Egy házasságban szemét módon is lehet bókolni

Kritika az Ernellák Farkaséknál című új magyar filmről

2016.10.01. 10:22 Módosítva: 2016-10-01 10:22:49

Amilyen szerencsétlenül alakultak a dolgok Hajdu Szabolcs előző filmjénél, a Délibábnál, annyira mesésen indult az új film, az Ernelláék Farkaséknál története. A Délibáb készítése alatt Hajdu annyira összeveszett a Filmalappal, hogy úgy döntött, többet nem dolgozik velük. A filmre a közönség egyáltalán nem volt kíváncsi, a kritikusok véleménye pedig megoszlott róla. Az Index például szerette, de sokan elviselhetetlenül lassúnak és unalmasnak látták, és bár a torontói filmfesztiválra kijutott, nem lett sikeres ez a kör sem. 

Ezek után nem lehetett könnyű újra dolgozni, de két év sem telt el, és újabb Hajdu Szabolcs filmet láthatunk a mozikban. Csakhogy ezúttal minden teljesen másképp alakult. A rendező tényleg nem pályázott a Filmalaphoz, új filmjében egy fillér állami pénz sincs. Szabad szemmel szinte láthatatlan összegből készült, olyan családi és baráti összefogással, amit utoljára a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan esetében láttunk. És ahogy Reisz Gábor filmje, az Ernelláék Farkaséknál is nagyszerű lett.

Hajdu Szabolcs nemcsak írta és rendezte a filmet, de a főszerepet is ő játssza, a további szerepekben a felesége és két gyereke látható. A film egyetlen helyszínen játszódik, Hajduék saját lakásában, az operatőri munkát pedig a rendező Metropolitan Egyetemen tanuló diákjaira bízták. (Így összesen tizenhárom operatőr dolgozott a filmben.) A minimális költségvetés maximális szabadságot jelentett, ezúttal senki nem szólhatott bele abba, hogy mi készül.

Az első siker nyáron jött: a Karlovy Vary Filmfesztiválon az Ernelláék Farkaséknál elnyerte a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt, és ezzel 25 ezer dollárt, Hajdu Szabolcs rendező pedig megkapta a legjobb színésznek járó díjat is. A magyar nézők először a miskolci Cinefesten láthatták a filmet, ahol meg is nyerte a közönségdíjat. Aki eddig látta, tulajdonképpen mind szerette az Ernelláékat, és én sem tudok rosszat mondani róla. Ez a film megérinti az embert, elgondolkodtatja, sőt, arra is képes, hogy rávegyen a szembenézésre saját hibáinkkal. Ezzel pedig eléri a legnagyobb dolgot, amit film (vagy bármilyen művészeti ág) elérhet: változtathat rajtunk.

Farkasék (őket alakítja Hajdu Szabolcs és felesége, Török-Illyés Orsolya) egy tágas belvárosi bérlakásban élnek kisfiukkal. Egy éjjel beállítanak hozzájuk rokonaik, Ernelláék (Tankó Erika és Szabó Domokos) a lányukkal. Ernelláék Skóciában akartak új életet kezdeni, de nem jött össze a nagy kaland, így most itt állnak pénz és lakás nélkül. Farkasék persze befogadják őket, de az együttélés felszínre hoz egy csomó konfliktust. Terítékre kerülnek az anyagi gondok, a hosszú párkapcsolatok problémái és a gyereknevelés nehézségei, vagyis minden, amivel a hétköznapjainkban mi is küzdünk.

Az Ernelláékban zavarbaejtően mosódik össze a valóság és a fikció.

Nyilván nem egy dokumentumfilmet látunk a Hajdu család gondjairól, de mégiscsak egy család tagjai játszanak el egy családot a saját otthonukban. Aztán ezt az egészet megfejelték azzal, hogy a filmet a saját lakásukban, vagyis a forgatás helyszínén mutatták be az újságíróknak. (Az Ernelláék egyik különlegessége, hogy a mozik mellett lakásvetítéseken is megnézhetjük, erről itt írtunk részletesebben.) Aztán egy idő után rájön az ember, hogy nem érdemes találgatni, hogy mi a valóság és a mi a fikció, vagy hogy mitől olyan döbbenetesen hiteles Hajdu Szabolcs alakítása.

Ernelláék számokban

farkas
Fotó: Focus

port.hu: 8,6

Index: 8/10

A lényeg ugyanis az, hogy a film napokkal később is dolgozik az emberben. Hogy egy csomó élethelyzetben felrémlenek a jelentei, a párbeszédei vagy a szereplők gesztusai. Amikor az igazunkat bizonygatjuk valakinek, aki nyilvánvalóan vert helyzetben van, mi is olyan kisstílűek vagyunk, mint a filmbeli Farkas a nyomorult naplójával. Amikor suttyomban körülnézünk a barátainknál, és a lakás berendezése alapján megpróbáljuk belőni a fizetésüket, akkor meg olyanok vagyunk, mint a befogadóik zsebében turkáló Ernelláék. Vagy amikor Farkas munkát színlelve lekoptatja a gyerekét, hát tegye fel a kezét, aki még soha nem csinált ilyet!

Hajduék több tabut is feszegetnek, de a legfontosabb talán ezek közül a gyerekvállalással kapcsolatos.

Talán odáig már eljutottunk, hogy ki lehet mondani (persze csak halkan és a megfelelő közegben), hogy a gyereknevelés néha piszok nehéz, hogy a gyerekek néha a legidegesítőbb kollégán és a legzsarnokibb főnökön is messze túltesznek. De az Ernelláék ennél mélyebbre ás: arról beszél, hogy előfordulhat, hogy két ember hiába szereti egymást, hiába működik a kapcsolatuk, ha gyerekük születik, mégsem tudnak teljes családdá válni. Hogy nem biztos, hogy mindkét félnek egyformán bejön a szülőség, hogy előfordul, hogy a gyerekvállalás nem megkoronáz, hanem lerombol egy szerelmet. Hogy van olyan, hogy a gyerek és a szülő személyisége egyszerűen nem passzol.

Ebben a filmben nincsenek hatalmas drámák, nem hal meg, nem betegszik meg senki. A szereplőkön sokat lehet nevetni, néha velük, máskor rajtuk. Döcögve, de működő családokat látunk, értelmes, egészséges gyerekekkel. Minden kínjuk ellenére szerencsések, hogy vannak egymásnak. Pont ahogy mi, a barátaink, az ismerőseink. Talán kicsit kényelmetlen a szembenézés saját magunkkal, feszengős, kínos érzés, de mindenképpen megéri. Ja, és hogy ebben a filmben van a legszemetebb bók, amit valaha hallottam, már csak hab a tortán.

Ne maradjon le semmiről!