Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Kormány nélkül is jól elvannak a belgák

2007.11.05. 14:37
Rekordideje, 148 napja nincs kormánya Belgiumnak, de akár féléves fejetlenség is könnyen elképzelhető, mivel a júniusi választás óta csak a praktikus, napi kérdésekben tudtak megegyezni a flamandok és a vallonok, az ország széthullásával fenyegető intézményi reform még nem is került elő.

Kedden új időszámítás kezdődik Belgiumban, miután az ország politikusai elhúzódó tárgyalásaikkal hétfőn beállították az 1987-es rekordot: 148 napja nincs kormánya az országnak. A júniusi választások után öt hónappal azt sem lehet megmondani, hogy mikor oldódhat meg az országot alkotó két közösség, a franciául beszélő vallonok és a holland egyik változatát beszélő flamandok között kialakult válság.

A csodában reménykedők szerint még november közepén, a szimplán optimisták szerint decemberben állhat fel az új belga kormány, a többiek már csak jövő év elejére jósolják a kormányalakítást.

Egyre többen vannak azok, akik az ország kettészakadásával is komolyan számolnak, a legtöbb szakértő szerint ugyanakkor a mostani eset még nem vezet Belgium megszűnéséhez. Ugyanakkor mindannyian figyelmeztetnek, hogy a jelek egyértelműek, ezért könnyen lehet, hogy már csak idő kérdése, meddig beszélhetünk egységes Belgiumról.

A Libération francia napilap úgy látja, hogy ha sikerül is kompromisszumok árán néhány hónap alatt kormányt alakítani, akkor is legkésőbb a 2009 közepén esedékes regionális választásokon újra központi kérdés lesz a szakadás lehetősége, ami aztán minden egyes regionális és országos választáskor előkerül majd.

A VRT-nek flamandok és vallonok körében végzett legutóbbi felmérése is alátámasztja az aggodalmakat, mivel a válaszadók többsége lehetségesnek tartja Belgium szétszakadását. Ötből négy válaszadó szerint 2020-ban még létezni fog az ország, de a század közepéről beszélve már egyértelmű többségbe kerülnek a szkeptikusok.

A lényegen kívül mindenről megállapodtak

A példátlanul hosszú kormányalakítási tárgyalássorozat annak köszönhető, hogy a júniusban országosan és Flandriában is a legtöbb szavazatot gyűjtő flamand kereszténydemokraták vezetője, Yves Leterme választási programjában nagyobb autonómiát ígért Flandriának, és - lazán kötődő konföderációs mintára - a régiók erősítését ígérte. A flamandok 90 százalékának támogatását élvező módosítások a pénzügyi kérdésektől kezdve érintenék a társadalombiztosítási rendszert, de még a KRESZ-t is, írja a Libération.

Yves Leterme

Belgiumban külön pártokra szavaznak az ország északi részén élő flamandok, és a déli részen élő vallonok, aztán a belga alkotmány értelmében a győztes pártoknak koalíciót kell kötniük egymással. A leendő kormánykoalícióba esélyes két vallon párt pedig semmiképpen sem akarta elfogadni a tervezett változtatásokat, amik szerintük Vallonia gyengüléséhez és később az ország szétszakadásához vezetnének.

Európa fővárosa két tűz között

A két közösség között állandó konfliktusforrást, de egyben összekötőkapcsot is jelent az 1989 óta külön régiónak számító Brüsszel. Az ország és egyben a Flandria régió fővárosát flamand terület veszi körül, a 340 ezer Brüsszelben dolgozó ingázó kétharmada a flamand közösséghez tartozik. A városban viszont többségben vannak a francia ajkúak, az egymillió lakosnak csak 15 százaléka flamand. Ugyanakkor a város lakosainak többsége alapvetően az egyik nagy közösséghez sem tartozó bevándorló.

Az ország kettészakadása esetén Brüsszel sorsa jelentené a legnagyobb problémát. Az országon belül harmadik nagy közösségként kezelt brüsszeliek szerint Belgium éppen nekik köszönhetően marad majd egységes, hiszen a fővárost nem lehet csak úgy hozzákapcsolni Flandriához vagy Valloniához, írja a Le Soir. Ugyanakkor egyes vallon elképzelések éppen azt szeretnék, hogy a Flandriában található határmenti franciaajkú falvak Brüsszelhez csatolásával néhány kilométeres, szűk folyosó kösse össze a két régiót. Az ötletgazdák Belgium kettészakadása esetén is ezzel a lépéssel oldanák meg Brüsszel Valloniához csatolását, amin a vallonok vélt nyelvi felsőbbrendűségére érzékeny flamandok rögtön felháborodtak, mivel így pont nyelvi alapon egyesítenék a két területet.

A flamandok az országban élő politológusok szerint nem sok jogon követelhetnék a várost, ahol egy ilyen kezdeményezés valószínűleg egyébként is utcai tüntetéseket eredményezne. A külföldi lapok többségében leginkább Brüsszel függetlenségével számolnak. Ez a forgatókönyv azt jelentené, hogy a flamand intézmények és a magánszektor több szereplője kivonulna a városból, így viszont az egyébként is pénzügyi gondokkal küzdő és külön városállammá alakuló Brüsszel működését kizárólag az Európai Uniónak kellene finanszíroznia. Szakértők egyébként úgy látják, hogy Brüsszelnek időben ki kell dolgoznia a saját elképzeléseit, hogy ne a szakadáskor kelljen kapkodva felmutatni valamilyen tárgyalási alapot Flandriával és Valloniával szemben.

A frankófonok azzal a követeléssel dobták vissza a labdát, hogy csatolják Brüsszelhez a Flandria területén található, de főleg vallonok lakta határmenti településeket. A flamandok viszont hadüzenetnek fogták föl az elképzelést, mivel így földrajzi kapcsolatba kerülne egymással Vallonia és a jelenleg Flandria közepén található Brüsszel, ami arra utalna, hogy a vallonok maguknak akarják a fővárost.

Az összes elképzeléshez kétharmados többség szükséges, de az ország lakosságának a flamandok is csak a 60 százalékát teszik ki, ezért a felek elsőre semmiről sem tudtak megegyezni. Második nekifutásra jó érzékkel előrevették a kevésbé kényes kérdéseket, és a többségükről november elejére sikerült is megállapodniuk, azonban a régiók jogköreinek kiszélesítéséről nem született döntés.

Nem segít a patthelyzetben, hogy a flamand pártoknak figyelniük kell a másfél év múlva esedékes regionális választásokra, ahol a mostani döntéseik miatt esetleg kiábrándult szavazóik tovább erősíthetik a már egyébként is példátlanul jó eredményt elérő flamand szélsőjobboldali pártot. Annyi biztató előjel van, hogy mindegyik párt elismerte, hogy mindenképpen kompromisszumot kell kötniük, különben még nagyon sokáig nem lesz kormánya az országnak.

Már az elején megromlott a viszony

A két országrész között nem újkeletűek az ellentétek, már 1830-ban, az ország létrejöttekor szúrta a flamandok szemét, hogy a francia lett Belgium hivatalos nyelve, mivel akkoriban a vallon és flamand arisztokrácia is ezt a nyelvet használta. A 19. század végére végül a flamand is hivatalos nyelv lett, de a flamandok utána is nehezményezték, hogy az első világháború alatt egységesen franciául kapták a belga katonák a parancsokat.

A nyelvi megosztottság máig az egyik legkomolyabb probléma a két közösség között, a flamandok azzal vádolják a vallonokat, hogy miközben ők például a brüsszeli adminisztráció működése miatt is kénytelenek megtanulni franciául, addig a déli országrész lakosai nem teszik meg ugyanezt fordítva.

Kihúzhatják alóla az országot

Az 1993 óta uralkodó II. Albert királyt a legtöbben egy kedves kis öregúrnak tartják, akinek az a legfontosabb feladata, hogy az ország egységét képviselje. A multikulturális társadalom szószólójaként gyakran elítéli beszédeiben az idegengyűlöletet és a rasszizmust. A korábbi afrikai belga gyarmatok sorsát kiemelt figyelemmel kíséri, valamint nagyon fontosnak tartja Belgium külföldi megítélését.

A népszerű uralkodó sorsa a két régió politikusainak a kezében van: Belgium megszűnésével eltűnhet a belgák királya is. A királyi családnak ugyanakkor egy esetleges szakadástól sem kell aggódnia, egy felmérés szerint míg a flamandok függetlenedő saját országrészük élére köztársasági elnököt szeretnének, a vallonok többsége megtartaná az alkotmányos monarchiát.

A Le Soir napilap készített egy vicces videót II. Albertről, amiből kiderül, hogyan próbálja az uralkodó elhessegetni a felmerülő problémákat.

A nyelvi ellentét komolyságát jelen cikk szerzője személyesen is tapasztalta, amikor néhány éve egy Brüsszelhez közeli flamand kisváros kávézójában franciául adta le a rendelését, amit a pincér úgy értelmezett, hogy vallonként nem tiszteli meg azzal, hogy a saját nyelvén szóljon hozzá, ezért angolul válaszolt.

A jelenlegi válság kirobbanása azonban az állandó nyelvi feszültség mellett főleg azzal magyarázható, hogy az elmúlt évtizedekben a korábban éhínségeket is megélő Flandria dinamikusan fejlődő régió lett, szinte teljes a foglalkoztatottság, írja a Les Echos. Valloniában éppen ellenkezőleg: a 20. század elején a Belgiumot az ipari nagyhatalmak közé segítő szén- és vaskohászat a második világháború óta fokozatosan vesztett jelentőségéből, a valaha gazdag térségben ma már kiugróan nagy a munkanélküliség.

A flamandok a gazdasági különbségek miatt úgy érzik, hogy az egyébként is arroganciával vádolt vallonok évi több mint tízmilliárd euróba kerülnek Flandriának. A Valloniát költséges potyautasnak tartó szélsőségesek többek között azzal érvelnek, hogy míg például a berlini fal lebontása után a nyugatnémetek nemzeti öntudatból is vállalták a keleti országrész fejlesztését, addig Belgiumban nincs semmilyen etnikai és nyelvi egység, ezért nincs belga nemzet, és nincsenek belgák sem.

Három nyelv, egy lélek, egy Belgium

Észak Dél ellen

A külföldi elemzőkkel szemben a belga sajtó nem fogja fel teljesen tragikusan az eseményeket, a napilapok például különkiadásokkal, mellékletekkel, karikatúrafüzetekkel és játékokkal készültek a 148 napos rekord megdöntésére. Szerintük nagyon sok kérdésben egyetértenek a flamandok és a vallonok, akik mégiscsak egymás mellett éltek le eddig 177 évet Belgiumban.

Az elképzelés alátámasztására a francianyelvű Le Soir és a flamad De Standaard közös szervezésében a két újság száz-száz olvasója október 29-én részt vett az országot leginkább megosztó kérdéseket kitárgyaló Észak-Dél elnevezésű vitán, amin a két napilap főszerkesztői voltak a moderátorok.

A vitán többek között rávilágítottak, hogy sok esetben csak a fejekben vannak igazi határvonalak a két közösség között, de az is kiderült, hogy a flamandok tényleg arrogánsnak tartják a vallonokat. A részt vevő vallonok is elismerték azokat a vádakat, hogy közülük sokan évek óta Flandriában laknak, mégis franciául kérik a kenyeret a boltban, vagy például nem hajlandók flamandul viszonozni szomszédjaik köszönését.

A vitát a helyszínen követő szakértő szerint a rendezvény is megmutatta, hogy Belgium olyan mesterségesen létrehozott ország, ahol két közvélemény van, amelyek normális esetben tisztelik ugyan egymást, de komoly feszültségek vannak köztük, amiket a média könnyen felerősíthet. A két közösség között asszimetria van, a flamandok ugyanis sokkal jobban ismerik a vallonokat, mint fordítva. Ugyanakkor a vallonok elkényelmesedéséhez az is hozzájárult, hogy a flamandok korábban sokszor automatikusan átváltottak franciára a másik közösség egyik tagjával beszélgetve.

Beláthatatlan következmények

A jelenlegi válságot semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel az európai tendenciákat végignézve egyáltalán nem lenne meglepő Belgium kettészakadása, írja a La Libre Belgique. Már a 19. század vége óta sok esetben egynyelvű, nemzeti államok jöttek létre a korábbi többnemzetiségű felépítményekből, amik kezdve az Osztrák-Magyar monarchiával, majd később Csehszlovákiával, Jugoszláviával és a Szovjetunióval sokkal kisebb, homogénebb országoknak adták át a helyüket.

Két flamand nyelvű belga napilap címoldala 2007. szeptember 18-án. 100 napja nincs kormány

Egy felmérés szerint a globalizálódó világban ráadásul nem feltétlenül hátrány kicsinek lenni, a szabad kereskedelem ellensúlyozza a kisebb belső piacot, az előnyök között pedig nem elhanyagolható a sokkal gyorsabb döntéshozatal (például gyorsabb kormányalakítás), és a közös érdekek. Egyes flamand politikusok egyre gyakrabban érvelnek Csehszlovákiával, ahol szerintük mindkét fél jól járt a szétválással. Szakértők ugyanakkor emlékeztetnek rá, hogy a gazdaságilag elmaradottabb Vallonia nem valószínű, hogy a közeljövőben sokat nyerne a szakadással.

Ráadásul több szakértő szerint Belgium kettészakadása súlyos következményekkel járna az egész Európai Unióra nézve. "Ha Belgium léte elképzelhetetlen, akkor Európa is elképzelhetetlen, mivel ha nem tudunk összeegyeztetni két vagy három közösséget és nyelvek, akkor hogyan is tehetnénk ezt meg huszonhéttel" - mondta a Libérationnak a brüsszeli flamand író, Geert Van Istendael. A Les Echos kapcsolódó cikkében arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió működésének egyik alapja, hogy a gazdagabb országok pénzt fektetnek a szegényebbekbe, a flamand függetlenedési folyamat pedig ennek is ellentmondana. Továbbá az sem elképzelhetetlen, hogy a katalánok, a skótok, a walesiek, és a dél-tiroliak is követnék a flamandok példáját függetlenségi törekvéseikben.