Egy rendetlen hajú fiú Berlinből

2013.09.28. 18:27
Csütörtökön kezdődött a német filmhét, amit 2006 óta Szemrevaló (Sehenswert) fesztiválnak hívnak. Ennek nyitófilmje az Oh boy, ami egy huszonéves férfiről szól, aki nem tud mit kezdeni magával, ezért egész nap Berlinben mászkál. A film pont olyan, mint amit ennyiből bárki elképzelne, végig dzsessz szól alatta, és fekete-fehér. A Goodbye, Leninre leginkább abban hasonlít, hogy alapvetően jó, de valami mégis hiányzik belőle. Ó, mert a rendező Jan Ole Gerster már azon is dolgozott.

Vannak benne izgalmas jelenetek? Nincsenek. Az Oh boy végig elég kiszámítható, illetve nincs rajta igazán semmi kiszámítanivaló. Az alapötlet, hogy a főszereplő Niko (Tom Schilling) tesz egy érzelmes utazást Berlinben, amely során mindenféle emberrel találkozik.

Ez is egy ilyen posztmodern elvontság, amihez még történetet sem sikerült összehozni? Valamilyen szinten igen. De ha baj van vele, az egyáltalán nem ez, maga a posztmodern történetvezetés egy csomó sorozatban (pl. Jóbarátok, Így jártam anyátokkal) is meglepően nézőbarát.

Tehát mi a gond? Valójában nincs is vele semmi baj. A legnagyobb fenntartásom az Oh boyjal szemben az, hogy néha úgy éreztem, a hatás nagy részét szépen kivitelezett művészfilmes klisékkel éri el, és kellemetlenül érzem magam, amiért nekem ez végülis elég.

Szóval nincs semmi tartalom, csak szép kameraállások meg hangulat? Ez azért nem igaz, mert például vannak szereplők (Niko és az emberek, akikkel véletlenül találkozik). A legjobb közülük Dagika Julika karaktere, akivel Niko együtt járt iskolába, és régen kövér volt, most viszont szép. Ráadásul még mindig van benne egy adag bosszúvágy és komplexus. Egy másik érdekes szereplő a csavargó öregember, akivel Niko a film legvégén találkozik. Valójában róla is nehéz eldönteni, hogy akkor most ügyes kamu, vagy tényleg jó karakter, de  a színésznek gyönyörű, zengő mély hangja van.

Akkor az Oh boy egy trükk, amit nem is kellene élveznünk? Nem akarom megmondani, hogy kinek mitt szabad és mit nem szabad élveznie, de… az Oh boy egy trükk, amit nem is kéne élveznünk.

Németül beszélnek ők, németül beszélek én is. Akkor meg miért nem értjük egymást?

Amit tényleg lelkiismeret-furdalás nélkül értékeltem, az a fényképezés és a zene. Az Oh boy végig fekete-fehér, igazán mély feketékkel és elmosódott fehérekkel. És akkor még nem is említettem azt a mindfuckot, hogy lakótelep és panelházak látszanak benne, szintén fekete-fehérben. A dzsessz ügyesen egészíti ki a a már-már noire-os alaphangulatot, ami csak azért helytelen kifejezés, mert az Oh boy egyáltalán nem film noir, hanem egy légiesen szórakoztató, jó izű, életigenlő komédia, ami közben valamennyire mégis az élet elviselhetetlen könnyűségéről szól.

Életigenlő? Élet elviselhetetlen könnyűsége? Ilyenkor azért remélem, szégyelled magad. Nem, de csak azért, mert pont az a baj a filmmel, hogy ezeket a kifejezéseket valószínűleg a készítők is használnák. Az Oh boy egy nagyon szép film, amit a megfelelő hangulatban akár élvezni is lehet, de nem igazán mond semmi újat arról az ezerszer feldolgozott témáról, amit elővesz. Ez valamennyire akkor is kiábrándító, ha ott van egyhítő körülménynek, hogy alapvetően egyáltalán nem is mond semmit.

Hasonlít a Goodbye Leninre? A rendező korábban dolgozott a Good bye, Lenin!-ben is, de csak a hangulat hasonló, a történet nem. És persze itt nem szerepel Daniel Brühl.

És az Itt vagyokra? Ez is fekete-fehér, a főszereplő itt és céltalanul mászkál fel-alá, és ebben is emberekkel találkozik. Viszont Szimler Bálint 2010-es Itt vagyokjánál az Oh boy sokkal játékosabb és könnyedebb, úgyhogy a szinte egy az egyben megegyező keret ellenére is azt mondanám, hogy nem.

Akkor most ajánljátok, vagy nem? Főleg olyanoknak, akiknek valamiért tetszik az érzelmi utazás koncepció. Van az a hangulat, amelyben az Oh boy határozottan jó élmény lehet, de ez a film még azoknak is inkább elvontművészfilmes guilty pleasure, akiknek egyébként tényleg ez a kedvenc műfajuk.

Szavazz az Európa Filmdíj közönségszavazásán!

Az Oh boy című német filmet is jelölték az Európai Fimakadémia közönségszavazásán - a People's Choice Award keretében a filmrajongók is kiválaszthatják a kedvenc európai filmjüket. Az Oh boy és a másik tíz film itt várja a szavazatokat.