A nők is Schwarzeneggerre szavaztak
Testépítő és filmes múltjából előkerült pletykák, interjúk és zaklatási vádak ellenére Arnold Schwarzenegger a nők körében is lenyomta ellenfeleit. A demokraták jelöltjét tíz százalékkal verte meg, a szavazóinak 47 százaléka ugyanis nő volt. A demokraták ráadásul a latin-amerikaiakkal sem jártak jól. Larry Flynt pornókirály és Mary Carey pornószínésznő a hetedik, illetve a tizedik helyen végzett.
Nem ezt várták
Míg ugyanis a második helyre került demokrata ellenfél, Bustamante szavazóinak 37 százaléka nő volt, Schwarzeneggert 47 százalék támogatta. Ez azért is meglepő, mivel épp a demokraták használtak fel minden eszközt arra, hogy Schwarzeneggerről bebizonyítsák, filmes és testépítő múltjára leginkább a nőkkel való erőszakoskodás volt a jellemző.
Egy két héttel korábbi közvéleménykutatás szerint még ennek az ellenkezője volt az eredmény, de vélhetően az ellenkampány túlzásai miatt, a választok politikai támadásnak minősítették a vádakat, valamint Schwarzenegger mellett intenzíven kampányolt felesége, Maria Shiver is.
|
A két szép szeméért?
További meglepő adat, hogy a szavazók kétharmada nem találkozott Schwarzenegger kampányában a választókat érintő kérdések taglalásával. A győztes kampányára jellemző volt, hogy mindig kerülte a kormányzósággal kapcsolatos komolyabb vitákat, nem nagyon merészkedett nehezebb terepre. Ismeretes, hogy az ellenkampány sokáig Schwarzenegger politikai alkalmatlanságáról szólt.
A visszahívott kormányzó Grey Davis Kalifornia választókörzetek nagy részében vesztett, legjobb eredményt még a part menti megyékben gyűjtött Kalifornia észak-nyugati részén. Itt - több mint tíz körzetben - maradása mellett döntöttek a választók.
A pornósok előkelő helyen kevés szavazattal
A választásokon hetedik helyen végzett 0,3 százalékkal a demokrata színekben induló Larry Flynt pornómogul, a Hustler magazin botrányokat nem kerülő alapítója. Az ugyancsak pornó szakmában utazó, "orgazmus alapú gazdaságélénkítésben" gondolkodó Mary Carey (Mary Cook) pornószínésznő és független jelölt a tizedik helyre futott be, ötezer szavazattal kevesebbet gyűjtve, mint a tizenötezret kapó Flynt.
