Muszáj, Herkules?

Próbáljuk meg a helyén kezelni Brett Ratner szandálos-kardozós filmjét, és ne indítsuk el ugyanabban a mezőnyben, ahol mondjuk a Keresztapa és Volt egyszer egy Amerika is verseng.

és úgy vizsgáljuk meg, mint a szórakoztatóipari szakmunkásképző egyik vizsgadarabját, ami a Thor 2 és Transformers 4 mellett van megfelelő helyen.

Csak még így is egy selejt.

Mocsok nehéz dolga van az embernek, ha erről a filmről bármit is akar írni, mert tulajdonképpen arról van szó, hogy van egy nagydarab pali, aki az ipari mennyiségű koksznak meg a reggelire bezabált proteinturmixnak köszönhetően akkora lett, hogy egy sztenderd ajtón be sem fér, és MINDENKIT agyonver. Közben nagyon sokat kiabál.

Az, hogy most Herkulesnek hívják vagy Skorpiókirálynak, az tök lényegtelen, ezt a filmet senki nem azért fogja megnézni, mert Héraklész legendájának eddig ismeretlen vetületeit akarja kontextusba helyezni, hanem azért, mertegy álszakállt és álbajuszt viselő hegyomlás lassított felvételben elhajít egy lovat. De nagyon messzire.

A Herkulest nem lehet komolyan venni. A készítők nagyon igyekeznek minden olyan hollywoodi klisét beleszorítani, amiről azt gondolják, hogy egy ilyen filmbe muszáj. Herkules nem magányos hős, hanem egy kisebb zsoldoscsapat feje, amiben mindenki lelki sérült roncs, beleértve őt magát is, mert egy múltbeli és flashbackekben felidézett bor- és vérgőzös éjszaka óta nagyon nehéz a szíve. Ez nemcsak neki rossz, hanem nekünk is, mert ilyenkor Dwayne Johnson elfelejti, hogy mire tartják (egy hatalmas buzogánnyal fejbe verni a kiskunhalasi statisztákat) és színészkedni kezd, és ez sokkal fájdalmasabb, mintha két kézzel pofozna öt percen át.

Herkules szabadcsapata a film alapjául szolgáló képregényben ábrázoltaknak megfelelően Trákiában kalandozik, ahol beállnak egy király (John Hurt) szolgálatába, hogy egy rablóbandát megrendszabályozzanak. Ebből kijön két csatajelenet, amiben a kaszkadőri munka valóban lenyűgöző, de sajnos Brett Ratner ebből alig mutat meg bármit is,

vagy ha mégis, akkor nem tudta úgy megvágni, hogy az értelmes, koherens egész legyen. A kamerát össze-vissza rángatják, ha kell, ha nem, közeliben mutatják az üvöltő Herkulest, és ha netán rátalálnak egy jobb kameraállásra, azt csak másodpercekig látjuk, mert a villámgyors vágás és a 3D miatt erőltetett, a vászonról az arcunkba repülő tárgyakat favorizáló, lassított CGI-felvételek fontosabbnak bizonyultak nála.

Ezzel a filmmel nem az a baj, hogy a főszereplő játéka egy szappanoperából is kilógna, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy Dwayne Johnsonnak másfél arckifejezése van, ezekkel viszont önironikus szerepeiben (Pancser police vagy Pain and Gain) kiválóan elboldogult. A Conan-filmek is jók voltak, pedig Schwarzenegger sem egy színészisten.

Ratner filmjével az a baj, hogy sem a rendezőnek, sem a forgatókönyvírónak nem volt halvány fogalma sem arról, mit is kellene forgatni, így egyszerre értelmezi újra a Herkules-legendát (tán nem is félisten a pali, csak erős?), rág a szánkba tanmesét a hűségről és hősiességről és igyekszik némi betekintést adni az ókori görögök életébe, de ezt inkább hagyjuk, mert a célközönségnek (amerikai néző) fogalma sincs, hol van Görögország, és nem is érdekli. 

A film így egy kicsit misztikus, kicsit verekedős, kicsit moralizálós katyvasz lett, amihez, feltételezem,  jó pénzért aláírt Joseph Fiennes, Rufus Sewell és Ian McShane is - utóbbi pont azt az ősz szakállas, viharvert arcú, rezignált hangon jókat beszóló karaktert hozza, amit az előző három filmjében is, pedig a Deadwood című sorozatban még istenkirály gazember volt.

A többieknek még ennyi sem jutott, Sewell alapvetően egy kifejezetten intenzív, érzékeny színész, itt meg néha szinte kinéz a nézőre, hogy te érted mi történik itt? A legrosszabbul viszont Fieness járt, csak tessék emlékezni a szavaimra a paróka láttán.

A felesleges 3D miatt szürkés, elmosódott képeken üvöltő Herkules és az ipari mennyiségű CGI egy normálisabb, érdekesebb forgatókönyvvel talán élvezhetőbb lett volna, így csak az maradt meg az emberben, hogy Dwayne Johnson felkarja olyan vastag, mint egy tízéves gyerek, de hát ezt eddig is tudta. De ha nem, bőven elég megnézni a plakátot, a mozijegy árát meg elkölteni a képregényekre.  (Ja, és Palvin Barbit is csak öt másodpercig mutatják.)