Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElmarad Marton László premierje a Pesti Színházban
További Kultúr cikkek
A Vígszínház kedden közleményben reagált Marton László szexuális zaklatásaira, miután kedd reggelre a rendező nyolcadik áldozata is megszólalt. „A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt" – írják.
A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-művészeti Szövetség kezdeményezéséhez, és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában, áll a közleményben.
A színház ezentúl kezdeményezi egy színházi anonim bejelentő vonal vagy online felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket. Ezeket minden esetben kivizsgálják majd.
A közlemény szövege arra is kitér, hogy Marton október huszadikai lemondása után Ibsen A vadkacsa című darabjának december 15-re tervezett bemutatója elmarad a Pesti Színházban. „A Vígszínház társulata ebben a különösen feszült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén” – zárul a közlemény.
Kedd reggel a rendező nyolcadik, a neve elhallgatását kérő áldozata egy húsz évvel ezelőtti történetet osztott meg a Hvg.hu-val. Ő a kilencvenes évek elején, egyetemistaként, találkozott a rendezővel, miután lehetőséget kapott, hogy gyakornokként részt vegyen egy vígszínházi produkció megvalósításában. A bemutatkozás után Marton fagylaltozni hívta, majd az irodájában a falhoz szorította. „Én már mennék, ez volt a fejemben. Hogy lehet itt szépen elköszönni, ez már valahogy nem a színházról szól, ez már másról." A nő ezután ellökte magától a férfit, feltépte az ajtót, és kirohant az épületből. A korábbi megszólalókról ebben a cikkünkben írtunk.
(Borítókép: Czimbal Gyula / MTI)