Zengett a brüsszeli kocsmában a Ria, ria, Hungária!

Tömve volt a brüsszeli söröző belgákkal, vörös-fekete szerelésben, ördögszarvas hajpánttal, fekete-sárga-piros mikrofonfej parókákkal, és a hely kellős közepén szurkoltunk mi: hét vagy nyolc magyar, a vasárnapi magyar-belga Eb-nyolcaddöntőn. Hogy ne lehessen minket eltéveszteni, volt nálunk magyar zászló Puskás Ferenc arcával, és nagyon hangosan eresztettük a biztatást a csapatnak.

Egy belga tenger közepén fújtuk, hogy Király Gabi a legnagyobb király, és elfértünk! Nem néztek le minket, nem kötöttek belénk, sőt örültek, hogy ott vagyunk, ettől lett valódi a játék. Tiszteletet parancsolt, hogy ilyen lelkesen drukkolunk az esélytelenebb csapatnak.

Annyira nem volt lefutott a meccs, hogy amikor a második félidő elején a magyar válogatott beszorította a belgákat a saját térfelükre, húsz percre kicsit megfagyott a levegő. Csak mi örültünk, és fogadtuk a berezelt pillantásokat. A belgáknak egyébként sem kenyere a nagyképűsködés, és itt sem fölényeskedve szurkoltak, hanem izgultak, hogy mi lesz a vége. Brüsszelben is nézték az előző három magyar meccset, és féltek, hogy lehet meglepetés. 

Nem lett, de már azért bőven megérte végignézni a játékot, hogy ilyen emelt fővel szurkolhattunk. Pár magyar, nem is ismertük egymást, az örömünnepet ülő belgák között. Akik a meccs végén sorban odajöttek hozzánk gratulálni, hogy szépen játszottunk. Köszönjük a csapatnak ezt az élményt!

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán  !

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!