Mária
-6 °C
-2 °C

Rendben halad a NATO-haderőreform

2000.12.05. 17:08
A NATO-országok védelmi miniszterei kétnapos ülésük első napján, kedden mértékadó NATO-forrás szerint óvatos derűlátással értékelték a tavaly Washingtonban vállalt haditechnikai beruházások és a haderőreformok teljesítésének haladását, és hasonlóan értékelték a boszniai és a koszovói helyzet alakulását is.
A védelmi tervező bizottság ülésén megállapították, hogy a védelmi képességek kétéves fejlesztési programjának eddig a fele látszik teljesülni. A tagok közül 11 európai ország és a két észak-amerikai jövőre már reálértékben is emeli katonai kiadásait, s a többi tagnál is folyik a haderők reformja. A 19 tagországot a félévenként tartott miniszteri értekezleten a védelmi miniszterek és a vezérkari főnökök képviselik. Magyar részről Szabó János honvédelmi miniszter és Fodor Lajos vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke vesz részt.

A miniszterek áttekintették a NATO-tagországok ötéves védelmi terveit, és ezek alapján elfogadták az ötéves szövetségi haderő-fejlesztési tervet. Irányelveket hagytak jóvá a 2008-ig tartó időszak haderő-fejlesztési tervezésére, amelyek hangsúlyozzák, hogy a hadseregeket olyan irányban kell alakítani, hogy rövid idő alatt bevethetők legyenek, és hosszú ideig fenn tudják tartani magukat egymással együttműködve idegen terepen. Aláhúzták, hogy a nukleáris erőkre továbbra is szükség van háború megelőzésére.

Boszniában és Koszovóban javul a helyzet

A NATO európai haderőinek főparancsnoka és a katonai bizottság elnöke tájékoztatást adott a boszniai és a koszovói helyzetről. Ebből az derült ki, hogy Boszniában stabil a helyzet, de az SFOR jelenlétére változatlanul szükség van. Koszovóban is javult a biztonsági helyzet, a KFOR számottevően hozzájárult a Presevo-völgyben levő feszültség lecsendesítéséhez. Az a vélemény alakult ki, hogy ha a december 23-i választások következtében tovább javul a politikai helyzet Jugoszláviában, indokolt lehet a KFOR összetételének módosítása a harcoló alakulatokról más feladatok, például a tömegoszlatás, a kisebbségek védelme felé.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!