Totál kudarc az Alice Tükörországban
További Cinematrix cikkek
2010-ben szinte értelmezhetetlenül nagy sikere volt Tim Burton Alice Csodaországban című adaptációjának. Valójában nem is a megvalósítás volt forradalmi, inkább csak jó időben készült el a film: Johnny Depp még épp a csúcson volt, a 3D-s filmeket zabálták a nézők, az Avatarnak is elég volt látványos harcokkal szolgálni, a történettől senki sem várta el az eredetiséget. Alice-nek szerencséje volt: a 3D és Johnny Depp elég volt a több mint 1 milliárd dolláros bevételhez.
Azóta eltelt hat év, és megváltozott néhány dolog a filmes piacon. Akkoriban márciusban vígjátékokat, felnőttebb közönségnek szóló akciófilmeket küldtek mozikba, csak nagyon ritkán mutattak be év elején olyan blockbuster filmeket, amik nagy költségvetés és marketing mellett élen járnak a számítógépes animáció alkalmazásában is. Ezeknek a filmeknek a nyár a főszezonja, főleg a tinédzsereket célozzák velük, akik az elgondolás szerint a vakáció ideje alatt jobban ráérnek moziba menni.
Az Alice Csodaországbannak 2010 márciusában olyan filmekkel kellett megküzdenie, mint Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese Viharsziget című filmje vagy Matt Damon és Paul Greengrass közös projektje, a Zöld Zóna. Egyik sem tudta megközelíteni az Alice bevételeit. Most májusban ezzel szemben ott van az új X-Men film és az Angry Birds játék feldolgozása is, a Tini Nindzsa teknőcök kalandjainak második része vagy a Szemfényvesztők folytatása is.
![](https://kep.index.hu/1/0/1190/11904/119049/11904964_73d51a825f661dabefd19b9018f6bef7_wm.jpg)
Ehhez jött hozzá, hogy a közönség véleménye is megváltozott Johnny Depp-ről, és már közel sem az körülrajongott figura, aki 6 évvel ezelőtt volt. Bár a valódi filmben szinte marginális a szerepe, a marketing jelentősen épített rá: ha az első rész sikerét részben neki tulajdonítjuk, akkor a második rész bukása részben az ő számlájára is írható.
Johnny Depp, a csődtömeg
A legutóbbi kasszasikere évekkel ezelőtt volt, nőveréssel vádolják, édesanyja most halt meg. A közkedvelt színész körül gyűlnek a fekete felhők, de lehet, hogy nem ő tehet róla.
Azért szántam két bekezdést a körülmények ecsetelésére, mert már az első rész is ezen állt vagy bukott, az, hogy mi került a vászonra, az majdnem teljesen mindegy volt. Az 2010-es Tim Burton-féle film sem a legjobban sikerült adaptáció, de legalább a rendező rutinja nem engedte, hogy teljesen logikátlan és unalmas legyen a végeredmény.
A folytatás története szerint Alíz a Csoda nevű hajó kapitányként járja a tengert és filmünk elején tér vissza Kínából Londonba, ahol szembesülnie kell azzal, hogy mennyire megváltozott minden, míg távol volt. A hajóscégnek a tulajdonosa, Hamish (Leo Bill) korábban megkérte a kezét, de a lány nemet mondott neki, és minden konfliktus, ami a valóságban játszódik erre vezethető vissza, mert ezért veszi el tőle a kapitány rangot és sorozná le egyszerű adminisztrátorrá, ráadásul még az is eldöntheti, hogy a családi házuk marad meg vagy a hajója és a karrierje.
Vagyis Alice-nak választania kell saját ambíciói és az édesanyja között, a kérdés elől pedig Csodaországba menekül, nem meglepő módon egy különös tükrön keresztül, ahol az Őrült Kalapost kell megmentenie, mert teljesen kikészült. Először azt hitte, hogy meghaltak a szülei, aztán egy családi relikvia előkerülése után már meggyőződése, hogy mégis életben vannak, de ezt senki nem hiszi el neki. Kivéve Alice-t, aki a való élet problémái elől menekülve fejest ugrik a mentőakcióba és még attól sem riad vissza, hogy visszautazzon az időben, amiről természetesen jó előre elhangzik, hogy nagyon veszélyes. A meglepően unalmas, de nagyon látványos kezdő képsorok után egy ideig úgy tűnik, hogy minden fontos lesz, ami a valóságban játszódik. De ahogy elkezd menekülni, olyan szinten pörögnek az események, hogy a főhősben fel sem merül, hogy közben mi lehet odaát az édesanyjával.
![](https://kep.index.hu/1/0/1190/11904/119049/11904968_4531b7fd54751ab9031a34b6a825f409_wm.jpg)
Alice Tükörországban
![alice2 p5](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1191/11910/119104/11910466_42b83af19a6707e4d2b432a7ac9c94e0_wm.jpg)
Metacritic: 34%
Rottentomatoes: 30%
IMDb: 6.4
Index: 4/10
Úgy tűnik cél volt, hogy a Csodaországban történtek áthallással működjenek Alice valóságban meglévő problémáira. Csak sajnos az időutazással súlyosbított filmben viszonylag véletlenszerűen követik egymást az események, és talán a helyszínből adódóan nem gondolták problémának, hogy néha még a saját magának felállított szabályokat sem muszáj betartani. Ezzel viszont semmi súlya nincs a történetnek, esély sincs rá, hogy azt érezhessük: vizuális rágógumi helyett egy picivel többet is kaptunk.
Úgy tűnik Csodaország elborult helyszíneinek megjelenítésén volt a hangsúly, ezenkívül még néhány faék egyszerűség szóvicc kidolgozására jutott idő, amik szinte kizárólag a film új szereplőjével, az Idővel (Sacha Baron Cohen) kapcsolatosak. Az ő minionjaira (másodpercek) is többet szántak 5 percnél, de ezen kívül senki nem tud érdekes vagy vicces maradni a szereplők közül. Alice kifejezetten semmilyen hős, hiába rezonál a mesebeli küldetése a valódi problémáival, de ezt csak a végén, szinte kötelező jelleggel ismeri el, nincsenek meg a folyamatosan adagolt párhuzamok vagy kikacsintások ahhoz, hogy felépüljön a sztori.
Az Őrült Kalapos megmentése indítja be az eseményeket, mert "nem a régi és jajj mi lesz velünk nélküle". Johnny Depp alakításában viszont egyáltalán nem egy olyan figurát látunk, akit tényleg érdemes lenne megmenteni. Egy ponton Alice (Mia Wasikowska) is sokat veszít a szimpátiából, mert miért szurkolna a közönség valaki olyannak, aki az apokalipszist is kockáztatja, csak hogy a küldetése teljesüljön? Vagyis jobban járunk, ha a történetet elengedjük, és nem marad más mint ez a teljesen elborult világ, amiből viszont meglepően keveset látunk. Sajnos néhány jól átgondolt és látványos jelenetet leszámítva általában egy unalmas karaktere arca teríti be a vásznat, néha kicsit távolabbról is mutathatta volna őket a kamera, hogy egyszerre lássuk a szereplőket és a környezetüket.
A szóvicceket leszámítva más poén nem nagyon van a filmben, mindenki nagyon komolyan veszi magát. Ráadásul néhány ember személyes sértődöttsége meg szomorúsága elég indok ahhoz, hogy az egész világot veszélybe sodorják, senkinek nem jut eszébe, hogy ez esetleg túlzás. Csak az egyéni célok számítanak, egyébként mindenki megpusztulhat nyugodtan. Általában azért szurkolunk, hogy az ilyen embereket megállítsa valaki, de az Alice Tükörörszágban nem szolgál ilyen karakterrel.
![](https://kep.index.hu/1/0/1190/11904/119049/11904972_a29b51e25a6e301da3111cbbaf94377c_wm.jpg)
A színészek teljesen eltűnnek a smink, a jelmezek és a digitális trükkök mögött, a forgatókönyvtől pedig minimális segítséget kapnak. Johnny Depp kalaposa alig szerepel, de ez inkább pozitívum, mert a legtöbb pillanata bárgyú vagy unalmas. Helena Bonham Carter, mint a Szívkirálynő, ennél többet érdemelne, bonyolultabb feladatokra is képes, mint egy állandóan rikácsoló hárpia. Anne Hathaway tökéletesen ártatlan. ha kikerülne a filmből, nem biztos, hogy túl feltűnő lenne a hiánya. Sacha Baron Cohen, mint az Idő kapott több lehetőséget arra, hogy megformáljon egy igazi karaktert: szerencsére él a lehetőséggel, de ettől még csak a vakok között lesz félszemű.
A filmet velem együtt néző közönség ráadásul pont a legdrámaibb jelenet közben nevetett fel a leghangosabban. A szünettel előkészített pillanat súlytalan, szinte saját maga paródiája, pedig ennek kellett volna a film érzelmi csúcspontjának lennie. Ebből világosan látszik, hogy a film totális kudarcot vallott, megragadt az egész egy vizuális rágógumi szintjén.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Könyvmustra Nemes Annával: Az Aurora Borealis titkai
A Könyvmustra legújabb részében a sarki fényről és Tóth Júlia Éva írónő könyvének kulisszatitkairól lesz szó.
február 10., 18:06
- Kultúr
Megdöntheti az Avatár rekordját egy kínai animációs film
A Ne Zha 2 már egymilliárd dolláros bevételt hozott.
február 10., 17:02
- Kultúr
Annyira sikeres, hogy onnan nincs feljebb, ezért végez magával
The Weeknd új fejezetet nyit.
február 11., 05:53
- Mindeközben
Mesés felvételek érkeztek a kulisszák mögül, így készül A Bridgerton család 4. évada
tegnap, 21:14
- Mindeközben
Kim Kardashian már-már megtévesztésig hasonlít Bianca Censorira friss fotóin
tegnap, 19:28
- Kultúr
Az Egyesült Államok már fegyvert ragadott, felkészül Magyarország
Harc a mesterséges intelligencia ellen.
február 10., 17:41
- Kultúr
Vakmerő húzásra vállalkozott Eperjes Károly, és bejött neki
Magyar előadásban látható az Oppenheimerben játszó színész.
február 11., 06:02
- Kultúr
Landolás közben ütközött a Mötley Crüe frontemberének repülőgépe, egy ember meghalt
A balesetben többen megsérültek.
február 11., 06:55
- Címlapon
Amerika kijelentette, Európa nem vesz részt az ukrajnai béketárgyalásokon
Ennek Volodimir Zelenszkij és az Európai Unió sem örülhet.
tegnap, 18:17
- Mindeközben
Reese Witherspoon személyesen mondta el ifjú hasonmásának, ő kapta Elle Woods szerepét a Doktor Szöszi spin-offjában
tegnap, 16:10
- Kultúr
Az Egyesült Államokból tért haza egy Kohán-festmény Gyulára
Ilyen nagy értékű és jelentőségű felajánlás még nem érkezett a Kohán Képtárba.
február 10., 17:22
- Kultúr
Ennyi beteges fordulatot thrillerben még sosem láttunk
A Társ című film minden várakozást felülmúl.
február 10., 19:39
- Kultúr
Megdöbbentő fordulat a Jay-Z elleni perben
A világhírű rapper is megszólalt az ügyben.
tegnap, 20:01
- Kultúr
Meghalt Peter Navy Tuiasosopo, a Street Fighter és a Halálos iramban színésze
Az egykori sportoló 61 éves volt.
február 11., 15:03
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
tegnap, 14:36
- Címlapon
Emmanuel Macron riadót fújt, sürgősen összehívta az európai vezetőket az új amerikai álláspont miatt
tegnap, 06:02
- Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra
A cél mi más lenne: a fogyasztás.
február 10., 13:58
- Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
február 10., 12:00
- Kultúr
Ártatlannak vallotta magát a férfi, aki késsel támadt az ismert íróra egy irodalmi fesztiválon
Folytatódik a Salman Rushdie elleni merénylet pere.
február 11., 10:44
- Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak
Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?
február 9., 10:50
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
tegnap, 13:07
- Kultúr
Közel került a halálhoz, azóta minden nap szent
Lövétei Lázár László költő szerzői estjén jártunk.
február 11., 13:47
- Kultúr
Világsztárok érkeznek hazánkba, oda, ahol senki sem számít rájuk
Hat év után tört meg a jég Kapolcs kedvenc fesztiválján.
február 11., 13:08
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira
Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.
február 10., 11:44
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
tegnap, 09:35
- Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
február 10., 10:56
- Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek
A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.
február 9., 18:39
- Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
február 10., 10:54
- Kultúr
Világsztárok, csillogás, Párizs különleges fotókiállítás a Virág Judit Galériában
február 9., 10:10
Rovataink a Facebookon