Fillérekből forgó sikerek és bukott gigafilmek

Hollywood minden évnek úgy megy neki, hogy vannak az úgynevezett tentpole-filmek, azok a nagy költségvetésű blockbusterek, amikre a stúdió az évét alapozza (sátorrúd a tentpole jelentése, innen), melyek majd megtermelik a bevétel java részét. Mellettük vannak a kisebb vagy közepes költségvetésű filmek, amiktől legfeljebb azt várják, hogy a költségeket behozzák, és ha netán keresnek is egy kis pénzt, hát akkor örülünk. Aztán az élet szépen átírja az ilyen elvárásokat és terveket, a betervezett szuperfilmek néha elhasalnak, viszont egy alacsony költségvetésű vígjáték meg százmilliókat keres - és ez 2016-ban sem volt másképpen.

Akik megszívták

Azt, hogy egy film bukás-e, sokféleképpen lehet megközelíteni. Tehetjük csak a számok oldaláról, kivonva a gyártási és marketingköltséget a bevételből, hiszen ilyenkor ott van a verdikt a kockás papíron menten, vagy buktunk, vagy nem. Ott van aztán az a  kérdés, hogy milyen bevételt nézzünk? Az egész évest, azaz a moziban januárban bemutatott filmhez hozzávesszük-e a későbbi DVD/Bluray/Streaming bevételeket is, vagy csak a mozipénztárt? És ha csak azt, akkor a világpiac is számít? Hiszen a 160 millió dollárból forgatott, még 100 millióból eladott Warcraft az USA-ban 47 milliót hozott be, azaz nettó bukás, de ha a világpiacról bejövő 386 millió dollárt is számoljuk, akkor meg nyereséges, sőt minden idők legnagyobb bevételű videojáték-adaptációja.

Az Uproxx formulája ezt dobja sutba, és egy képlettel határozza meg, mivel járt jól a stúdió, és mivel nem: a gyártási költséghez hozzátesznek 30 millió dolláros, átlagos marketingbüdzsét, majd ebből kivonják a bevétel 70 százalékát. Azért ennyit, mert a képlet feltételezi, hogy az összbevételből a mozik is részesülnek. Sajnos, ez sem tökéletes megoldás, mert egy 160 milliós filmnek nem 30 millió dollár a marketingbüdzséje, hanem inkább 100 millió, de amíg erre vonatkozó, pontos és hiteles adatokat nem kapunk valakitől, azzal főzünk, amivel tudunk.

A lista alsó felében található a nálunk nem is vetített Büszkeség és balítélet zombikkal (-46 millió dollár), ami a Jane Austen-klasszikust vegyíti  zombivadászattal, és amiből David O. Russell rendező és Natalie Portman is kiszállt útközben. A kritikusok és a nézők is rühellték. Steven Spielberg A barátságos óriás (-47 millió dollár) című filmmel került fel a listára, amiről azt írtuk, hogy Hollywoodban ki kell találnia, hogyan adja el az ilyen manapság ritkaságszámba menő, ártatlan meséket a mostani generációknak. Mert az ilyen filmekre szükség van, meg arra is, hogy megnézzék őket az emberek.

Nyolcadik helyen végzett a Snowden (-49 millió dollár), Oliver Stone elképesztően unalmas és demagóg katyvasza, hetedik a hozzánk be sem hozott Keeping Up with the Joneses (-50 millió), pedig ez a film a szereposztását tekintve ( Zach Galifianakis, Isla Fisher, Jon Hamm, Gal Gadot) tuti befutónak tűnt. A kritikák szerint nevetségesen rossz volt, a Rotten Tomatoes-on 19 százalékon áll az összesített (kritikusi és nézői) vélemények alapján. Hatodik lett sajnos a Rendes fickók (-55 millió dollár), a kihalóban levő, közepesen sok pénzből forgatott kategória egyik képviselője, az a film, amit 50 millióból leforgatnak, de nem terveznek hozzá folytatást, nem adnak el vele pólókat és bögréket, csak elmesél egy történetet és kész. Ilyen filmek már nem nagyon születnek, mert kockázatosak - a Rendes fickók erre az élő példa. 

5. Mélytengeri pokol (-57 millió dollár)

Fura, de az Upproxx-képlet megint egy kifejezetten jó filmet dobott ki, a Deepwater Horizon nevű olajfúrótorony katasztrófáját, amit a kritikusok általában szerettek, és a nézők is pozitívan nyilatkoztak róla, csak éppen nem mentek el elegen a moziba ahhoz hogy a 110 milliós gyártási költségre hozott 118 millió dollárból ne nagy bukó legyen. Ha olcsóbb, esetleg bejöhetett volna, de a témája miatt a nemzetközi piac elég csalódást keltő lett volna úgy is (57 millió jött onnan csak).

4. Szövetségesek (-59 millió dollár)

Kár ezért a két szép emberért, írtuk a kritika címében, aztán azzal folytattuk, hogy az jut eszünkbe, hogyan hihette bárki, hogy e között a két ember között a valóságban is van valami, ha a vásznon is alig tudják elhitetni a szenvedélyt. Brad Pitt és Marillon Cotillard háborúskalandrománcfilmje nemcsak nekünk, a külföldi kritikusoknak sem jött be. 85 millió dollárra 80 milliót termelt eddig.

3. Free State of Jones (-63 millió dollár)

Matthew McConaughey nagyívű történelmi filmjét sem mutatták be a magyar mozik, joggal, hiszen olyan történetet dolgozott fel (az amerikai polgárháború alatt egy háborútól megcsömörlött katona hazamegy, és a családjával, a haverjaival és rabszolgákkal közösen saját államot kreál Mississippi területén), ami nem nagyon érdekli a magyar nézőket. DVD-n és VOD-on kijött itthon is (Harc a szabadságért), de kimutathatatlan a nézettsége, pont annyira, mint a világpiacon, ahol 50 millióra 25 milliót termelt csak. (Egyébként nem volt rossz film, sőt.)

1. Ben Hur és Egyiptom istenei (-65 millió dollár)

Két kosztümös CGI-parádé végzett a megosztott első helyen, tök jogosan. A legújabb Ben Hur-feldolgozás a teljesen felesleges újrázások élő szobra, kritikánkban így vélekedtünk róla: Legalább háromszor abba lehetett volna hagyni ezt a filmet, de Timur Bekmambetov nem tudott leállni. Addig nem, amíg meg nem csinálta a filmtörténet egyik legrémesebb, leggagyibb happy endjét. Olyan, mintha főzött volna valamit, gondosan kitálalja, díszítgeti a tányért, aztán leokádja az egészet.

Az Egyiptom istenei sem tetszett jobban, sőt, elképesztően ostoba film volt:

A megvalósítás katasztrofális, az embereknél kétszer magasabb istenek bénák, amikor az egyiptomi mitológiából ismert állatalakjukat felöltik, akkor pont úgy néznek ki, mintha egy gyerek rajzolta volna meg őket egy ingyenesen leszedhető 3D-s modellező programmal. Proyas a filmet ért kritikák miatt megsértődött egyébként, és a Facebookon küldte el a picsába azokat, akik szerint ez egy rossz film – boldogan megyek velük az alvégre, mert ennél rosszabb hulladékot én nem nagyon láttam.

A Ben Hur 100 millióba fájt és 94-et termelt, az Egyiptom istenei 140 millióra keresett 150-et.

Akiknek bejött az élet

Ahogy megvannak a bukták, minden év menetrendszerűen szállít egy-egy olyan filmet, amit senki nem várt sehová, mégis talicskával kellett hazavinni a bemutató után a producerekre hulló bankjegykötegeket. Ilyen volt korábban a District 9, ami 30 millió dollárra 210 milliót keresett, a 20 millióból forgatott és 170-et hozó Superbad, vagy az első Paranormális jelenségek, amit 15 000 dollárból készítettek és 100 millió dollárt kaszáltak vele. Az idei évben is akadtak ilyen filmek, jóhogy.

Hell or High Water (12 millióra 27 milliós bevétel)

Az idei év egyik legjobb filmje a magyar mozikat sajnos elkerülte, pedig remek színészek (Jeff Bridges, Ben Foster, Chris Pine), mesélnek el egy vagány, erőszakos történetet a széthulló amerikai vidékről. A film fantasztikusan néz ki, úgy mutatja be a kilátástalan rothadást, ami az Egyesült Államok elhanyagolt szellemvárosait átjárja, ahol mindenki pisztolyt hord és nem fél használni, hogy megkönnyezi az ember.

A zátony (17 millióra 120 millió)

Rém egyszerű receptre épített, a közepéig feszült, aztán a végén nevetségessé váló thriller lett a zátonyon ragadt szőkenő (Blake Lively) és a rá pályázó cápa sztorija, amit egyrészt az előzetese és a plakátja adott el (mindenki látni akarta Ryan Reynolds feleségét bikiniben), másrészt nagyon jókor került moziba, hiszen a fenti bukólista két szereplője (Free State of Jones és A barátságos óriás) és a Függetlenség napja 2-t mutatták be vele egyszerre.

Amikor kialszik a fény (5 millióra 148 millió)

A meglepően sokat kereső filmek listáján mindig vannak horrorfilmek, mert bizonyos fajtájuk olcsó, nem kell nagy díszlet hozzá meg CGI-halom, csak egy vagy több ház, pár szereplő, nyikorgó padló, meg Valami, ami a frászt hozza rájuk.

A film nem azért nem működik tökéletesen a cselekmény szintjén, mert a készítői hülyék, hanem épp azért, mert egy fél fokkal okosabbak az átlagnál, például a film egyik producerénél, a Démonok között és az Insidious című, egyszerű sablonokból összefércelt horrorokat jegyző James Wannál

- írtuk erről a filmről, ami a szokásos toposzt megcsavarta egy kicsit és máris siker lett. Teresa Palmer pedig kifejezetten jó színésznő.

Mielőtt megismertelek (20 millióra 207 millió)

Ha a kerekesszékes férfiba beleszerető nőről szóló film megáll az amerikai pénztárakban keresett 50 milliónál, az is nagyszerű teljesítmény lett volna, de a világpiacon az emberek megvesztek Emilia Clarke-ért, a németeknél 20 milliót, Dél-Koreában 7 milliót, a britek nál 13 millió dollárt hozott (nálunk 260 000 dollárt), és 150 plusz millióig meg sem állt. Nekünk nem nagyon tetszett: Így aztán hiába a szép utolsó jelenetek, hiába a film egészéhez képest meglepően okos végső mondanivaló, az elméletileg egy elképesztően emberközeli témát feldolgozó Mielőtt megismertelek pont annyira tűnik valóságosnak, mint egy szuperhősös képregényadaptáció.

Vaksötét (10 millióra 152 millió)

Újabb horror, ami egy zárt térben játszódik, és végtelenül egyszerű eszközökkel (a vaksötétben kergeti a házába betörő nyikhajokat egy kissé ideged vak pali) operál, de mégis üt, mert a rendezője nem felejtette el, hogy kell a frászt hozni az emberre. A részben Magyarországon forgatott film legnagyobb erénye, hogy nem moralizál különösebben, nem foglal állást abban a kérdésben, hogy A Vak Férfit kirabolni készülő trió tagjai gyökerek-e, vagy csak a körülmények áldozatai, és amikor szar kerül a palacsintában, és a házban fordul a kocka, akkor A Vak Férfit sem emeli piedesztálra mint ahogy az az otthonát teljes joggal megvédő tulajdonosnak kijárna, és tulajdonképpen tízpercenként drukkolhatunk más és más kimenetelnek - írtam róla. Lesz folytatása.

Rossz anyák (20 millióra 179 millió)

A női Másnaposoknak tekintették a Mila Kunis, Kristen Bell és Christina Applegate főszereplésével forgatott, kissé tapló poénokra épített vígjétékot, ami arról szól, hogy

az anyák is emberek, akik majd összeroppannak az elváráshegyek alatt, hogy megfeleljenek saját maguknak, a gyerekeiknek, a férjüknek, a főnöküknek, a kollégáiknak, a rokonaiknak, a barátaiknak, a gyerekeik tanárainak, edzőinek, a többi szülőnek, különösen a szülői munkaközösség vezetőinek.

És erről eddig nem nagyon csináltak filmet. A folytatás jön, hát hogyne jönne.