Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Ahol betonba fagyott a kommunizmus

2013.07.07. 18:24
Éleződik a verseny a hazai várostúrapiacon, ezért pár hete már a Somogyi Levente-vezette BudapestScenes is vadonatúj helyszínen, sokkal több érdekességgel várja Csepelen a történelem, az ipari műemlékek és a Fallout-játékok rajongóit. Mennyire nehéz megtekerni egy légoltalmi szirénát? Milyen pucér csajokat nézegetett a bunkerben unatkozó légoltalmi törzsparancsnok? Mi az a tőzegvécé? Lehet-e gázálarcban aludni sugárfertőzött területen? A putris-palotás szocioséták és a belvárosi III/III-as túrák után 3 és fél órát mászkáltunk a Csepel Művek területén és az ipartelep 2-es számú légókockájában, a betonba fagyott szocializmus mauzóleumában, ahol kétszer ennyi időt el lehetett volna tölteni.

Egy várostúra akkor jó, ha olyan helyeket mutat be, ahová halandó ember csak úgy nem sétálhat be az utcáról, a túravezetőn pedig látszik, hogy nem Wikipédia-bejegyzésekből szerezte a tudását, hanem komoly kutatómunka áll a háta mögött. A történelemrajongó idegenvezető, Somogyi Levente és a BudapestScenes bunkertúrája évek óta ilyen, de most már a 9-es légókocka helyett a 2-es számú, egykori törzsparancsnoki óvóhelyen nézhetjük meg, milyenek voltak a csepeli munkások mindennapjai az 1944-es bombázások és a hidegháborús atompara idején.

Az átköltözéssel mindenki jól járt. Míg a zenekari próbáktól hangos 9-es bunkerben a BudapestScenes csak egy 50 négyzetméteres helyen tudta bemutatni az óvóhelyek nyomasztó világát, a víztorony melletti 2-es bunkerben már 200 négyzetméteres lett a hasznos terület, és a tematika is kibővülhetett.

Megszólal a történelem

A Csepel Művek főbejáratától startoló túra elején megismerhettük az iparmágnás Weiss-család és a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek történetét, majd egy gyorstalpaló kurzuson betanulhattuk a légoltalom és a bunkerépítés alapjait. A túravezető már itt bevetette a XXI. századi techológiát, és egy takaros tableten mutogatott, fekete-fehér és színes fotókkal valamint videókkal tette még érdekesebbé az amúgy is szuper előadást.

A kis dokumentumfilmekben megszólalt például Feri bácsi, aki 30 évig volt a Csepel Művek polgári védelmi szervetezének irányító törzsparancsnoka, de beszélt az egykori gyárigazgató, Korbuly Károly ükunokája, és a 83 éves Rezső bácsi is, aki 1943-tól dolgozott a gyárban, a 14-es, H azaz Hadianyaggyár jelzésű bunkerben élte túl a 44-es bombázást. És magát a bunkert is, mivel azt már azóta lebontották. A dokumentumfilmekben az idősebbik, 90 éves Rezső bácsi is mesélt: ő a kőbányai pincerendszerbe költöztetett Weiss Manfréd Repülőhép és Motorgyár alkalmazotjalént szerelt be gyujtógyertyákat a föld alatt összerakott Messerschmitt vadászgépekbe. Tény, hogy a videók vérzivataros évtizedeket mutatnak be, de sokkal intenzívebb élmény a háború poklát egy autentikus helyszínen, lelkesen mesélő, szellemileg abszolút fitt nyugdíjasoktól hallani, mint a száraz törikönyvekből megismerni.

Konzervgyárból Vörös Csepel

A köznyelvben csak Csepel Művekként emlegetett Weiss Manfréd Acél- és Fémművek egy Lövölde téri konzervgyárként kezdte még 1882-ben, de az alapító Weiss Manfréd és a bátyja, Weiss Bertold hamar átálltak a sokkal jövedelmezőbb lőszergyártásra. Így az első világháború idejére a gyár az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadiipari üzemévé nőtte ki magát. 1892-ben egy üzemi robbanás miatt a pesti városvezetés biztonsági okokból az egész gyárat átzavarta az akkor még teljesen néptelen, vadregényes Csepel-szigetre.

Az első világháborút követően az üzemnek profilt kellett váltania: lőszer helyett békebeli termékeket, háztartási gépeket, motorkerékpárokat gyártottak, nyugati autókat másoltak le (be is perelték miatta a gyárat), és természetesen ekkor indult el a Csepel biciklik máig tartó diadalútja is. Magyarország 1944-es német megszálláskor a Weiss Manfréd Művek irányítását a 25 évre az SS kapta meg, cserébe a Weiss család tagjait a munkatáborok helyett Svájcba és Portugáliába vitték a nem árja származásuk miatt.

A háború után a kommunisták ezt a gyárat is államosították: a munkásmozgalmi dalokban is megénekelt Vörös Csepelnek kiemelt propagandaszerepet szántak a vas és acél országában. Ennek jegyében a Weiss Manfréd Művek 1950 és 56 között Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekre lett átkeresztelve, a főkapu előtt pedig egészen a rendszerváltásig egy hatalmas Lenin szobor mutatta tenyerével a munkásoknak az ideológiailag helyes utat (a jól ismert történet szerint a 68-as áremeléskor ebbe a tenyérbe tettek a csepeli munkások zsíroskenyeret). Bár a Csepel Művek nyugati exportra is termelt, a sikeres évtizedek ellenére az erőltetett iparosítás és a szocialista tervgazdaság 80-as évekre teljesen kivéreztette a gyárat, amit végül a rendszerváltás végzett ki. Jelenleg egyetlen húzóágazat, a kerékpárgyártás virágzik, bár a telepen lévő cégek ma már csak a Távol-Keleten gyártot alkatrészeket szerelik össze.

A Weiss Manfréd Művek területén összesen több mint 150 óvóhely épült ki 1944-re, mmire a szövetségesek elkezdték Budapest bombázását. Ezek papíron már kb. 40 000 embert tudtak befogadni, de igazán biztos védelem csak 20 000 munkásnak jutott. Őket az igazán erős, úgynevezett BGS, azaz bomba-, gáz- és szilánkbiztos óvóhelyeken tudtak elhelyezni.

Betonba fagyott kommunizmus

A csepeli 2-es számú légoltalmi betonkocka 1943-ra készült el. 1,8 méteres falvastagságával és az utólag megerősített födémszerkezetével kibírta a szövetséges erők Liberator bombázóinak támadását, egy-egy bombázás alatt 400 ember életét megmentve ezzel, a hidegháborús évtizedek rettegett atomcsapása ellen viszont már nem tudott volna védelmet nyújtani. Ettől függetlenül persze évtizedeken át tele volt az épület gázálarcokkal, sugárzásmérőkkel, fekete telefonokkal és szocialista propagandaanyaggal, mert a 70-es évektől ez lett a Csepel Művek Polgári Védelmi szervezetének törzsparancsnoki óvóhelye.

Kiemelt fontossága miatt a 2-es bunkert az üzemi naplók tanulsága szerint egészen 1996-ig rendszeresen karban tartották, így ma az urbanisták, a háborúőrültek és a Fallout-rajongók legnagyobb örömére időkapszulaként őrizte meg a 40-es évek és a szocializmus évtizedeinek jellegzetes dizájn- és tárgykultúráját.

Akármennyire is alaposan dokumentált egy kutatómunka, és bármennyire is érdekes a XX. századi háborúkat testközelből túlélő dédnagypapák visszaemlékezése, semmi sem adja vissza jobban az adott korszak hangulatát, mint egy "Támadás ideje alatt a falhoz támaszkodni tilos és életveszélyes"-felirat vagy egy kötszercsomag, amire azt írták: "Felemelt ötéves tervvel a békéért". A túraszervezőnk természetesen tisztában volt ezzel, ezért jó érzékkel mindig akkor dobta be az interaktív játékokat, amikor épp lankadt volna a figyelem. A látogatók így maguk is kipróbálhatták, milyen nyomasztó érzés vaksötétben bebotorkálni egy óvóhely mélyére, miután felnyílt a masszív, "Támadás alatt csukva tartandó" feliratú vasajtó. Külön játszószobákban lehetett ráfeküdni a hordágyra, megtekerni a légoltalmi szirénát és légszűrő berendezést, vagy épp gázálarcban és Az SZKP XX. kongresszusa című kötet mellett tárolt, német rohamsisakban fotózgatni a haverokat.

Pucér csajok és Fallout-hangulat

A szórakoztatva tanító bunkerben külön szobát kaptak az óvóhely operatív csoportjai és a polgári védelmi parancsnok. A 70-es évekből ittragadt íróasztalokon tárcsás telefonok, Erika-írógépek, térképek és gondosan mappába rendezett iratok hevertek életszerűen kaotikus összevisszaságban. A sarokban Lehel hűtő, rajta alumíniumtálca menzai üvegpoharakkal, egy Kiváló Áruk Fóruma-logós, megbontott ásványvizes palackkal és egy üveg skót whiskyvel. Az ember itt szinte úgy érzi, mindjárt betoppan a bunker törzsparancsnoka, hogy igyon belőle, és közben amiatt morogjon, hogy az egyik üzem már megint szabályellenesen használta raktárnak az óvóhelyeiket.

És hogy a parancsnokhelyettes se unja magát halálra, amíg sokadszorra is végigolvassa a riasztóan vastag "Megelőző műszaki-technikai védelem" című kézikönyveket, akadt itt melósöltözőket idéző fotó is, dauerolt hajú, egy szál semmiben terpesztő nővel, amit valószínűleg egy Svédországból becsempészett szexlapból vágtak ki.

Hátborzongató volt nézni, ahogy a bunkerben megtalált, eredeti gázálarcok, szakkönyvek, vízfertőtlenítő tabletták és pottyantós-kislapátos tőzegvécék az eklektikusságuk ellenére is kerek egészet alkotnak a Somogyi Levente magángyűjteményéből való, hidegháborús propagandaplakátokkal, sugárzásmérő műszerekkel és egészségügyi felszereléssel. A falakra aggatott, nyomasztó hangulatú dekoráció a gázálarc helyes tárolását és karbantartását, vagy épp a DP-11-A Béta-Gamma sugárfertőzésmérő működését magyarázta el. Egy szájbarágós propagandaplakáton a Fallout-játékok Vault Boy-át, idéző rajzolt figura figyelmeztet: "Magatartás sugárszenyezett területen: Csak a hatóság által kijelölt úton közlekedjen!". A másik zseniális táblán pisáló, fal mellett heverésző, gázálarcos figurák mutatták be: "Sugárszennyezett területen nem szabad enni, inni, dohányozni, term. szüks. végezni, lefeküdni, védőfelszerelést levenni, port felverni, tárgyakhoz feleslegesen nyúlni!"

A legdurvább a bombázásszimulátor

poén
Fotó: Somogyi Levente / Polgári Védelem Magazin

Mivel a 40-es évekből kevesebb tárgyi emlék maradt meg, mint a szocializmusból, a szervező más interaktív elemekkel próbálta kiegészíteni a kiállítást. A túra legtorokszorítóbb, de egyben legemlékezetesebb része így éppen az volt, amikor a látogatók teljes sötétségben, az egyik, szakzsargonban tartózkodótérbe terelve ültek néhány padon. Miközben a tablettel összekötött hangládák és mélynyomók dübörgése beremegtette az egész bunkert, ízelítőt adva a 44-es bombázások legszörnyűbb éjszakáiból.

De hogy a 3500 forintos séta mégse ilyen extrém nyomasztó élményekkel érjen véget, Somogyi Levente a gyárkapuhoz kifelé menet megmutatott még néhányat az egyébként kimondottan unalmas Polgári Védelem magazin gyöngyszemeiből, a Ludas Matyit idéző, viccesen hímsoviniszta karikatúrákból. Csoda, ha az ember ezek után újabb 3 órát akar bolyongani a júlusban is csak 17 fokos bunkerben?

A csepeli bunkertúrák péntek esténként 7 órakor, szombat délelőttönként 11-kor indulnak. További érdekességek a BudapestScenes blogján.