Johnny Depp lánya sem menti meg a sírból visszarángatott vámpírfilmetNemrég a szebb napokat látott Brian De Palma próbált eladni nekünk egy csavaros, szexis, pszichológai thrillert (Gyilkos vágyak), kevés sikerrel. Amibe De Palma belebukott, az Steven Soderbergh-nek (Magic Mike, Fertőzés, Traffic) lényegesen jobban sikerült. A Mellékhatások izgalmas, fordulatos, egy percig sem röhejes, bár messze nem tökéletes film lett.
Főhősei (Rooney Mara, a Tetovált lány amerikai verziójából és Channing Tatum) fiatalok, elképszetően jól néznek ki, szeretik egymást és mindennek tetejébe még piszkosul sok pénzük is van. Az idillnek a rendőrség vet véget, amikor (véletlenül éppen egy drága ajándék átadása közben), letartóztatja a férjet. Martint sittre kerül bennfentes kereskedés miatt, Emily pedig nemcsak a férjét, hanem az összes pénzt is elveszti. Kénytelen szegény New York-ba költözni és dolgozni. Nem csoda, hogy ezek után depressziós lesz, állandóan szomorú, elesett, segítségre szoruló. Hiába kapja vissza a férjét öt hosszú év után, a depresszió nem múlik, sőt, Emily megpróbálja megölni magát.
Így kerül Jonathan Banks (Jude Law) pszichológus rendelőjébe, aki ambíciózus, okos és elkötelezett híve az újonnan piacra kerülő antidepresszánsoknak. Ha a gyógyszercégek még fizetnek is neki, akkor meg pláne. De Emilyt még a szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel kezeli, hiszen nem minden nap kerül ilyen szép, érzékeny, ártatlan nő a díványára. Közösen, Emily expszichológusának (Catherine Zeta-Jones) segítségével igyekeznek megtalálni a szert, amitől végre jobban érzi magát, újra tudja élvezni az életet, vagy legalább nem akarja eldobni magától.
És az erőfeszítések sikerrel járnak: úgy tűnik, hogy az Ablixa a megoldás a nő gondjaira. Mióta szedi, a férjével újra szexelnek, beszélgetnek, nevetnek, újra olyan, mint bármelyik, az átlagnál szerencsésebb fiatal nő. Egy apró gond ugyan akad, Emily kicsit alvajáró lesz a gyógyszertől. Amikor valaki meghal, Banks doki csodás élete összeomlik. És itt jön Soderbergh csavarja: majdnem a film feléig azt hisszük, hogy a Mellékhatások a gyógyszeriparról, az antidepresszánsok tömeges szedéséről, a depresszióról szól. Pedig egyáltalán nem.
Mindez csak a háttér, méghozzá egy nagyon ügyesen megrajzolt háttér. A nagyvárosi, menő amerikai értelmiségiek világa, akik a legelegánsabb éttermekben esznek, a legklasszabb ruhákban járnak, a legszebb lakásokban laknak, mindig mindenből a legjobbat kapják. Közben pedig pontosan tudják, hogy ez mennyire nem természetes, ezért mindent alárendelnek annak, hogy megszerezzék és megtartsák a státuszukat. És akik emiatt antidepresszánsból is a legmenőbbet akarják.
De Soderbergh nem a társadalomról akar valami nagyot mondani. Ezt csak mellékesen skicceli fel, miközben klasszikus krimit rendez. Csavarokkal, hazugságokkal, elejtett félmondatokkal, összeesküvéssel. És ha nem is markoljuk folyamatosan remegve a karfát, azért végig érdekel, hogy mi lesz a dokival, aki megingott ugyan, de mégsem érdemli meg, ami a nyakába zúdul.
Állítólag a Mellékhatások Soderbergh utolsó filmje. Elege van a filmstúdiókból, inkább festene meg írna. Reméljük nem így lesz, mert már nem sokan vannak Hollywoodban, akik felnőtteknek készítenek filmeket.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon