Mintha egy jó barátom hátba döfött volna

Akármelyik Egyesült Királyságban dolgozó magyarral beszélt az EUrologus, egy dologban egyetértettek: nem esett nekik jól, hogy a britek egy népszavazással faképnél akarják hagyni az Európai Uniót.

Magukra vették

„Először elég fura volt. Mintha nem akarnának itt engem. Aztán fél nappal később átgondoltam, és úgy döntöttem, hogy leszarom” – ez volt a legenyhébb reakció, amivel találkoztunk. Benjámin sokszor belefutott kilépésre biztató üzenetekkel Cornwallban az út mellett kocsikon, házakon, de a környezetében szinte mindenki az EU-ban akart maradni, azt mondták: hülyeség kiszavazni. A szinte egyhangú vélemények miatt úgy érezte, biztos az EU-tagság, ezért is lepte meg az eredmény.

Noémi is hasonló okokból döbbent le. Egy bristoli kávézóban dolgozik, ahová egy közeli pénzügyi cégtől jönnek vendégek. Ők nem a tipikusan vidéki, szegényebb brexit-szavazók közé tartoznak, így maradáspártiak voltak.

„Minek legyek itt?” – tette fel magának a kérdést Noémi a népszavazás után. Rossz volt szembesülni az eredménnyel, sokkolta, de ez néhány nap alatt lecsengett.

A legnehezebben Bori dolgozta fel a brexit-pártiak győzelmét.

Egyfajta árulásnak éltem meg, mintha egy jó barátom hátba döfött volna

– mondta, mert ezt az országot ő választotta második hazájának. Mehetett volna máshová – egy olyan európai cégnél dolgozik mérnökként, amely több uniós tagállamban is jelen van, de számos okból ide vágyott: kiskorában is sokat látott az Egyesült Királyságból, és számos értéket lát benne.

Tényleg mindet megtettem, hogy otthon érezzem magam, hogy beilleszkedjek

– mesélte.

Annak ellenére az ő elutasításuknak érezték a kint dolgozó magyarok az eredményt, hogy Orbán Viktor szerint az EU külső migrációs politikája miatt győztek a brexit-pártiak.

Nem sokban különbözik a magyar népszavazás a brittől

Közvetlenül egyikük sem tapasztalta a statisztikák alapján megnőtt idegenellenességet, de hallottak ilyen történetet, és a mindennapokra is rányomja a bélyegét a britek hozzáállása. 

Noéminál egy idősebb bácsi érdeklődött finoman, hogy „mit csinál itt”, de még mindig jobban járt, mint egy pubban dolgozó magyar ismerőse. Ő kapott hideget-meleget, amikor egy, a népszavazás eredményét ünneplő társaságot kellett kiszolgálnia. A beszólások miatt végül besokallt és átadta másnak az asztalt.

Bori csak egy esetről hallott a környezetéből, egy húsz éve az országban élő lengyel házát firkálták össze, de az egészben főleg lengyelellenes töltetet érez. Ettől függetlenül nem szeret annyira magyarul beszélni az utcán a London körüli kisebb iparvárosban, ahol él. Amióta gyakrabban belekötnek külföldiekbe az utcán, neki kicsit ijesztő a helyzet, és az ismerősei körében is rossz a hangulat.

Ő a brit és a magyar népszavazás között is párhuzamot lát.

Őszintén kívánom, hogy bárkinek, aki az elmúlt hónapok menekültpropagandáját látta Magyarországon, egyszer kelljen külföldön élnie.

Még ő is sokszor elszigeteltséget érez, pedig magas fokon beszéli a nyelvet. El se tudja képzelni, milyen lehet elhagyni a szülőházát olyannak, aki nem ismeri a kultúrát, és vissza se tud menni. Egyedül a Manchesterben élő Csaba nem találkozott semmi ilyesmivel, ő nem is fél egyáltalán.

Nem jönnének emiatt haza

A brexit-döntés lehet, hogy felkorbácsolta az idegenellenességet, amit viszont mindenki érezhet, az az, hogy a font árfolyamát beleállította a földbe. Ez már kezd átszivárogni az árakba, a Tesco és az Unilever vitája miatt például több termék ideiglenesen eltűnt a polcokról.

Csaba épp a népszavazás előtt váltott dollárt fontra, mert a maradáspártiak győzelmében bízva a brit valuta erősödésére számított. Egyelőre nem látja feltűnőnek a termékek drágulását, de valószínűleg a gyártók folyamatosan beleépítik az árakba a fontgyengülést. Az unokatestvére mesélte, hogy a babatápszer, amit a gyermekének szokott venni, majdnem húsz százalékkal kerül többe. Ő otthoni hitelt is fizet, és az ilyen helyzetben lévőknek vagy azoknak, akik hazautalnak, Csaba szerint biztosan rosszul jön a fontgyengülés.

Noémi is utóbbiak közé tartozik, ő lakáskasszázik (azaz előtakarékoskodik, hogy Magyarországon lakást vegyen vagy újítson fel). Ennek ellenére egyelőre biztosan nem költözne vissza: imád itthon lenni, de egyszerűen nem lát jövőképet, előrelépési lehetőséget Magyarországon. (Kósa Lajos egyébként nemrég épp arról beszélt, hogy ez képtelenség.) Ő annak ellenére maradna, hogy a kilépési tárgyalások végére várhatóan nem élne még elég ideje az Egyesült Királyságban a letelepedési jog megszerzéséhez. Bízik benne, hogy valóban nem küldik őket haza, ahogy azt egy kiszivárgott terv is alátámasztja, mert rengetegen dolgoznak a vendéglátásban, az iparban és az egészségügyben.

Benjámin sem tervezi, hogy hazajönne. Ha kirakják, legfeljebb máshová menne. A cégének még jól is jött a fontgyengülés, mert kivitelre dolgoznak. A másik mérnök, Bori sem aggódik. Pár hónap múlva egyébként is leteheti az állampolgársági vizsgát, habár nem ugyanarra az érzésre számít, mint a brexit-népszavazás előtt.

Csak Csaba jön haza, de ő a kilépési döntéstől függetlenül egyébként is így tervezte.

Aki idejött, az nem akar visszamenni, csak az, aki eleve nyelvet tanulni jön,

és a környezetében se látja úgy, hogy bárki visszatérne. Egy festő ismerősét hozta fel példának, aki Magyarországon sosem volt bejelentve. Most karbantartóként nem sokat, de tisztességesen keres Angliában.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!