Ilona
18 °C
34 °C

Náci tengeralattjárót is gyárthattunk volna

2013.09.14. 14:59
Jártunk már csepeli bunkerekben, III/III-as spiclilakásokban és a régi prostinegyedben is, most a Kelenföldi Hőerőmű után újabb nagy múltú ipartelepre, Angyalföldre vezetett a sétánk a Miénk a Ház segítségével. De miért gerjedt rá mindenki egy szarszagú szennyvíztelep irányítótermére? Miért imádták a kommunisták a Láng Gépgyár nagytőkés alapítóját? Tényleg használja még ma is a Köjál utódja a Verne-regényekbe illő gőzfertőtlenítő gépeket? A muzeológus Maczó Balázs vezetésével jártuk végig utóbbi évek egyik leghosszabb és legizgalmasabb várostúráját.

Újságírókkal ötven lelkes ipari műemlékrajongó gyűlt össze a túra nyitóhelyszínén, a több mint százéves múltra visszatekintő Láng Gépgyár angyalföldi telephelyén. Az épületeket jelenleg több cég is használja, az Alstom Hungary Zrt.-től kezdve a Láng Autóalkatrész Kft.-n és az Area 51 Ufóhangáron át a városnéző buszok helyett Trabikat és Barkasokat használó Cityramáig.

Dualizmustól a kommunizmusig

A néhai Láng Gépgyár területe száz évvel ezelőtt is ugyanilyen eklektikus volt. 1891-ben itt még Eisele József kazángyára és a Sangerhauseni Gépgyár állt, ezeket 1918-ban vásárolta fel Láng József, akinek szintén az akkori „külső Váczi úton” voltak érdekeltségei. Az ország legsikeresebb iparmágnás famíliájának számító Láng család mindig jó érzékkel választotta ki a gyáruk fő profilját. Az 1880-as években gőzgépeket készítettek, majd turbinagyártásra váltottak, később Skoda-részvényesek lettek, 1911-től  pedig Láng József fia, Gusztáv vezetésével a dízelmotorbizniszbe is beszálltak.

Az I. világháborúban haditermelésre álltak át: töltényeket gyártottak, ágyúcsövet esztergáltak. Láng Gusztáv a gazdasági válságból is nyereséggel jött ki: sorra vásárolta fel a tönkrement nyomdagépgyárakat és paradicsomsűrítő gépsorokat. A II. világháború alatt az üzem igazgatóságát arra kényszerítették a nácik, hogy tengeralattjáró-alkatrészeket gyártsanak a Kriegsmarine-nak, de Lángék ezt hónapokon át (hogy politikai meggyőződésből vagy gazdasági megfontolásból, nem tudni) elszabotálták.

A proletárok kedvenc kapitalistája

Láng László a Láng Gépgyárban
Láng László a Láng Gépgyárban
Fotó: budapest13.hu

A gyáralapító Láng László igazi népmesei figura volt. 1868-ban még esztergapadot barkácsolt egy Bajcsy-Zsilinszky úti apró műhelyben, évtizedekkel később viszont már a Váci úti birodalma közepén építtetett magának egy villát. A legenda szerint minden nap végigsétált az 1000 fős gyárban, és 5 pengő prémiumot fizetett ki zsebből a legszorgalmasabb dolgozónak (ekkoriban a munkások napidíja 1-2 pengő körül volt).

Láng László a szocialista történelemfelfogás szerint természetesen „az imperialista világ burzsoá ivadéka” volt, mégis „szociálisan nagyon érzékeny, a munkásaira mindig odafigyelő gyártulajdonos”-ként tekintettek rá az elvtársak, és sosem hagyták ki a Láng Gépgyár jubileumi évkönyveiből. Érdekesség, hogy míg az apa az emberségéről, a fia az állatszeretetéről híresült el: feljegyezték, hogy Láng Gusztáv azonnal kirúgta azt a munkást, aki a nagyobb teljesítmény érdekében ostorral ütlegelte a lovakat.

Láng Gusztávot az 1948-as nagy államosítások idején kényszernyugdíjazták, az új gyárigazgató a szomszédos Magyar Acél egyik esztergályosa lett. A gyár megtarthatta a Láng nevet, mert a hatalom könnyen beilleszthette azt a világforradalom ideológiájába, így évtizedeken át a munkásmozgalom mintaüzemeként működhetett. A 60-as évek végére azonban leszállóágba került: legyártották ugyan a Mátrai Erőmű és a Duna-menti Erőmű máig működő turbináit, de túl sok erőforrást pazaroltak arra, hogy itt építsék meg a paksi atomerőmű gépeit is. A felhalmozott adósság a 80-as években még nagyobbra nőtt. A rendszerváltás után az állam privatizálta a veszteséges gyárat, ahol így ma az erőmű-berendezéseket, vonatokat és villamosokat gyártó Alstom Hungary folytat a Láng Gépgyáréhoz hasonló termelést.

Fritz Lang Metropolisza Angyalföldre költözött

Túránk következő állomása a nap fénypontja, a Láng Gépgyártól pár perc sétára lévő, 1937 és 39 között felépült Magdolnavárosi Csatorna-szivattyútelep volt. A hely kultikus szentélynek számít az art deco ipari műemlékek szerelmeseinek: a monumentális irányítóterem ugyanis a hajlított üvegezésű, modernista irodájával az újlipótvárosi bérházak bauhaus portásfülkéit idézi, a felette elhelyezett, íves irányítópult pedig a Kelenföldi Hőrőmű csupa gomb és kallantyú központi termének kistestvére.

A százéves kelenföldi erőműről köztudott, hogy a magyar szecesszió apostola, Reichl Kálmán volt a megálmodója, az üvegtetejű kapcsolóház pedig Borbíró Virgil érdeme. Az angyalföldi szennyvízátemelő tervezőjéről viszont semmit sem tudni, mert az ipari épületeken dolgozó építészek nem szívesen vállalták fel névvel ezeket a rajzokat. Számukra az állam vagy a főváros ipari megrendelései csak könnyű pénzkereseti lehetőségek voltak, nulla presztízsértékkel.

Az átemelő ma a Fővárosi Csatornázási Művek Angyalföldi Szivattyútelepének része. Bár maga a kapcsolótábla már nem működik, a terem szivattyúit máig használják, ezért ottjártunkkor torokkaparó csatornabűz lengte be a helyet. A látvány viszont az enyhe szarszag ellenére is lenyűgöző: a gigantikus csarnok hatalmas ablakai, robusztus masinái és karcsú vaslépcsői láttán még a Metropolis rendezője, Fritz Lang is sírva fakadt volna örömében.

Art deco horrordíszlet, szarszippantás közben

A szivattyútelep teljes pompáját és működési mechanizmusát a '30-as évek héliumhangú filmhíradósai is hazafias lelkesedéstől fűtve mutogatták. Igaz, ezek az archív képsorok mai szemmel már inkább már egy bugyuta fekete-fehér horrorfilm jeleneteinek tűnnek, amiben a tányérsapkás Igor megteker pár tárcsát, és a következő pillanatban előtántorog egy vashenger mögül az őrült tudós robotszörnye (a híradórészletért köszönet a MANDA archívumnak).

Köjál-központ lett a járványpalotából

A várostúra utolsó felvonása az idén százéves Fertőtlenítő Intézet bejárása volt. A belvárosi villákat idéző, szecessziós stílusú, palotának is beillő épületet 1913-ban még Budapest Székesfőváros Fertőtlenítő Intézeteként adták át. A szocializmusban aztán ez lett a Köjál, azaz a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás Váci úti Központja, 1991 után az ÁNTSZ vette át, ma pedig Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének nevezik. A tágas udvarokon és szűk folyosókon bolyongva a XX. század teljes történelmét és tárgykultúráját megcsodálhatjuk: a Verne-regényekbe illő hőlégkamrák ugyanolyan jól megférnek a klórszagú, fehércsempés kórházi mosdókkal, mint a lambériás fal mellé tett, retró tévéfotellel.

A Fertőtlenítő Intézet fennállása óta a kanyaró, a vörheny, az influenza és a többi betegség elleni harc fellegvára. Az épület megtervezésével 1909-ben Hőnig Dezsőt bízták meg, a helyszín pedig azért lett a kolerajárvány sújtotta Angyalföld, mert a városrendezési tervben már ekkor Budapesthez akarták csatolni az északi településeket, így előrelátóan saját fertőtlenítő központot akartak az új kerületnek. A Váci úti telep végül az egész fővárosban el tudta látni a fertőtlenítést, köszönhetően a hármas tagolású felépítésének: a telken egy „fertőzött" és egy „tiszta" tömb épült, a két oldalt pedig fertőtlenítő kádak, vizes medencék és hőlégkamrák kötötték össze.

A lovasszekerekkel, később mentőautókkal hozott betegeket a fertőző oldalon vitték be. Itt a ruháik a számokkal ellátott, hatalmas gőzfertőtlenítőkbe és formalingépekbe kerültek, ők maguk pedig csak fertőtlenítő fürdés után mehettek át a tiszta oldalra, ahol a duplaajtós masinákból már fertőtlenítve kapták vissza ruháikat. A gépek végigszolgálták a vérzivataros történelmet: az I. világháború idején a tetvek okozta tífuszt győzték le, a II. világháború alatt a német katonákat fürdették itt, a 60-as években pedig a görögországi menekülteket hozták be ide.

A nagyobb hőlégkamrákat még ma is használják: itt fertőtlenítik a börtönök ágymatracait. Influenzás beteget persze már régen nem visz a mentő a Fertőtlenítőbe, de a túravezetésnél besegítő dr. Cornides Ágnes egy archív videót is megmutatott abból a korszakból, amikor ez még a Köjál egyik fontos feladata volt:

A háromórásra tervezett várostúra végül négyórásra nyúlt, de ezt senki sem bánta. Jó érzés volt végigsétálni az elmúlt 150 év ipari fejlődését egybesűrítő, rozsdaszagú angyalföldi mauzóleumon, és közben azt játszani, hogy finommechanikai szakközépiskolások vagyunk egy gyárlátogatáson, 1979-ben.

Az Orczy Kultúrkert Egyesület Miénk a Ház! munkacsoportjának következő ipari túrájáról innen lehet értesülni.