Natália
-3 °C
7 °C

Irak: sok baleset, újabb támadások

2003.06.07. 18:57
Hétre emelkedett az elmúlt hetek Irakban a gerillaakciók áldozatainak száma, de legtöbben különböző balesetekben vesztették életüket. A szövetségesek pénteken őrizetbe vettek egy iraki rendőri vezetőt, akit azzal vádolnak, hogy a Baasz párt újjászervezésével próbálkozott.
Az amerikai erők őrizetbe vették az iraki rendőrség egyik volt vezetőjét felforgatás és korrupció vádjával. Mohamed Habib al-Masadanit, aki egyben a Baasz párt magas rangú tagja volt, péntek éjjel tartóztatták le azzal a váddal, hogy megpróbálta újjáalakítani a Baasz párt hálózatát az iraki rendőrségen belül, közölte a koalíciós erők szóvivője.

Az őrizetbe vételére rendőrök panaszai nyomán került sor, akik azt állították, hogy al-Masadani megfélemlítéssel próbálta elérni, hogy rokonait a rendőrség állományába vegyék, illetve rendőrségi járműveket játszott át családja tagjainak.

Egy héttel ezelőtt az amerikai erők letartóztattak tizenöt iraki tisztet a bagdadi rendőrtiszti iskolában, amiért titkos találkozót tartottak a feloszlatott Baasz párt támogatására, emlékeztetett a Reuters hírügynökség.

Újabb támadás: már hét amerikai áldozat

Egy amerikai katona életét vesztette, négy társa megsebesült szombaton az amerikai erők ellen elkövetett újabb támadásban az észak-iraki Tikrítben. Az amerikai központi parancsnokság közölte, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök szülővárosában irakiak kézifegyverekkel és rakétagránáttal nyitottak tüzet az amerikaiakra.

Az utóbbi két hét alatt már a hetedik amerikai katona esett áldozatul iraki gerillaakcióknak. A Bagdad fővárostól 190 kilométerre északra fekvő Tikrít a háború befejeződése óta Irak egyik legveszélyesebb területévé vált, ahol az amerikai erők csak nagy erőfeszítésekkel tudják fenntartani a rendet.

Túl sok a baleset

Irak középső részén egy amerikai tengerészgyalogos életét vesztette, három társa megsebesült, amikor hatástalanítás közben váratlanul felrobbant egy tüzérségi lövedék. David Connolly százados, amerikai katonai szóvivő elmondta, hogy a robbanás péntek délelőtt történt Kút városban, Bagdadtól 150 kilométerre délkeletre. A három sérült állapota stabil.

Irakban több mint harminc amerikai katona halt meg balesetek, kilenc támadások következtében május 1-je óta, amikor George Bush amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban véget értek a nagyszabású katonai műveletek. Az amerikai védelmi minisztérium ezen a héten nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy a háború óta sok amerikai katonát ért Irakban halálos baleset.