Judit
-2 °C
8 °C

Nem egyesítették a Milosevics elleni vádiratokat

2001.12.12. 10:54
Külön tárgyalják a Szlobodan Milosevics ellen benyújtott koszovói, illetve a horvátországi és boszniai vádiratot, döntött szerdán a Hágai Nemzetközi Bíróság. Bár az ügyészség a vádiratok összevonása mellett érvelt, a bírók szerint a hely- és időbeli eltérések külön tárgyalást indokolnak. Milosevicset emberiség elleni bűnökkel vádolják Koszovóban, míg a boszniai vádirat népirtásban is vétkesnek tartja a jugoszláv exelnököt.
"Elvetném az ügyészség javaslatát. Ők a napi politika érdekében történelmet hamisítanak" - érvelt Milosevics a külön tárgyalás mellett. "Én a békéért felelek Boszniában, nem a háborúért" - tette hozzá, amikor ismertették vele az őt többek között népirtással is gyanúsító boszniai vádiratot.

Gazdaságosabb lenne az egyesített eljárás

Az órákig tartó vita során az ügyészség részéről Carla del Ponte főügyész és Geoffrey Nice ügyész kiemelték, hogy Milosevics legfelsőbb vezetőként felelős a horvátországi, boszniai és koszovói bűntettekért, így az egyesített bíráskodás az igazságot szolgálja, emellett gazdaságosabb is.

Mint elmondták, mindhárom esetben azonosak voltak az eszközök és a cél is, ami nem más, mint Nagy-Szerbia kialakítása - minden szerb egy államban való egyesítése az általuk lakott területeken. Ezért Milosevics tettét jobban érthetővé és áttekinthetőbbé tenné az egységes tárgyalás.

Koszovó Szerbia része

Patrick Robinson és Richard May bírók azonban "gyenge kapocsnak" nevezték Nagy-Szerbia tervét a közös tárgyaláshoz. Véleményük szerint az ügyet tér- és időbeli okokból kifolyólag két részre kell osztani, ezért külön tárgyalják a koszovói vádiratot a horvát és boszniai vádirattól. Észrevételezték azt is, hogy míg Koszovó Szerbia része, addig Bosznia és Horvátország szomszédos államok.

A koszovói vádirat tárgyalását 2002. február 12-re tűzték ki a bírók. A horvát és boszniai vádiratot közösen tárgyalja majd ugyanez a testület egy eddig meghatározatlan, későbbi időpontban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.