Natália
-3 °C
7 °C

Montenegró: a győztesek országa

2001.04.23. 21:22
Montenegróban köszönik szépen, jól vannak, mindenki győzött, vagy legalábbis ezt hangoztatja. A függetlenségpárti Milo Djukanovics vezette "Montenegróé a győzelem" tömörülés és az "Együtt Jugoszláviért" szövetség nagyjai azonban nem tombolnak örömükben. Djukanovicsék a szavazatok 42,05 százalékát szerezték meg, míg a szocialisták 40,67 százalékát gyűjtötték be. Koalíciót várhatóan a montenegrói Liberális Szövetséggel és egy albán párttal kötnek Djukanovicsék, ám még így sem lesz meg számukra a kétharmados parlamenti többség, amely nélkül nem tudnák kiírni a jugoszláv tagköztársaság függetlenségéről szóló népszavazást.
A választásra jogosultak nyolcvan százaléka járult vasárnap az urnák elé, és a leadott szavazatok majd 100 százalékának összeszámlálása után tartott sajtótájékoztatón Milo Djukanovics elnök optimistán nyilatkozott. Mi több, úgy vélte, az eredmény azt jelzi: montenegróiak függetlenséget akarnak, s amit akarnak, az majd úgy is lesz. Djukanovics elnök korábban közölte: amennyiben a parlament is jóváhagyja, akkor két hónap múlva népszavazást tartanak a kis tagköztársaság függetlenségéről.

Nincs meg a kétharmados többség

Milo Djukanovics
A jelenlegi felállás - és a nem hivatalos - eredmények tükrében Djukanovicsék a 77 parlamenti helyből 35-öt tudhatnak magukénak, míg lehetséges koalíciós partnerekként számba vehető liberálisoknak hat, míg az albánoknak három hely jut, ám ezzel sincs meg a kétharmados többség, amely a referendum kiírásához szükséges.

A baloldali és Jugoszlávia-párti Predrag Bulatovicsék - akik 33 helyet birtokolhatnak - ezért becsületesen felkavarhatják a politikai hétköznapokat, minthogy eddig sem voltak kebelbeli jó barátok Djukanovicsékkal, ám a kiélezett verseny késhegyre menő politikai csatározások képét vetíti előre. Bulatovics szerint a montenegrói politikai színtéren komoly változás történt és hosszú idő után először bizonyult választásokon is erősnek az elképzelés, amely Jugoszlávia mellett tör lándzsát.

Belgrád reménykedik a tárgyalásban

Ám ez Belgrád számára nem jelent különösebb szívfájdalmat. Ahogy a szerb, úgy a jugoszláv vezetés is a szövetségi viszony fenntartását szeretné, persze elfogadva, hogy újra kell értelmezni azt.

Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő szerint a választások "egy jobb és biztonságosabb jövő reményének" alapját jelentik. Írásos nyilatkozatában, amelyet a Tanjug jugoszláv hírügynökség hétfő este ismertetett, Kostunica azt is hangoztatta: a szavazás eredménye arra látszik utalni, hogy "Montenegró és Szerbia közelebb jut az ésszerű megoldásokhoz".

Goran Szvilanovics jugoszláv külügyminiszter - ugyan nem a diplomácia irányítójaként - azt javasolta, hogy az új montenegrói kormány megalakulását követően üljenek tárgyalóasztalhoz, és újfent vegyék át a vitás kérdéskört. Vladan Batics szerb igazságügyi miniszter - a belgrádi politikai nyilatkozatokról némileg eltérően - azonban úgy vélekedett, jobb lenne az egész függetlenséget elfelejteni, mivel az nem más, mint "politikai kalandorság". Éppen ezért annak a reményének adott hangot, hogy a montenegrói politikusok "felelősségteljesek", s a nem írják ki a népszavazást, amit - vélte ő - a nép sem akar.

A nyugati vezető politikusok azonban igyekeznek önmérsékletre inteni a podgoricai vezetőket. Berlin nevében Joschka Fischer arra kérte a montenegrói és a belgrádi politikusokat, hogy tárgyaljanak. Hasonlót tanácsol az osztrák diplomácia irányítója, s vele egyetemben a délkelet-európai stabilitási alap koordinátora, Bodo Hombach is.