A republikánusok újabb csapást mértek a demokratákra a képviselőházi többség megszerzésével
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
A republikánusok megszerezték a többséget az amerikai képviselőházban, ezzel minden platformon széles körű hatalmat biztosítanak Donald Trumpnak programja megvalósításához. Az AP szerdán közölte, hogy a megválasztott elnök pártja az arizonai sikert követően legalább 218 helyet szerzett a 435 fős képviselőházban.
Ezzel a republikánusok határozhatják meg a kormányfinanszírozást, az adósságplafont és a külföldnek biztosított támogatásokat, így a demokraták nem reménykedhetnek abban, hogy a képviselőházban gátat tudnak szabni Donald Trump elképzeléseinek.
A republikánusok az elnöki szék mellett szűk többséget szereztek a szenátusban is, és már jelezték, hogy maximálisan kihasználják januártól lehetőségeiket.
Az emberekért kell tennünk, és tenni is fogunk
− nyilatkozta a múlt héten a republikánus házelnök, Mike Johnson a Fox Newsnak.
A képviselőházból már három republikánus képviselőt választott ki leendő kormányába, ugyanis korábban Elise Stefanikot az ENSZ-nagyköveti, Michael Waltzot pedig a nemzetbiztonsági tanácsadói posztra. Emellett szerdán a megválasztott elnök közölte, hogy Matt Gaetzet jelöli igazságügy-miniszternek.
A szűk többség ellenére Johnson úgy véli, hogy Donald Trump választása nem befolyásolja a republikánusok képviselőházi előnyét. Ennek ellenére már 2023 januárjában is több körre volt szükség, hogy a korábbi házelnököt, Kevin McCarthyt megválasszák, mert többen nem támogatták. Októberben azonban leváltották, miután a demokraták nyolc republikánus képviselővel együtt megszavazták, hogy eltávolítsák pozíciójából.
Ekkor lett házelnök Mike Johnson, akit szintén megpróbáltak májusban leváltani, de ez a javaslat nem ment akkor át a képviselőházon. A viták ellenére szerdán Mike Johnson ismét zöld utat kapott egy következő ciklusra a képviselőházban, ráadásul Donald Trump is jelezte támogatását.
Sorra jelöli ki leendő kormányának tagjait Donald Trump
Korábban beszámoltunk róla, hogy vasárnap közösségi oldalán jelentette be a megválasztott amerikai elnök, hogy ki lesz a felelős az illegális bevándorlás megállításáért. Tom Homan már az első Trump-kormányban is dolgozott, mielőtt 2018-ban lemondott posztjáról. A Bevándorlási és Vámhivatal egykori igazgatója szigorú migránspolitikájáról ismert.
Elise Stefanik New York-i képviselő elfogadta Donald Trump megválasztott elnök ajánlatát, így ő lesz a következő ENSZ-nagykövet − derül ki a The New York Post értesüléseiből. A politikus vizsgálta 2020-ban a Biden család korrupciós ügyeit, valamint történelmi jelentőségűnek nevezte a republikánus jelölt győzelmét.
Marco Rubio lehet az új külügyminiszter, aki 2016-ban még Trump ellenfele volt a republikánus elnökjelöltség elérésében. Keményvonalasként ismert, és mind Iránnal, mind Kínával szemben kritikus álláspontot képvisel. A 2024-es választáson még az alelnöki pozícióra is esélyes volt, de végül J. D. Vance kapta a pozíciót.
Michael Waltz egykori veteránként lehet az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, ötödikként a Trump-kormányzatban. Rubióhoz hasonlóan ő is Kína kritikusa, de csökkentené az Ukrajnának nyújtott támogatást, valamint a NATO-szövetségeseknek növelniük kellene védelmi kiadásaikat.
Kristi Noem kulcsfontosságú megbízatást kap Donald Trumptól, amely a határvédelemmel, a kiber-, a terrorfenyegetésekkel és a vészhelyzetekkel foglalkozik. Szoros kapcsolatban lesz Tom Homannel, aki a bevándorláspolitikáért lesz felelős.
A megválasztott elnök Doug Burgum észak-dakotai kormányzót tervezi kinevezni az energiaügyekért felelős posztra, ezt a Financial Times közölte pénteken. Burgum rövid ideig a republikánus elnökjelöltségért is harcba szállt, de mellette Dan Brouillette volt energiaügyi miniszter is esélyes lehet − írta a The Guardian.
Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új hivatal vezetésére Donald Trump leendő elnök kedden. A november 5-én másodszor elnökké választott republikánus politikus közleménye szerint a két jelölt közösen dolgozik majd a kormányzati bürokrácia csökkentésén, a túlterjeszkedő törvényi szabályozás egyszerűsítésén, valamint a pazarló kiadások visszavágásán és szövetségi ügynökségek átalakításán – írja az MTI.
Donald Trump szintén kedden megnevezte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leendő igazgatóját John Ratcliffe, a Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatójának személyében. Közleményében kiemeli, hogy John Ratcliffe az első, aki az Egyesült Államok két legmagasabb hírszerzői tisztségét, azaz a Központi Hírszerző Ügynökség és Nemzeti Hírszerzés igazgatói posztját is betöltheti.
Az Egyesült Államok következő izraeli nagyköveteként Mike Huckabee korábbi kormányzót, baptista lelkészt jelölte Donald Trump kedden, míg a Közel-Keletért felelős megbízott Steven C. Wittkof üzletember lesz.
Rovataink a Facebookon