Bedőlt Orbán európai forradalma?

2017.04.23. 00:00
Eddig nem sok látszott a politikai földrengésből, amit Orbán Viktor jövendölt. Vagy még csak most jön?

„Meggyőződésem, hogy 2017 a lázadás éve lesz”

jelentette ki Orbán Viktor tavaly év végén. A miniszterelnök a több fontos európai országban választásokat hozó év előtt fogta a vonalzóját, és rátette arra az egyenesre, amit Donald Trump győzelme és a brexit jelölt ki.

Eddig nem látszik a forradalom

A forradalmi hevület sokszor, például a március 15-i beszédében is visszaköszönt: „Európa népei most felébredtek, rendezik soraikat, és hamarosan lábra kapnak, az igazság elfojtására épülő Európa gerendái mindenhol recsegnek és ropognak”.

Orbán Viktor a múzeumkertben 2017. március 15-én
Orbán Viktor a múzeumkertben 2017. március 15-én
Fotó: Bődey János

Pedig épp aznap nem csináltak a hollandok forradalmat: az iszlám- és EU-ellenes Geert Wilders Néppártja jól kikapott a kormányzó liberális-jobbközép VVD-től. Olyan EU-barát pártok nyertek sokat, mint a Zöldek vagy a liberális D66.

Most a franciákon a sor, hogy igazolják Orbán Viktort, de az összeurópai mérleg elsőre egyértelműnek tűnik:

Többen, például Róna Péter közgazdász, az LMP pártalapítványának volt társelnöke le is vonták a következtetést: „a populizmus elérte a csúcsot és lejtőre került”.

Eltolódott a közép

Szóval kész, oszoljunk, emberek, nincs itt semmi látnivaló, igaz? Nem egészen.

A hagyományos konzervatív, baloldali, liberális és zöld pártok győzelmei sehol nem voltak egyszerűek – különösen Ausztriában, ahol a szabálytalanságok és a szoros eredmény miatt megismételték a voksolást. A szélsőjobboldaliak emellett hajlamosak a közepet is jobbra tolni. Kiváló példa Hollandia, ahol hasonló volt a helyzet, mint 2014 elején Magyarországon. Ami a Fidesznek a migráció volt a Jobbikkal szemben, a Hollandiában kormányzó VVD-nek az lett a török kérdés. Mark Rutte miniszterelnök keményen szembeszállt azzal, hogy a török kormány Hollandiában kampányoljon Recep Tayyip Erdoğan elnöki hatalmának kiterjesztéséért. Ruttéék így ellopták a show-t, és a közvélemény-kutatásokból látszik, hogy ez az utolsó másfél-két hét hozott magabiztos győzelmet a VVD-nek. Geert Wilders bevándorlóellenes Szabadságpartja csak a várakozásokhoz képest szerepelt le, a korábbinál több képviselői helyet szerzett.

Németországban szintén keményedett a kormányzó CDU-CSU álláspontja a migrációval szemben, miután az AfD elindult felfelé a közvélemény-kutatásokban. Részben a UKIP-nak köszönhetően jobbra tolódtak a kormányzó konzervatívok, akiknek bejött a keménykedő brexit-stratégiájuk. Csúcsokat döntöget a támogatottságuk, amióta bejelentették, hogy csak laza kapcsolatot tartanának font az EU-val a brit kilépés után.

Külsősök előnyben

A hagyományos pártok ráadásul több helyen meginogtak. Erre Franciaország a legjobb példa: a szocialisták a sokadik helyen vannak a felmérésekben, és a jobbközép François Fillon is csak az utolsó pillanatokra kapta össze magát, bár őt a családtagjai fiktív parlamenti alkalmazása gyengítette meg. A szocialista kormány volt minisztere, Emmanuel Macron párton kívüliként lett a szélsőjobboldali Marine Le Pen ellenfele, melléjük meglepetésként zárkózott fel a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon.

Az osztrák elnökválasztáson a két középpárt be sem jutott a második fordulóba. Németországban a szocialisták a német belpolitikában friss névnek számító Martin Schulzot indították, akivel ideiglenesen előre tudtak törni a felmérésekben.

Nehéz általánosítani

Úgy tűnik, Orbán Viktor az ellenzék gyengesége miatt unalmas belpolitika helyett egyre jobban szeret kifelé nézegetni. A migráció jelentőségét a mainstream politikusok közül az elsők között érezte meg és kovácsolt belőle politikai tőkét. Donald Trump korai támogatásával is a győztes lóra tett. Talán most is hasonlóképp korán akarta feltenni a tétet.

A populistáknak viszont nem sok esélyük van valódi győzelemre. Hollandiában eleve nem volt kérdés, hogy a Szabadságpárt a hatalom közelébe kerülhet-e a sokpárti, arányos választási rendszerben, miközben senki más nem lépett volna koalícióra vele. Németországban egyelőre nem látszik, hogy az AfD komolyabb eredményt érhetne el, valószínűleg folytatódik a két középpárt nagykoalíciója.

A franciákon múlhat

A választási matek miatt eleve csak Franciaországban volt esély igazi fordulatra. Úgy tűnik, négyen – köztük egy szélsőbaloldali és szélősjobboldali jelölt – vannak versenyben, hogy bekerüljenek az elnökválasztás két hét múlva esedékes második fordulójába, ahol a két legnépszerűbb jelölt néz majd farkasszemet. A felmérések korábban – mint a brexitnél vagy Trumpnál – sokszor alulmérték a szélsőségesebb lehetőségek támogatottságát, mert az ő szavazóik gyakran rejtőzködnek, és most eleve nagyon szoros eredményt mutatnak a kutatások.

Emmanuel Macron egyértelműen a leginkább EU-barát jelölt. A programja többek között védelmi uniót, egy új, start-upokat támogató közös pénzügyi alapot és az uniós gazdaság védelmét szeretné. Az euróövezet külön költségvetést, parlamentet és pénzügyminisztert kapna. Macron saját támogatói közül is elismerték a Politicónak, hogy a nagy összefogást valószínűleg kétkedés fogadná az EU-ban.

Amíg Emmanuel Macron uniós zászlót lengetve kampányolt, Marine Le Pen kidobatta a jelképet egy tévévitáról. Ha valaki forradalmat csinálna, az a szélsőjobboldali európai parlamenti képviselő. Szerinte az EU „meg fog halni”, mert az emberek nem akarják többé. Hatalomra kerülve fél éves újratárgyalást kezdene „a költségvetési, területi, jogalkotási és monetáris szuverenitás visszaszerzésére”. Utána népszavazást írna ki arról, kilépjenek-e az EU-ból. Megválasztásakor azonnal felfüggesztené a schengeni övezetet, vagyis visszaállítaná a határellenőrzéseket, és az eurótól is megszabadulna.

A szélsőbaloldali, 2005-ben az uniós alkotmányszerződés ellen kampányoló Jean-Luc Mélenchon valamivel barátságosabbnak tűnik az EU-val, de nem sokkal. Egy hologramos kampányhaknin egyszerre hét helyen bizonygatta: nem szabad hinni azoknak, akik szerint ő búcsút intene az EU-nak vagy az eurónak. „Vagy megváltoztatjuk az EU-t, vagy kilépünk” – árnyalja a képet a programja. A dokumentum elég furcsán ír erről: az A-terv, hogy összehangoltan kilépnének az uniós szerződésekből és újakról egyeznének meg országok egy csoportjával. A program olyan követeléseket sorol fel, amelyekbe aligha egyeznének bele a németek, mint például az adósságok újratárgyalását vagy azt, hogy az Európai Központi Bank közvetlenül vásárolhassa a tagállamok kötvényeit. A B-terv, hogy Franciaország egyoldalúan faképnél hagyna mindenkit és más együttműködési formát ajánlana fel.

Talán a konzervatív jelölt, François Fillon tűnik Orbán Viktor legközelebbi szellemi rokonának (bár Marine Le Pen is arról beszélt, alapvetően egyetért a magyar miniszterelnökkel). A Politico szerint Fillon régóta kritizálja az EU-t, a szervezetet létrehozó maastrichti szerződést is leszavazta. A programja alapján a kihívásokra „az Európai Unió kell, hogy legyen a nyilvánvaló megoldás”, de az európai projekt beragadt, ezért meg kell újítani. Olyan EU-ra van szükség, amely tiszteletben tartja a nemzetek szuverenitását, képes a határai ellenőrzésére és meg tudja védeni az érdekeit például Oroszországgal szemben. Ugyanakkor Marine Le Pen után Fillon a leginkább Kreml-barát, az oroszok elleni szankciókat például értelmetlennek nevezte, akárcsak a magyar kormány.

Az esélyes jelöltek alapján, ha valahol tényleg van esélye Orbán Viktor forradalmának, az Franciaországban lesz. Az elnökválasztás vasárnapi első fordulója után derül ki, hogy valójában mennyire erős a szélsőjobboldali jelölt, de a felmérések alapján bármelyik másik esélyes továbbjutótól kikapna. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy a választók új arcokra vágynak a politikában, és nem muszáj, hogy nacionalista forradalmat hirdessenek hozzá, hogy népszerűek legyenek.