Jó pasik között is Gandolfini a király

A Piszkos pénz tipikusan az a film, amiben tökéletesen a színészek, telitalálat a hangulat, érdekes a történet, csak éppen senkinek nem hiányozna, ha nem készült volna el. Rosszat nem lehet mondani róla, ilyenekre szokták azt mondani modoros újságírók, hogy iparosmunka, ráadásul az a fajta, amit rásóznak egy nagyreményű európai rendezőre, hogy mutassa meg magát Amerikában kispénzből. Michael R. Roskam pedig bizonyított a Bikanyakkal, most pedig megmutatja magát. Mostantól valószínűleg csak lassan fortyogó bűnfilmeket fog készíteni addig, amíg valamelyikkel csúnyán meg nem bukik.

De mondom, nincsen ezzel semmi baj, keveset is jól kell csinálni, és itt most tényleg kevés van, tényleg jól. A Piszkos pénz egy brooklyni kocsmáról szól, vagyis annak két dolgozójáról. Bob (Tom Hardy, mintha Forrest Gumpot majmolná) egy lassú felfogású csapos, aki figyel a vendégekre, de a legnagyobb örömöt az életében azt jelenti, hogy egy pincérnő (Noomi Rapace) kukájában talál egy pitbullkölyköt, amit nevelhet, a nő exének (Matthias Schoenaerts) egyáltalán nem nagy örömére. A tulaj, Marv (James Gandolfini utolsó filmszerepe) neve ugyan ott van a bejárat felett, de már tíz éve nem az övé a hely, a csecsen maffia odapofátlankodott és minden pénz az övék. Az a pénz is, amit egy nap elrabol tőlük két huligán. 

A tettesek hamar meglesznek, de kiderül, hogy az egész csak egy nagy terv része volt, hogy akkor rámolhassák ki a kocsmát, amikor a Super Bowl-döntő alatt éppen a helyi maffia pénzbeszedő-helyszíne lesz. Az utóbbit általában büntetésnek szabják ki a helyi bárok között, mert ilyenkor egy helyre összpontosul minden bevétel, amit az alvilág aznap termel. De ahogy az egyik szereplő mondja: a legbiztonságosabb olyan repülőtársasággal utazni, aminek az előző járata lezuhant.

Dennis Lehane (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) forgatókönyvéből készült Piszkos pénz aztán ezt a marha egyszerű felállást egyre jobban súlyosbítja mindenféle múltbeli sérelemmel és tíz évvel ezelőtt bűnökkel. A szereplők nem azok, amiknek látszanak, vagy amiknek mutatják magukat.  Tom Hardy lassú felfogású csaposáról például az elejétől ordít, hogy sokkal többre képes a zavart motyogásnál, Gandolfini karaktere is sokkal rafináltabb, mint amit mutatni enged, és Schoenaerts bajkeverő pszichopatája is érdekesebb a film végére, mint az elején. 

Roskam filmjének egyértelműen a rengeteg tökéletes alakítás az érdeme, Hardy néha egyenesen Robert De Niro-szerű pofákat vág és egyáltalán nem érdemtelenül, Schoenarts fenyegető jelenség a kék szemeivel, James Gandolfini pedig James Gandolfini, felolvashatna egy söralátétet is szuszogva, és olyannak tűnne, mintha az egész életét gyónná meg. Egyedül Noomi Rapace járt rosszul, az akcentusa miatt feltételezhetően orosz pincérnőt játszó színésznő majdnem az egyetlen nőként egy időre a veszélyben lévő asszony sztereotípiáját kapja, pedig a karakter sokkal többre lenne érdemes. Lehane forgatókönyve jól adagolja az információkat a szereplőkről, hogy a végére aztán tényleg egy olyan párbaj legyen két szereplő között, amit lélegzetvisszafojtva lehet csak nézni.

De addig a fináléig el kell jutni, és a Piszkos pénznek nem a pörgős cselekmény a legfőbb jellemzője, hanem a ráérős, tényleg kicsit európai történetmesélés, ami örömmel foglalkozik apróságokkal, pillanatokkal és lassú beszélgetésekkel. Aki azt várja, hogy ez lesz a két szereplő alapján a Locke-ba oltott Maffiózók, az nagyot fog csalódni, bár most ahogy belegondolok, elég hülye ez a hasonlat, mert abban a kettőben örömmel áldoztak a hosszú, kitartott pillanatoknak. Akkor mondjuk hogy a munkásosztálybeli bűnfilmnél maradjunk, a Piszkos pénz inkább egy kevésbé izgalmas Tolvajok városa, vagy egy unalmasabb stílusú Hideg nyomon, amiben szörnyű titkok derülnek ki, de a maga megfontolt tempójában. Ezt a fajta történetmesélést az ezredforduló utáni tévésorozatok tökéletesítették maguknak, a Piszkos pénz egy szuper pilotepizódja lenne egy HBO-s sorozatnak. Így viszont úgy fog beépülni a köztudatba, mint Gandolfini utolsó filmje. És ha valaki megkérdezi majd egy kocsmai beszélgetés során, hogy milyen volt, valami más majd azt mondja, hogy oké. Aztán isznak egyet Gandolfinire.