Továbbra is egy romantikus komédia kell a magyaroknak
További Cinematrix cikkek
-
Verbális mészárlás és szenvedés a luxusban – így emlékeznek a forgatásra A Fehér Lótusz szereplői
- Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
- Kiderült, hol játszódik majd a True Detective következő évada
- Hatalmas csalódás az Oscar-díjas rendező új filmje
- Érkezik A hatalom gyűrűi harmadik évada
Nem nagy költségvetés, hanem a jó ötlet kell a magyar filmek sikeréhez. Hajdu Szabolcs legújabb filmje, az Ernelláék Farkaséknál helyzete legalábbis ezt mutatja. A rendező saját lakásában, feleségével és saját magával a főszerepben forgatta le legújabb filmjét, mindössze 1,5 millió forintból, és úgy tűnik a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon megkezdett sikertörténete itthon is folytatódik.
A hétvégén 3861-en vettek rá jegyet, ami nagyobb költségvetés, illetve médiakampány esetén csalódást is kelthetne, de az Ernelláék különleges helyzete miatt ez sikerként ünnepelhető, hiszen már most bőven az elkészítési költségek felett jár a film. Bízunk benne, hogy sokan fogják nézni, például a különleges lakásvetítéseken, és szájról szájra fog terjedni majd a híre, ahogy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlannak is.
![](https://kep.index.hu/1/0/1283/12834/128346/12834624_5e10715c3160427320f57a887bc0ba1b_wm.jpg)
Magát a toplistát immáron harmadik hete vezeti a Bridget Jones babát vár. Sikerében biztosan közrejátszik, hogy jelenleg nem játszanak túl sok könnyedebb hangvételű filmet a moziban, de itt sem szabad lebecsülni annak a tényét, hogy az emberek ajánlják a filmet ismerőseiknek, ezért fordulhatott elő, hogy megint több mint 30 ezer jegyet adtak el rá.
A hét bemutatóinak tehát meg kellett elégedniük a lista alsóbb helyezéseivel. Tim Burton legújabb filmje, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit valamivel kevesebb, mint 25 ezer néző választotta szeptember utolsó és október első hétvégéjén, amivel a második helyet szerezte meg. Erről a filmről nehéz volt eldönteni, hogy pontosan kit is céloznak meg vele, mert az igazán fiatal közönségnek túlságosan félelmetes, az idősebbeknek, viszont nem túlságosan érdekes, sajnos és nem sikerül bemutatnia és érdekessé tennie az Eva Green által játszott különös iskolában tanuló gyerkőcöket.
Hiába definiálta újra a zombifilmek műfaját, a Kiéhezettek, a kis költségvetésű angol horror hidegen hagyta a magyar nézőket és 5 ezer nézővel a bevételi lista nyolcadik helyén kezdett, ami nem jelent túl sok jót a jövőre nézve.
Nem ennyire gyengén, de a résztvevő nagyobbacska nevekhez (Mark Wahlberg, Kurt Russell, John Malkovich) képest mindenképpen csalódásnak tekinthető, hogy a Mélytengeri pokol csak 17 ezer nézőt szedett össze a hétvégén, ami 24 milliós bevételre és a toplista 4. helyére volt csak elég.
Magyar mozis nézettségi adatok szeptember 29. és október 2. között:
Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
# | Film | Hétvégi bevétel (ft) | Változás | Nézőszám | Összbevétel (ft) | Össznézőszám |
1 | Bridget Jones babát vár | 47M | -31% | 33.853 | 256.2M | 192.373 |
2 | Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei | 34.7M | - | 24.193 | 34.7M | 24.193 |
3 | Idegpálya | 29.9M | -21% | 22.900 | 77.5M | 59.608 |
4 | Mélytengeri pokol | 24.2M | - | 17.100 | 24.2M | 17.100 |
5 | Gólyák | 15.9M | -27% | 12.141 | 40.6M | 31.186 |
6 | A hét mesterlövész | 15.5M | -43% | 11.213 | 50.3M | 36.836 |
7 | Kis kedvencek titkos élete | 7.6M | -27% | 5.679 | 810.3M | 610.839 |
8 | Kiéhezettek | 6.9M | - | 5.015 | 6.9M | 5.015 |
9 | Snowden | 5.1M | -44% | 3.469 | 37.4M | 27.072 |
10 | Rossz anyák | 4.9M | -40% | 3.387 | 318.9M | 238.383 |
Az Egyesült Államokban alig valaki volt kíváncsi a Bridget Jones harmadik részére, 3 hét alatt mindössze 21 millió dollárt tudott összeszedni. Ott az első helyen tudott kezdeni a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, igaz, a 28 milliós bevétel nem annyira acélos, de nem maradt igazán alatta a stúdió várakozásainak.
![](https://kep.index.hu/1/0/1283/12834/128346/12834602_8f2a60104034f567a10eee83d2bbde7c_wm.jpg)
Kevésbé örülehet a Mélytengeri pokolt készítő Lionsgate stúdió, ugyanis a film 20 milliós bevétele nagyjából azt jelenti, hogy moziból nem sikerül majd összeszedni a film legalább 110 milliós költségét.
Amerikai mozis nézettségi adatok szeptember 30. és október 2. között:
Forrás: BoxOfficeMojo
# | Film | Hétvégi bevétel (USD) | Változás | Összbevétel (USD) |
1 | Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei | 28.5M | - | 28.5M |
2 | Mélytengeri pokol | 20.6M | - | 20.6M |
3 | A hét mesterlövész | 15.7M | -54.8% | 61.6M |
4 | Gólyák | 13.8M | -35.2% | 38.8M |
5 | Sully - Csoda a Hudson folyón | 8.4M | -37.9% | 105.4M |
6 | Lángelmék | 6.6M | - | 6.6M |
7 | Queen of Katwe | 2.6M | +755.3% | 3M |
8 | Vaksötét | 2.4M | -37.1% | 84.7M |
9 | Bridget Jones babát vár | 2.3M | -50% | 21M |
10 | Snowden | 2M | -38.7% | 18.7M |
Rovataink a Facebookon