Bush szóvivője szerint Irak csak mellékes témája a tanácskozásnak, Bush valójában a terror elleni afganisztáni háborúról kíván beszámolni. A törvényhozás augusztusi vakációt követő első munkanapján Tom Daschle, a szenátusi demokraták vezetője is csatlakozott az Irak elleni esetleges katonai akciót bírálók táborához. Véleménye szerint a kormányzatnak meggyőző bizonyítékokkal kellene szolgálnia ahhoz, hogy támogathassák Bush háborúpárti hozzáállását. John McCain republikánus szenátor szerint sem tett meg mindent a kormány azért, hogy bizonyítékkal szolgáljon Irak ellen.

Az ENSZ beleegyezésétől függ a háború támogatottsága
Az európai polgárok többsége támogatna egy Irak elleni támadást, feltéve, hogy az Egyesült Államok ehhez megszerzi az ENSZ felhatalmazását és szövetségeseinek támogatását - derül ki egy Washingtonban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. Az AFP hírügynökség által szerdán ismertetett felmérés szerint az európaiak 60 százaléka támogatna ilyen feltételek mellett egy katonai beavatkozást. A közvélemény-kutatás készítői, az amerikai German Marshall Alapítvány és a Külkapcsolatok Tanácsa nevű chicagói székhelyű szervezet rámutattak, hogy az Atlanti-óceán két oldalán a közvélemény nagyon hasonlóan ítéli meg az Irak körüli helyzetet: Európában és az Egyesült Államokban egyaránt jelentős nemzetközi fenyegetésnek tartják, hogy Irak - állítólag - tömegpusztító fegyvereket fejleszt ki. Az Egyesült Államokban a megkérdezettek 65 százaléka osztotta az európaiak azon véleményét, hogy egy Irak elleni katonai beavatkozáshoz szükség van az ENSZ és Washington szövetségeseinek támogatására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!