Beleszoktunk a genyózásba

A Víkendet rendezőként jegyzed, a sztori alapjául szolgáló történetet nem is te írtad. Mi tetszett meg az eredeti sztoriban?

Egyrészt az erdő, másrészt, hogy ez egy vállaltan egy popcorn-mozi. Nem sokkal előtte felvételiztem doktori képzésre a Filmművészetire, azzal a tervvel, hogy “A pszichothriller és annak a felhasználása a filmrendező-oktatásban.” Nem vettek fel. Azt kérdezték, hogy

maga tényleg ilyen B-filmeket akar elemezni a doktori képzésben?

Pedig engem tényleg régóta érdekel a bűnfilm. A Víkend eredeti változata a kultúrák ütközéséről szólt volna, sokkal inkább hasonlított a Gyilkos túrára, ahol nem a városiak a szimpatikusak és a helyiek a genyók, hanem fordítva. A szereplők odamennek, történik egy baleset az erdőben, magukra haragítják a helyieket, a végén pedig jöhet a kaszabolás. Végül átírtuk egy egész más verzióra, majd a Filmalap segítségével próbáltuk thriller irányba elvinni, beletenni csavarokat és titkokat, hogy levegyük a a súlyt a városiak és falusiak ellentétéről. Az ottmaradt a háttérben, mint gyújtóanyag, de azt akartuk, hogy a három karakter között legyen konfliktus. 

A Víkend legelején egy fiút látunk, amint íjjal őzre vadászik. Te is így nőttél fel, egy villany nélküli tanyán, ahol gyerekként vadásztatok. 

Nyilván praktikus oka is van, hiszen egy orvvadászt látunk, és az íj az csendesebb fegyver, mint a puska, de valóban furcsa volt, hogy egész gyerekkoromban íjakkal meg játékpuskákkal rohangáltunk az erdőben a testvéreimmel, a színészeknek meg úgy kellett megmutatni a forgatáson, hogyan kell tartani a fegyvert. Meglepő volt, hogy nekik nem olyan természetes dolog, mint nekem.

A Víkend  296 millió forint állami támogatást kapott a Filmalaptól, az ő munkamódszerüket mostanában sokan kritizálták. Ti hogyan éltétek meg a közös munkát? Állítólag volt például egy Filmalapos vetítés,  aminek hatására elég sokat változott a film.

A forgatókönyv-fejlesztés során Ruttkai Zsófi Filmalapos forgatókönyvíró volt a segítségünkre, sokat javult a könyv az ő hatására. Aztán, amikor összeállt a vágás, volt egy rough cut vetítés a Filmalap részére. 

Mit szóltak hozzá?

Többen elégedettek voltak, bár egy nem kész verziót láttak.

Vajna mit mondott a Víkendről?

Se füle, se farka – ezt mondta. Úgyhogy szerveztünk egy másik tesztvetítést, ahol kérdőíveztünk a visszajelzésekről, és ezek alapján sokat változtattunk. Volt egy alternatív befejezés, amit például elvetettünk, mert úgy döntöttünk, hogy felesleges egy ilyen csavaros lezárás. Illetve többen jelezték, hogy nem áll össze nekik a sztori, így utómunkában kellett hozzáadni információkat, hogy világosabb legyen a történet. Pedig a forgatókönyvben még azt éreztem, hogy minden túl van beszélve. Mi azt tanultuk a filmrendező-osztályban, hogy ez tilos, semmi se lehet didaktikus meg szájbarágós. De amikor összeraktuk a filmet, néhol totál nem értette senki, hogy mi van. Ez nekem is egy tanulási folyamat is volt, nem tagadom, hogy néha kicsit vakon tapogatóztunk. Gothár Márton vágóval nagyon sok verziót csináltunk egy-egy jelenetből, amíg végül megtaláltuk ezt a ritmust. (A sztori nekünk sem állt össze, kritikánk itt.)

Mire gondolsz? Nem voltak előképek, amikhez lehetett volna fordulni?

Néztünk filmeket, például arról, hogy mitől lehet elhinni, ha valaki egy sziklafalon lóg, megnéztük az Észak-északnyugatot, meg a Rambót. Vagy hogy hogyan kell felsnittelni egy olyan jelenetet, amiben magasan vannak a szereplők, mitől érzi a néző ezt a magasságot. 

Tényleg szükség lett volna arra a DLA-dolgozatra!

Ezt a típusú filmkészítést én sosem tanultam. Sokkal kacinfántosabb volt csinálni, mint ahogy elképzeltem. Amerikában ezer olyan ember van, akik anyanyelvükként beszélik ezt a műfajt, és forgatókönyv alapján megmondták volna, hogy ezt így vagy úgy szoktuk megoldani.

Neked ki tudott akkor segíteni a munkában? 

Gothár Péter például nagyon praktikus, gyakorlati dolgokat mondott. (A Víkend vágója ugyanis fia, Gothár Márton volt.)

Miket például?

Ő mondta, hogy ahhoz, hogy ez a gyors vágásos, kézikamerás stílus működjön, néha lassúnak is kell lenni. Jó érzés volt, hogy ő, mint rendező, ránézett a filmre, és nem azt mondta, hogy ez meg ez miért van elszúrva, hanem a nyersanyagból kiindulva gyakorlati javaslatokat tett a javításra. 

Volt bárki, aki konkrét műfaji tanácsokat tudott adni?

Nem. Nem állítom, hogy azért, mert nincs ilyen ember Magyarországon, de jó lenne, ha lenne egy tankönyvünk ezekre az esetekre. Én már abban sem vagyok biztos, hogy a Víkend egy thriller. Túl erős hívószó lett, ezért mindenütt thrillerként, és nem filmként szerepel, és ez más elvárásokat támaszt a néző felé.

Ezt hogy érted?

Mindenütt az van kommunikálva, hogy Víkend = thriller. Ezért erről beszélnek, és nem arról, hogy arrogáns városiak hogyan járnak pórul. Csak azt nézik, hogy működik-e a zsáner. Közben értem, hogy a thriller egzotikuma közönségcsalogató is lehet, de egy Holtodiglant sem azért néz meg az ember, mert egy thriller. De én már az Utolsó időket is tömegeknek szántam, hiszen nekem tök fontos, hogy emberek megnézzék a filmem, különben minek csináltam. Nem kell nekem ötszázezer néző, de legyen néhány, akire hatással van a film. 

Nézze meg az Utolsó időket az Indafilmen!

Akkor ez tapasztalat volt számodra, hogy az Utolsó idők nem volt elég populáris, nem fogalmazott elég világosan?

Az Utolsó időkkel a mai napig rendben vagyok. Nem gondolom, hogy máshogy kellett volna csinálnom, pedig olvastam olyan kritikát, hogy miért nem olyanra csináltam, mint Shane Meadows a Dead Man's Shoes-t. Az ilyen visszajelzésekkel nehéz mit kezdeni. (Mi itt írtunk róla.)

Ez a szándék szülte a Víkendet?

Kíváncsi voltam, hogy meg tudok-e csinálni egy thrillert. Azt gondoltam, hogy összekapartam annyi rendezési tapasztalatot, hogy tudok. 

Megvan még az a Rage Against the Machine pólód, amiben átvetted a szemlén a fődíjat?

Kicsit már elhasználódott, de megvan, szoktam is hordani. A feleségemtől kaptam karácsonyra újat, amikor elhordtam az előzőt. 

A Víkend és az Utolsó idők a szereposztásban is különbözik, az egyikben ismeretlenek szerepelnek, a másikban A-listás sztárok. 

Ez korosztályi kérdés is. A Víkend harmincas éveik végén járó emberekről szól, így az őket alakító színészeknek is több éves fórjuk van ismertségben, mint mondjuk a egyetemről frissen kikerült Kádas Józsefnek vagy Vass Teréznek az első filmemben. Gryllus Dorkát azért választottam, mert már az első próbán elkezdett élni a karakter, jót tett, hogy Dorka olyan lazán tud beszélni, miközben határozott, kemény és eltökélt is tud lenni, és ebből nagyon szépen át tud menni az elesettségbe, a kétségbeesésbe. Nem azért választottam, mert ennyire ismert, hanem mert neki állt a legjobban a szerep. Pedig akkor még ez egy sokkal egyszerűbb figura volt, nem is egyértelműen Dorka volt a főszereplő, Lengyel Tamás karaktere hangsúlyosabb volt. Simon Kornélt és Lengyel Tamást is még azelőtt választottuk ki, hogy ilyen ismertek lettek. 

Feleséged, Vass Teréz, az Utolsó időkben főszereplő volt, és most is együtt dolgoztatok. 

Teréz nagyon jól tud archaikusabb, tisztább karaktereket tud játszani. Látszólag kicsi az ő szerepe, de számomra tök fontos, hogy két erős nő van a filmben, akik kénytelenek összefogni és meglátni, mi megy a felszín alatt. De örülök, hogy megint benne van egy filmben, elvégre ő nemcsak az én feleségem, hanem Vass Teréz, egy baromi tehetséges színésznő!

Szerinted kinek szól ez a film, milyen közönségnek? Az előzetes tök jól okosan volt összerakva, a film plakátja viszont annyit üzen, hogy hé, itt egy lövöldözős film, egy jó csajjal. 

A plakátról inkább nem beszélnék. Magyarországon állítólag csak a főszereplőkkel lehet eladni egy  filmet, ez a plakát próbált ennek megfelelni, hátha asszociációkat ébreszt az emberekben.

Én annak örültem, amikor a díszbemutatón az emberek sorbaálltak a pattogatott kukoricáért.

Hatalmas boldogság volt látni, hogy nachos ecetes szaga tölti majd be a termet, miközben az én filmemet nézik.

Ugyanis a kezdetektől fogva egy popcorn-mozinak szántuk a Víkendet. A célközönségről annyi derült ki, hogy az előzetes a húszas-harmincas generációnak jött be igazán, és szerintem pont azért, amit sokan kifogásoltak, hogy nincsen benne pozitív karakter. A fiatalabb generáció abba nőtt bele, hogy ez a világ rendje. Beleszoktunk a genyózásba, és abba, hogy a morális elvekkel magad alatt vágod a fát. Gryllus Dorka karaktere egyszerűen nem ismeri a felelősséget, de borzasztó tudatos. Azért is zavarja össze a csávókat, mert mindig előttük jár egy lépéssel, és a legváratlanabb, legpofátlan módon lép tovább. Amikor lelő valakit az erdőben, akkor nem várja meg a rendőrséget, és vállalja a felelősséget a balesetért, hanem megoldja máshogy.

Erről egyébként voltak vitáik, de a Breaking Bad meg a Wall Street farkasa után megnyugtattam magam. Elhittem, hogy ha szarba kerül a genyó, akkor majd elkezd neki drukkolni a közönség. Hiszen egy Hitchcock-filmben is sok esetben zavarbaejtő, hogy azért szurkolsz egy gyilkosnak, hogy nehogy észrevegyék. A Víkend egy kiábrándult mozi: direkt figyeltünk arra, hogy amikor ez a szerencsétlen férj előjön olyanokkal, hogy „Bevarratnál egy ártatlan embert, csak hogy magadat mentsd?”, akkor a néző azt érezze, hogy ez nevetséges, idejétmúlt, nagypapás stílus. Bennem is van igény arra, hogy rend legyen a világban, a gyerekeinknek is azt mondjuk, hogy be kell tartani a játékszabályokat a társasban. 

Ez a te kiábrándultságod? Idejétmúlt dolog kiállni a jó dolgok mellett?

Magyarországról közhely azt állítani, hogy következmények nélküli ország, miközben ez egy tény. Ha csinálsz valami jó dolgot, nem kapsz dicséretet. Nincsen összefüggés aközött, hogy a  szakmádban hogy teljesítesz és az előmeneteled között. A befektetett energia, a tisztesség, a hitelesség nem számít értéknek. Más dolgokra kell építeni, hogyha meg akarod valósítani önmagadat. Nekem sem arra, hogy mit tudok, vagy mihez értek, hanem hogy kinek küldjek gratuláló smst. Emlékszem, hogy az Utolsó idők sikere után mennyire vártam, hogy mi lesz. Láttam, hogy az osztálytársaimnál mit indított be az első film, Gigor Attilát hova lőtte ki A nyomozó, hogy lett emiatt megélhetése. Az Utolsó idők megnyerte a filmszemlét, de utána félévig olyan szinten nem volt semmi, hogy vágóasszisztense voltam a reklámokban, hogy tudjam fizetni a számláim. Azaz én másoltam be az anyagot a forgatásokon, miközben a stábtagok jöttek oda, hogy gratulálok Áron, most láttam a filmedet a moziban. Az én életemből egy jó példa arra, hogy nem következnek a dolgok egymásból. 

Az HBO-sorozat, az Aranyélet, amin dolgoztál, szintén erről szól, nem? 

Amikor előszor végigolvastam a forgatókönyvet, nagyon elszomorodtam, mert bizonyos helyzetekben ráismertem a magam és a szűkebb környezetem életére. De éppen az a zseniális benne, hogy a korruptság, az ügyeskedés, hogy sose az egyenes úton éred el, amit el akarsz érni, hanem ezekre a rohadt mellékvágányokra kényszerülsz, ez ilyen mindennapi apró jelenetekben van bemutatva. 

Mire te csatlakoztál az Aranyélethez, már kész szereposztás, rendező, operatőr volt. Nem volt fura beülni a tutiba?

Nagy álmom volt bekerülni az HBO-ba, úgyhogy hamar megtaláltam a helyen. Dyga Zsombor volt a főrendező, elmondta, hogy ő mit szeretne, én pedig elmondtam, hogy ehhez esetleg én mit tudok hozzátenni. Teljesen átlátható az egész, hiszen van egy megrendelő. Az HBO minőséget akar létrehozni, és a rendezőben bízik, hogy képes megcsinálni a munkát úgy, ahogy ő elképzelte. Az HBO nagyon komolyan veszi a sorozatkészítést, folyamatosan követik a forgatást, adják a visszajelzést.

Én korábban ahhoz voltam szokva, hogy egy magyar filmrendezőt úgy kezelnek, mint egy embert egy költséges hobbival. Amikor szeretnél csinálni valamit, sokszor akkor az a válasz, hogy nem tudod másként megoldani? Az HBO-nál nem éreztem, hogy magyarázkodnom kell, ha szeretnék egy kránt, mert szerintem abban a jelenetben ez jól megmutatja majd, hogyan omlik össze a karakter. Eddigi életemben meg úgy volt, hogy van két napra krán, döntsd el melyik két jelenetben akarod használni, hiába kellene ötbe, és lenne jobb tőle a film, ha nincs rá pénz. Az HBO-nál megnézik az elkészült epizódot, és kapsz egy olyan kommentlistát, hogy valaki csak a zörejeket ellenőrizte le benne. Ez egy teljesen más gondolkodásmód, de meg lehet szokni. Az Aranyéletet nem Zsomborral vagy velem fogják azonosítani, hanem egy HBO-sorozat lesz, egy produktum, amit mi raktunk ugyan össze, de az HBO kérésére.

Hogyan ment a közös munka? 

Dyga Zsombor találta ki a vizuális stílust, hogy amennyit csak lehet, mozogjon a kamera. Az egésznek a legfontosabb szereplője Marosi Gábor operatőr, aki garantálta, hogy vizuálisan egységes legyen a dolog. Szerencsére én már láthattam Zsombor musztereit, amikor elkezdtük az én epizódjaimat forgatni. 

Hízeleg, hogy beleférsz az HBO-világába? Nyilván ez egy felkérés, de mennyi fér bele belőled, és mennyi fér mondjuk a Víkendbe, amiben ugyanígy sémák szerint kell dolgozni ahhoz, hogy működjon?

Nekem csak arra kellett figyelnem, ami a rendező dolga, nem kellett foglalkoznom a kapcsolódásokkal, csak a színésszel és a kamerával. Felszabadító, amikor az energiádat koncentrálni tudod. Nem hiányzott a művészi szabadság. De ez egy hetvenhatnapos forgatás volt, ami teljesen szokatlan dolog Magyarországon. Áprilisban kezdtünk dolgozni, és augusztusban fejeztük be a forgatást, én egy idő után csak a teliholdakat számoltam, mert azt mindig felvettük, hogy hátha jó lesz valahova a filmben, és összesen négyszer tudtuk felvenni vágóképnek. Ilyen hosszú forgatásom még sosem volt. Az egyik éjszakai nap végén Thúróczy Szabolcs már annyira fáradt volt, 65 nap forgatás után, hogy amikor az egyik snittben aludnia kellett, lefeküdt a díszletben, és egy perc múlva aludt is, mi meg néma csendben gurultunk fel-alá a kamerával, hogy fel ne ébresszük. Az egy nagyon hiteles jelenet lesz! 

Nézel egyébként sorozatokat? 

A 24-et ismerem behatóbban és a True Detective-et. A második évadba pont a forgatás miatt még csak belenézni tudtam, az első epizódot megnéztem, és utána egy kicsit peckesebben mentem a forgatásra, és tele voltam ötlettel, hogyan lehetnének nálunk is ilyen légi felvételek. A 24-ben a kézikamerázást csodáltam, ami annyira látványos, és közben nem impró, hanem tudatos koncepció van mögötte. Vagy ahogy a két kamerát használják. Most a True Detectiveben is néztem, hogy mire fura oldalsó beállításokkal dolgoznak, volt, hogy másnap úgy mentem dolgozni, hogy mertem bátrabban kísérletezni. Fontosak ezek a látszólag szabálytalan snittek, mert ma már minden olyan szép és szabályos, hogy nem marad meg az emlékezetedben, nem ég beléd. Mert homogén lesz az egész. 

De most megint arról beszélsz, hogy az oktatásban a művészfilmes vonalat erőltetik, miközben te meg arra hajtasz, hogy a sémákat kövesd egyedi módon.

Nyilván az van, hogy akik taníthatnak, mert van mondanivalójuk a világról, azok szerzői filmesek. Iszonyat erős szerzői filmeseink vannak, gondolj bele, a Saul fia rendezője, Nemes Jeles László megújított egy szerzői műfajt, innen Magyarországról, az a fiú, akivel együtt koordináltuk asszisztensként a búzában a menekülteket játszó hajléktalanokat a Before Dawnban. Az oktatásban persze hogy kell a tehetséggondozás, de tök jó lenne, ha lenne egy olyan óra, hogy amiben valaki elmondja, hogyan kell összerakni és megvágni egy vígjátéki jelenetet. Milyen hosszúra lehet hagyni a poént, és meddig nem szabad rávágni a reakciót ahhoz, hogy működjön a dolog. Vagy hogyan kell felvenni egy autósüldözést? Az Aranyéletben szerencsére Zsombor vette fel a nagy autósüldözést, le volt zárva a Soroksári út, de kimentem megnézni a forgatást, hogy ellessem, hogyan kell egy ilyet felvenni. Hány asszisztens van, hány helyszínbiztosító kell, milyen hosszan kell zárni a várost - ezeket mind nem tudom, úgyhogy kimentem tanulni, hogy legközelebb ne a pánikroham jöjjön rám egy ilyen jelenet forgatásának reggelén. A Víkend óta tudom, hogyan kell felvenni egy gáton egy előzést, tudom, hogy ahhoz mennyi idő, hány felvétel, hány vágás kell. De tök szuper lenne, ha ezt az iskolában is lehetne tanulni.

A következő filmed is műfaji film lesz?

Meglátjuk. 

Ennyire érzékeny vagy a visszajelzésre?

Persze, hogy érdekel, mit vált ki a Víkend az emberekből! Próbálom megfejteni, hogyan lehet, hogy valakinek nem tetszik az, amiről én azt gondoltam éveken keresztül, hogy működik. Sok minden használható is ezekből a visszajelzésekből, hiszen mégiscsak a közönségnek készült a film, fontos, hogy mit gondolnak róla. Éppen ezért gondolom, hogy fontos lenne még egy műfaji filmet csinálnom. A műfaj az mindig út a nézőhöz. Az egyik kritika éppen azt írta, hogy a Víkend egy tisztességes iparosmunka. Nekem tök jól esett. 

Milyen jó filmet láttál mostanában? 

A Valami követ. Ami megintcsak egy olyan film, amit Salgótarjánban csont nélkül le lehetne forgatni. De a magyar közönség komolyan tudná-e venni? Én akkor döntöttem el, hogy filmes leszek, amikor megnéztem az Európát. A végén van az a jelenet, amikor megfullad a főhős, és miközben néztem, én is majdnem megfulladtam. Tudni akartam, hogyan lehet ezt megcsinálni? Kisebb nagyobb vargabetűkkel azóta is ezt próbálom megérteni, hogy ilyen pillanatokat hogyan lehet létrehozni a filmekben.