Karnyújtásnyira a ciprusi újraegyesítés

000 Par6401917
2016.10.29. 00:00 Módosítva: 2017-01-27 00:56:25

A görög és a török ciprusi közösség vezetői Svájcban ülnek össze november elején, hogy nekigyürkőzzenek az utolsó előtti vitás kérdésnek, ami még az útjában áll a negyven éve szétszakított ország egyesítésének.

Az ügy nem egyszerű: arról lesz szó, hogy pontosan hol húzódjon a határ a görög és a török közösség által lakott területek között az újraegyesített, föderálisan működő országban. A sziget 9251 négyzetkilométeres, kicsit nagyobb, mint Bács-Kiskun megye, az északkeleti, csúcsos harmada a török rész.

A görög ciprusiak szerint a törököknek nem jár ekkora terület, mert sokkal kevesebben vannak, mint ők: nagyjából 300 ezren, 850 ezer göröggel szemben. Az ország görög része gazdaságilag is erősebb, és a törökök olyan területeket is elfoglaltak, amelyekhez történelmileg nem lett volna joguk, érvelnek. Egyébként a török közösségen belül is vannak feszültségek: az évszázadok óta ott lakó török ciprusiak mostanra kisebbségbe kerültek azokkal a törökországi törökökkel szemben, akik az elmúlt 40 évben telepedtek le a szigeten. 150-160 ezer bevándorlóról van szó, akiket a görög ciprusi kormány illegális migránsnak tart.

Ha ebben sikerül dűlőre jutni, még mindig ott van egy kínos kérdés, amihez a ciprusiaknak már igazából nincs is közük: hogy a három állam, amelyik szétszaggatta a sziget történelmét –Törökország, Görögország és Nagy-Britannia – milyen szerepben jelenjen meg az új alkotmányban. Törökország több, mint 30 ezer fős katonaságot állomásoztat Cipruson, ez nem nagyon tetszik senkinek. A britek két, összesen háromezres katonai személyzettel működő támaszpontot tartanak fönn a déli parton, ez láthatóan nem zavar senkit.

 

Töri

A britek 1878-ban kapták meg a szigetet a háromszáz éve ott uralkodó Oszmán Birodalomtól azért cserébe, hogy Nagy-Britannia segítse Törökországot egy esetleges orosz támadással szemben. Ciprus 1960-ban nyerte el a függetlenségét: az alapító szerződésben az összes fél beleegyezett, hogy a britek 250 négyzetkilométert megtartanak a szigetből, hogy onnan vezényelhessék a közel-keleti műveleteiket.

Az alkotmány megosztotta a felelősséget a kormányzásban a görög és a török közösség vezetői között, de az együttélés nem lett könnyebb. A folyamatos atrocitások miatt az ENSZ 1964-ben békefenntartókat vezényelt Ciprusra.

Az athéni katonai junta 1974-ben megpuccsolta a ciprusi elnököt, és egy olyan politikust ültetett az ország élére, aki a Görögországgal való egyesítés híve volt. Törökország válaszul megszállta a sziget északi felét, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy megvédje az enklávékba szorult török nyelvű lakosságot. 1983-ban kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amelyet Törökországon kívül semmilyen más állam nem ismer el. Az ország két felét egy 180 kilométer hosszú senki földje, „a zöld vonal” választja ketté. 2004-ben névleg az egész sziget csatlakozott az Európai Unióhoz, de csak a görög ciprusi kormány tartja a hivatalos kapcsolatot Brüsszellel.

Jobb esély, mint valaha

„Ez az első alkalom, hogy mind a két oldalon olyan politikusok állnak, akik hajlandóak a kompromisszumra” – mondta Krisztosz Sztilianidész, a ciprusi uniós biztos a Politiconak. Évtizedek óta próbálják rendezni a helyzetet, sikertelenül. 2004-ben népszavazást tartottak, akkor a ciprusi törökök támogatták az egyesítést, a görög választóknak viszont elsöprő 76 százaléka elutasította.

Az akkori vezetőket közben leváltották Nicosiában: a görög ciprusi elnök Nikosz Anasztasziadész és török kollégája Mustafa Akıncı másfél éve tárgyalnak, és elkötelezettnek tűnnek, hogy tető alá hozzák a megegyezést. Segíti őket, hogy a gazdasági válság megtépázta az országot, és a görög ciprusiak is változásra vágynak. Az előrejelzések szerint a gazdaság összes ágazatának jót tenne, ha az egész szigetre kibővülne a piac. Ráadásul mesés profittal kecsegtető gázmezőt találtak a szigettől délre. Az ország egyik fele sem bánná, ha hasznot húzhatna a kitermelésből, de amíg nem egyeznek meg, a hajukra kenhetik az egészet.

Az sem lehet véletlen, hogy akkor kaptak lendületet a tárgyalások, amikor az Európai Unió hatmilliárd eurós alkut kötött Törökországgal az Európába igyekvő bevándorlók visszatartásáról, és a görög-török kapcsolatok a szokásos utálkozáshoz képest egészen kollegiálisan alakulnak. A görög miniszterelnök Alekszisz Ciprász a héten Athénban kiemelte: az elmúlt hét hónapban háromszor látogatott Törökországba. Sikerült megegyezniük róla, hogy Ankara visszaveszi a Görögországba szabálytalanul belépő bevándorlókat, és hogy szigorúan fellép a török szigeteken tavaly még virágzó embercsempészet ellen.

Az unió vezetőinek tizenkét éve szúrja a szemét, hogy az EU egyik déli határa egy törvényen kívüli demilitarizált zóna. A hivatalos EU–Törökország megegyezés nem tesz említést Ciprusról, de ha informálisan sem kötötték a lelkére Erdoğannak, hogy a jelentős pénzügyi támogatásért és a schengeni turistavízum eltörléséért cserébe támogassa a ciprusi rendezést, akkor valóban annyira bénák lehetnek, mint amilyennek Orbán Viktor lefesti őket a nemzeti ünnepeken tartott beszédeiben.

Erdoğanon múlik

Márpedig az a valódi kérdés, hogy az erőpolitikát igencsak kedvelő Recep Tayyip Erdoğan török elnök hajlandó-e beleegyezni, hogy – ha csak fokozatosan is – de kivonja a katonáit a szigetről. 2004-ben többek között azért fuccsolt be a béketerv, mert az nem garantálta a kivonulást, és az alkut kitárgyaló görög ciprusi elnök ezért az utolsó pillanatban asztalt borított.

Alekszisz Ciprász szerdán arra figyelmeztetett: „nem szabad elfelejteni, hogy jogilag illegális megszállásról van szó, ezért bármilyen megoldásnak tartalmaznia kell, hogy kivonják a török hadsereget. Mi nem akarjuk a mostani anakronisztikus modellt továbbvinni.”

Az pedig már a jövő zenéje, hogy ha újrahúzzák a határokat, és emiatt több száz, vagy több ezer családot kell áttelepíteni, az milyen lázongáshoz fog vezetni.

Uniós hivatalos nyelv lesz a török?

A török ciprusi közösség csatlakozása az Európai Unióhoz felvet még egy érdekes kérdést. Hivatalos nyelv lesz az EU-ban a török? Nyilván, hiszen „az uniós polgárok mindegyikét megilleti a jog, hogy hazájának hivatalos nyelvén hozzáférjen az összes uniós dokumentumhoz, továbbá hogy anyanyelvén intézhessen megkeresést a Bizottsághoz, és a Bizottság válaszát is anyanyelvén kaphassa meg.” Az Európai Parlament már áprilisban támogatta az ötletet. Egy Törökországról szóló jelentésben üdvözölte, hogy „a török nyelv az EU egyik hivatalos nyelvévé váljon, és szorgalmazta, hogy a felek gyorsítsák fel ezt a folyamatot.” A döntés azonban nem a parlament, hanem az uniós tagállamok kezében van, akiknek ráadásul egyhangúlag kell jóváhagyniuk egy új hivatalos nyelvet.

Lesz még tehát lehetőség, hogy keresztbe tegyenek egymásnak az európai politikusok. Felkészül: Bulgária, ahol több, mint félmilliós török származású lakosság él.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !