Magdolna, Léna
10 °C
28 °C

A jövő héten bíróság elé állíthatják Vegyi Alit

2004.12.15. 12:02
Legkésőbb január közepén kezdetét veszi a bukott iraki rezsim vezetői elleni perek sorozata. Elsőként a többezer halabdzsai kurd elgázosításával vádolt Ali Haszan al-Madzsidot állíthatják bíróság elé, akár már a jövő héten. A Vegyi Ali néven retteget Madzsid iraki ügyvédet is fogadhat.

Már a jövő héten bíróság elé állíthatják Ali Haszan al-Madzsidot, Szaddám Vegyi Ali néven retteget tömeggyilkos beosztottját. A több ezer kurd halálát okozó halabdzsai vegyi támadás végrehajtójának tartott Madzsid lehet az első a bukott rezsim vezetői közül, akit elítélnek, jelentette a Reuters.

"Ha isten is úgy akarja" már a jövő héten megkezdődhet Vegyi Ali pere, nyilatkozta az arab médiának Hazim al-Salan iraki hadügyminiszter. Angol nyelvű nyilatkozatában már pontosított, mint mondta, legkésőbb január közepéig megkezdődik az eljárást. A bukott rezsim vezetői elleni perek egy héten belüli megkezdéséről Ijad Alavi miniszterelnök már kedden beszámolt, igaz, bejelentése az amerikai hatóságok mellett az iraki igazságügyi minisztériumot is meglepte, írja a Reuters.

Salam hadügyminiszter szerint a bukott rezsim vezetői igazságos eljárásra számíthatnak. "Esélyt akarunk adni nekik", nyilatkozta, hozzátéve, hogy a vádlottak számára "akár iraki" ügyvédi képviseletet biztosítanak.

Huszeint és diktatúrájának vezetőit egy Bagdad közelében lévő amerikai katonai támaszponton tartják fogva. A rezsim vezérei közül többen a múlt hét végén sajátos éhségsztrájkba kezdtek, mely során a rágcsálnivalókat és az italt nem utasították vissza. Huszein nem vesz részt a tiltakozásban, a legutóbbi közlések szerint a diktátor prosztataproblémái és korábbi agyvérzése ellenére is jól van, mi több, két és fél kilót hízott elfogása óta.