Ambrus
-7 °C
3 °C

Puhánynak tartják Bush Korea-politikáját

2003.02.07. 10:32
Bármennyire nem ismeri el az amerikai kormányzat, az észak-koreai atomprogram újraindulása válság - vélik a demokraták. A törvényhozásban kisebbségi párt szerint Bush túl puhányan bánik a sztálinista rezsimmel. Powell külügyminiszter szerint kiemelten foglalkoznak a problémával, de egyelőre katonai fenyegetésre nincs szükség.
Túl puhánynak tartják Bush kormányának Észak-Koreával szembeni politikáját a demokraták. Véleményük szerint az Irak elleni hadműveleteken gondolkodó Bush nem vesz tudomást arról, hogy a felgyorsult észak-koreai atomprogram sokkal komolyabb fenyegetés az Egyesült Államokra nézve - írja az AP.

Minden lehetőséget fenntartanak

A Fehér Ház állítása szerint azonban "komoly tervekkel készül bármely előre nem látható eseményre". Amerika ugyan nem készül a sztálinista diktatúra megtámadására, Bush "minden lehetőséget fenntart" - mondta el Colin Powell.

A demokraták aggodalmait csak fokozta a kommunista rezsim szerdai bejelentése a nukleáris létesítmények "normál üzembe" helyezéséről - elemzők szerint az üzenet azt jelenti, hogy Észak-Korea hamarosan atomfegyvereket állíthat elő. Ennek ellenére a kormányzat szerint az atomválság valójában nem válság, és "még van lehetőség a helyzet diplomáciai rendezésére" - idézi az AP Powellt.

Atomprogram leállítása fejében élelmiszert Észak-Koreának
Bill Clinton volt amerikai elnök csütörtökökön azt javasolta, hogy atomprogramjának leállítása fejében lássák el élelmiszerrel, energiával és a nukleáris fegyverprogram felszámolásához szükséges eszközökkel Észak-Koreát. A CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva, Clinton hangoztatta, hogy Észak-Korea szegény ország, társadalma a legelzártabb a világon, saját élelmiszer-szükségleteit sem tudja fedezni. Egyetlen bevételi forrását a bombák és a rakéták képezhetik - fogalmazott a exelnök. Bevetni azonban nem tudja fegyvereit, az egyetlen, amit tehet velük az, hogy eladja őket, vagy pedig, hogy megfizetteti a fegyverprogramok visszafogását.
Nevezze nevén a válságot

Bush nem veszi komolyan a fenyegetést - vélik a demokraták. "Elnök úr, kérem, kérem, ha nem is akarja kijelenteni, legalább önmagának ismerje be, hogy ez válság, hiszen ha nem kezelik, az is lesz" - mondta az AP-nek Joseph Biden, a szenátus külügyi bizottságának legmagasabb rangú demokrata párti tagja. "Ne hanyagolja el az észak-koreai válságot, kezdjen azonnal kétoldalú tárgyalásokat" - szólította fel Busht Tom Daschle, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője.

"Zavaros" - jellemezte a kormány Észak-Korea politikáját John Kerry, a demokrata párt egyik elnökaspiránsa. Véleménye szerint Bush minden lehetőséget - beleértve a gazdasági büntetőszankciókat is - lesöpört az asztalról. Ezzel szemben Powell állítja, hogy kínai és orosz kollégájával többet tárgyalt Észak-Koreáról, mint Irakról.

Alázás, fenyegetés

"Komolyan foglalkozunk a kérdéssel, több csatornán folyamatosan kapcsolatban állunk Észak-Koreával" - jelentette ki az amerikai külügyminiszter. A kommunikáció látszólag a másik fél alázásában merül ki, Donald Rumsfeld védelmi miniszter "terrorista államnak" titulálta a sztálinista diktatúrát, Phenjan válaszul "totális háborúval" fenyegetőzött az atomlétesítményeit érő megelőző csapás megtorlásaként.

Segíteni, de nem úgy

Ez utóbbi kijelentés komoly aggodalmakat okozott a Fehér Házban, bár Ari Fleischer szóvivő szerint "Észak-Korea csak magának árt a fenyegetésekkel" - írja az AP. Bush "segíteni akar az éhező, gazdasági válságtól szenvedő koreaiaknak, kerülnie kell azonban, hogy azt a látszatot keltse, hogy a kommunista rezsim nukleáris zsarolásának engedett" - jelentette ki Powell.