Bombacsajok, Bujtor, KISZ-es Boros Lajos

Virágkorát éli itthon a „Régen minden jobb volt!” kultusz, így a Budapest retró és a Balaton retró rendezője, Papp Gábor Zsigmond jó eséllyel élete végéig elszórakoztathat bennünket a gulyáskommunizmus elfeledett propagandaanyagaiból összevágott, könnyfakasztóan vicces filmjeivel. A novemberi Indavideó Film Dokuszemlén az Index retrómániás olvasói is szétkattintották a 2010-es Magyar retrót. Aminek a héten végre mozikba került a folytatása, a Magyar retró 2, még több archív felvétellel és fülbemászó popslágerrel a '60-as, '70-es és '80-as évekből.

Míg az első rész a fridzsiderszocializmus szerelmes munkáslányairól és az Ibusz-társasutazásokra rákattant szüleikről szólt (óvatos kitérővel bemutatva a munkásszállók részeges lakóit és a belső munkanélküliség miatt csak a lapátnyelet támasztó melóst), a folytatás a lakótelepek, a tsz-ek, a kisdobosok és a beatlázban égő KISZ-tagok vidám életét mutatja be. Természetesen ezúttal is olyan propagandafilm-részletekkel, amelyek a mai nézők számára még akkor is elképesztően giccsesnek és tragikomikusnak tűnnek, ha ő maga is aktív részese volt ezeknek az évtizedeknek.

„Debrecen még nem a világ vége”

A Magyar retró 2 három nagy felvonásra lett felosztva. Az első harmad a neonfényes nagyvárosi életet, azon belül is a lakótelepeket mutatja be, ahol az utcák tele vannak mosolyogva fagyizgató emberekkel és szívmelengetően ocsmány beton virágtartókkal. Az archív videókon ez egy idilli hely, ahol együtt focizik munka után a lépcsőház összes Adidas rövidgatyás családapája, miközben húzentrógeres-mackóalsós gyerekek bandáznak a panelházak között, és csak néha pöfög el a háttérben egy-egy Trabant, Zsiguli, Ikarus busz vagy Rába teherautó.

A hurráoptimista képsorok mókás idő- és térugrásokkal mutatják be a vidéki nagyvárosokat. Akad itt propagandafilm a miskolci Lenin Kohászati Művekről, füstölő gyárkéménnyel és borostás munkással, aki a P. Mobil Acélvárosának ütemére kalapálja elszánt tekintettel az izzó vasat. Ám amíg Szeged csak a bor- és halászlémámorban úszó, napimádó bikinis csajok Mekkája, Debrecen pedig a turistacsalogató csikóskultusz, a nagy zabálások és a virágkarnevál kirakatvárosa volt (ahol azért a sellőlányok és a Mézga család mellett Lenin és az Auróra cirkáló is népszerű téma), addig az igazi munkásszív a pécsi uránbányák, a Kinizsi sör, na meg persze a kórház sci-fibe illő orvosi műszerei láttán dobban nagyot – legalábbis a korabeli filmesek szerint.

„Így mulat egy beates magyar úr, úr, úr”

A film második harmadában falura utazunk. Papp Gábor Zsigmond dokumentum- és reklámfilmeken keresztül mutatja be azt a '60-as évekbeli, tipikus szociológiai jelenséget, amikor a nagyvárosi életérzés begyűrűzött a csirkeólas-traktoros tanyavilágba. A dolgos hétköznapok és a vasárnapi családi borozgatások korábbi nyugodt légkörét a legújabb Kijev fényképezőgépek, Csepel motorbiciklik, Orion tévék és Terta szalagos magnetofonok bolygatták fel ekkoriban. Csoda, hogy a sok népviseletbe öltözött, addig csak „huncutkodva párt választó” fiatal inkább ezeket a modern szórakozási formákat választotta a falusi búcsúk tükrös mézeskalácsos vadromantikája helyett?

A felülről irányított vidéki élet Janus-arcát jól bemutatja a bábolnai tsz presztízseseménye, a hanyatló Nyugatnak szervezett bábolnai csikóárverés és a '70-es években divatossá váló maszek traktorozás rendszeridegen, ámde szükségszerű intézménye. A háztáji gazdaságok engedélyezését viszont már a saját bombaötleteként reklámozta a rendszer, hiszen az ő olvasatukban ez teremtette falu és város nagy találkozását, a lángosszagú piacok, a Trabi-csomagtartókból és fejkendős kofák hálós szatyrából kibámuló csirkék összetéveszthetetlen világát.

„Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám”

A harmadik nagy fejezet a szocialista ifjúságé. Ez a kedvenc részem, mivel az utolsó kisdobos évfolyamként aktív részese voltam a roskadozó Kádár-korszak leragasztott SZTK-szemüveges, iskolaköpenybe köpőcsövet rejtő alsó tagozatos világának, ahol még a Gyíkkirály Őrsöt is megalapítottuk volna, ha közben egyik napról a másikra össze nem omlik a szocializmus. Persze abból, hogy már ekkor is komoly oktatáspolitikai probléma volt a túlterhelt, külön nyelvórákra, sakkszakkör után még szolfézsre és fociedzésre rákényszerített gyerekek ügye, semmit sem érzékeltem (bár tény, hogy susztermattot jobban szerettem adni, mint gólpasszt).

A filmből egyébként jól kiderül, hogy a '60-as években azért ennél komolyabb oktatásügyi problémák is voltak. És nem csak olyanok, hogy az A osztályos fiúk megverték a B-seket valami csaj miatt, vagy a hosszú hajjal és szakállal vizsgázó egyetemisták két jeggyel rosszabbat kaptak: az értelmiségi családból származó gyerekek például hallani sem akartak arról, hogy ipari tanulónak menjenek a munkáscsaládok gyerekei közé. De legalább ennek ürügyén láthattuk a matrózblúzban ballagó Bujtor Istvánt (akkori nevén: Frenreisz Pistit)!

„Húzd meg jobban, menjen a munka!”

A ’70-es évek dokumentumfilmesei a vidám gulyáskommunizmus mellett azért a létező szocializmust is bemutatták. Papp Gábor Zsigmond pedig az utolsó harmadba ezekből is beválogatott néhányat, hogy ellensúlyozza a múltszépítő nosztalgiacunamit. Fekete-fehér képsorokat láthatunk unatkozó, öltönyös fiatalokról, akiket egyáltalán nem hoz lázba a KISZ-terem űrhajós előadása, csak a buli, a gitár és „a huligán életmód”: a pad tetején ülve szotyizás, a cigizés, a kocsilopás és a bolti tolvajlás. De szóba került szőrmentén a romakérdés, a cigánytelepeken, rossz körülmények közt élő, aluliskolázott családok helyzete is.

Ezeket a rendszer az oktatás, a munka és a szabadidős tevékenységek együttes központi irányításával kívánta megoldani: a tanuló és dolgozó ifjúság részére létrehozták a rendszer által kézivezérelt polbeatbandákat. Így lettek például a ’70-es években Boros Lajos (igen, Lali király!) pár akkordos gitárszámai a jövő nemzedékről gondoskodó élcsapatának házi nótái, és a KISZ vezetőképző táborainak kihagyhatatlan kellékei.

De az archív videókból az is kiderül: a Kádár-korszak a huligánprobléma elleni harc mellett a nemi betegségek elleni háborút is megnyerte (a jelszó: „A tartós kapcsolat az egyedüli biztosíték!"). Hiszen az érzelmek nélküli szexualitás a hivatalos pártpropaganda szerint csak az NSZK-ból becsempészett pornólapokban létezett, a Generál Fűrészdalával népszerűsített építőtáborok pedig sosem a féktelen bulikról és a csajozásról, hanem haz Ájlávjú feliratú katonai gyakorlóban, a derekukra kötözött Sokol rádióval, „a nukleáris világégés fenyegetettsége közepette” erdőt telepítő fiatalokról.

Papp Gábor Zsigmond tehát sokadik alkalommal is kiváló arányérzékkel válogatott össze egy 80 perces nosztalgiamaratont több tucat olyan '60-as, '70-es és '80-as évekbeli, halálunalmas dokumentumfilmből, amiket még a legnagyobb retróhívők sem volnának képesek elalvás nélkül végignézni. Viszont másfél óra nekem sajnos nem volt elég a pöttyös ruhás csajokból, a tetőcsomagtartós Skodákból, a strandon alufóliából csirkecombot ebédelő családokból és az Omega-, Syrius- meg Aradszky-slágerekkel megpakolt Kádár-nosztalgiából. Így a film végére kitört belőlem a kínzó kérdés: mikor jön a Magyar retró 3? (10/10)

A Magyar retró 2. a január 23-i mozipremierrel egy időben a UPC videótárában is elérhető, márciustól pedig DVD-n is megvásárolható.