Judit
-2 °C
8 °C

Terroristák elleni rakétát akar a Pentagon

2006.05.29. 11:10
Egy órán belül csapást lehetne mérni a terroristákra egy új típusú rakétával a Pentagon szerint. A probléma, hogy az új fegyver megtévesztésig hasonlítana egy már rendszerbe állított, atomtöltettel szerelt rakétára, így nem várt ellencsapásra ösztönözheti a célponttá váló országokat.

Gyorsreagálású rakétahadtesteket akar felfegyverezni a Pentagon, értesült a New York Times szerkesztőségében készülő International Herald Tribune (IHT). Az amerikai védelmi minisztérium tervei szerint tengeralattjárókat szerelnének fel a Trident 2-es, atomtöltettel is felszerelhető rakéták új típusával.

Az új rendszerben egy órával az ellenséges célpont észlelése után már csapást is mérhetnének. A Pentagon szerint az új rendszer a gyors reagálás mellett a "járulékos károk" - civil veszteségek - is mérsékelhetőek lennének.

Az IHT értesülései szerint a Pentagon két éven belül szeretné rendszerbe állítani az új rakétákat.

A lap értesülései szerint a Pentagon terve több amerikai törvényhozót is komolyan aggaszt. Mivel az új rakétákat együtt tárolnák a tengeralattjárókon az atomtöltettel szerelt Trident 2-esekkel, többük aggályai szerint véletlenül összekeveredhetnek a rakéták. Végső soron egy véletlenül kirobbantott atomháború veszélyétől tartanak.

Jack Reed, az amerikai szenátus Fegyveres Erők Bizottságának tagja szerint a megtámadott ország nem tudja majd megkülönböztetni az új rakétát az atomtöltettel szerelt régi tipusútól. Így a rakéta kilövése nem kívánt válaszcsapást eredményezhet. A képviselőházi társbizottság szintén a terv átdolgozását kérte Bush kormányától, írja az IHT.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.