Ben Stiller csúnyapulcsiban longboardozik

Nagyon nagyra tartom Ben Stiller munkásságát, rendezőként és színészként is, a LIFE magazint éppen most külön sorozatban dolgozzuk fel az Indexen, így a Walter Mitty titkos élete című filmet nekem találták ki. Ez az érzésem csak tovább erősödött az első előzetest látva, de aztán mégis nagyon furcsán éreztem magam a Westend majdnem teltházas termébe zsúfolódva, ahova az a sok jó ember mind azért jött, hogy a hasát fogja a nevetéstől. Hiszen Ben Stiller és az a jófej csaj a Koszorúslányokból (őt Kirsten Wiignek hívják) szerepel benne, bizonyára szuper vicces lesz ez a film. A Walter Mitty azonban nem a mosdóba szarós, full retard humorban erős, így szegény nézők kénytelenek voltak azon röhögni, amikor Ben Stiller nekiment biciklivel egy útjelző táblának, és az arcába bégetett egy kecske, hahaha, óriási volt. 

Akik tehát a könnyű szórakozást keresik az új Ben Stiller-filmben, azok mindenképpen csalódni fognak. De sajnos azok is, akik az előzetesek által ígért hangulatokat és vizuális izgalmakat várják a filmtől, mert a Walter Mitty pontosan olyan, mintha a kétperces előzetes szódával felütött változatát néznénk a moziteremben. Ettől még nem rossz az új Walter Mitty-feldolgozás, de nem is ez a 2010-es évek Makulátlan elméje.

Merthogy a Walter Mitty egy remake, bár az azonos címen túl nincs sok kapcsolata az eredeti 1947-es filmhez. Sőt, az eredeti James Thurber-karakterhez sem: a novellában (itt lehet elolvasni) a címszereplő feleségét furikázza bevásárolni, autózás közben álmodozni kezd, és öt különböző figurát teremt saját magából. Az 1947-es (mai szem számára nézhetetlen) filmváltozat csak nagy vonalakban követte az eredeti történetet, itt nyolc különböző szerepben láthattuk a főszereplőt, akinek közben lett egy valódi küldetése is egy szerelmi szállal fűszerezve. A 2013-as feldolgozás pedig ennél is lazábban kezeli az eredeti figurát: az egykor nős, majd jegyben járó Mitty az új verzióban már a kolléganőjébe szerelmes agglegény, de természetesen jobban szeret álmodozni, mint hogy valamit tényleg tegyen az ügy érdekében. Az új remake éppen azért volt sokáig a süllyesztőben, mert nehézséget okozott a modern történetszál kidolgozása, és hát rendezőt és főszereplőt is nehezen találtak, felmerült Jim Carrey, Owen Wilson, Mike Myers, sőt Sacha Baron Cohen is, a rendezőre pedig Ron Howard és Steven Spielberg, Gore Verbinksi neve is, amikor végre kettő-az-egyben megoldás született: Ben Stiller rendezőként és főszereplőként is elvállalta a dolgot. 

A 1947-es változat rémes előzetese itt:

Az új Walter Mittyben annyi maradt a régiből, hogy továbbra is egy másik életre vágyó álmodozó figura, de egyben egy régi, elavultnak tekintett rendszer embere: a (valóságban már szintén nem létező) LIFE magazin negatív osztályán dolgozik olyan utolsó harcosokkal, akik még mindig analóg technikával fotóznak. Walter Mitty tehát izgalmas és lenyűgöző képekkel körülvéve él, mármint szó szerint, hiszen a munkahelyén a LIFE magazin hatalmas címlapjai veszik körül.  A filmben látható borítók valóban ikonikus LIFE-fotók segítségével készültek, ám nagy részük soha nem volt címlap ilyen formában, ezeket a szintén fotóbuzi Ben Stiller válogatta össze a film kedvéért - olyan képeket keresett amelyek kapcsolódnak a történethez is. (Itt egy gyűjtemény a kifejezetten a filmhez készült címlapokból.) Ez megint csak egy olyan koncepció, amiért csak lelkesedni lehet, de a megvalósítás kimerült annyiban, hogy az egyik ábrándban Ben Stiller kilép az egyik borító mögül, egy másikban pedig Sean Penn integet, hogy „Gyere már!”

Szóval nem mondható kidolgozottnak az a fordulat, hogy a világ legunalmasabb emberének látszó Walter Mitty világgá megy, hogy cápákkal és hópárducokkal élje tovább az életét. De nem is ez az igazi baj, hanem az, hogy a film innentől kezdve egy Lonely Planet-reklámba vált át, amennyiben annyi az üzenete, hogy a világ csodálatos, itt van karnyújtásnyira tőled, és csak 84 dollár egy repülőjegy. A hipszterbiztosíték pedig beremeg, amikor a Ben Stiller 1. grönlandi halászoktól kapott csúnyapulcsiban 2. José Gonzales aláfestő zenéjével  3. izlandi gyerekektől zsákmányolt longboardon száguldozik. De van benne háromlábú kutya, lefordíthatlan David Bowie-ra utaló szójáték, szóval mindent megtettek, hogy a film igazán hip és fiatalos legyen, csak éppen a lényeg veszett el a sok imádnivaló részlet között.

Anélkül, hogy elszpoilereznénk a kalandokat halmozó film lezárását, annyi azért elmondható, hogy a láthatatlan alkotók munkája előtt szalutálnak, csak éppen az ehhez vezető történetszálat elfelejtették megírni, a film önreflexivitása kimerül egy ráadásul nem túl erős Benjamin Button-paródiában, és Sean Penn elmélkedésében arról, hogy a pillanatot élvezni is kell, nem csak mindig a megragadására törekedni. Ja, és a főcím végére odabiggyesztették, hogy ezen a filmen is mennyien milyen sok munkaórát dolgoztak. 

Szóval a végén oda lyukadunk ki, hogy Stiller alapvetően tényleg jó rendező, csinált egy csomó vicces és szórakoztató filmet, de sajnos egy ilyen, álom- és fantázialogikát alkalmazó sztori esetében hátborzongató belegondolni, mi mindent művelhetett volna ezzel a történettel egy merészebb, Michel Gondry-kaliberű rendező. 

A szépséget mondjuk pont nem lehet elvitatni az új Walter Mittytől: tényleg lényűgöző képekben mutatják be, hogy milyen csodálatos a világ, amibe a természeti jelenségek mellett New York városa is beleértendő. Ezt az elméletet még a film kampányára is kiterjesztették: a film hirdetésére szánt pénzből a Fülöp-szigeteki tájfunt segítették. (Az erről készült videó itt látható) Most abba ne menjünk bele, hogy a film költségvetéséből mennyit lehetett volna segíteni a Fülöp-szigeteken, mert azért a Walter Mitty titkos élete nem annyira rossz film, hogy még a létezését is számon kellene kérni, egyszerűen csak egy kihagyott lehetőség arra, hogy egy tökéletes film szülessen. 

Index-ítélet: 6/10
IMDb: 7,6
Rotten Tomatoes: 47%